Ez a népszerű ital világszerte hódít: az emberiség harmadik legkedveltebb szomjoltója a víz és tea mögött. Merüljünk el néhány érdekességben erről a folyékony csodáról!
„Az apám nagyon szigorú volt” – Patrick Schwarzenegger a The White Lotus sorozatról, apjáról és önállóságról.
Hunyadi Mátyást, 1458 februárjában jelentős részben azért választotta meg az országgyűlés - Szilágyi Mihály és Garai László hathatós „előkészítése” nyomán - királlyá, mert a nagy törökverő hős, Hunyadi János fia volt, így joggal várhatták tőle apja politikájának, sikereinek a folytatását.
A James Bond franchise már 63 éves, a legelső Bond-film a Dr. No óta 25 rész készült el. De melyik a legjobb ezek közül?
Látogatás a becskei sztúpánál, a háromszáz éves romhányi törökmogyorófánál és a Romhányi-hegyen álló Prónay kilátónál.
A nyolc személyes piros golyókban élmény az utazás. Drótkötélen lógás, hangtalan suhanás, csodás kilátás. Érdemes kipróbálni!
Hosszú évtizedek kedvenc gyermek figurája, aki csak az Esti mese szignálfilmjeként szerepelhetett, de rengeteg gyermek szívébe lopta be magát.
Démoni rockbanda érkezik az álmos kisvárosba, és minden tinédzser kivetkőzik magából.
Dél-Vietnám összeomlását és Saigon kiürítését többször is felidézték a vonatkozó alkotásokban.
A különböző kultúrák böjti szokásainak tanulmányozása az emberi lélek mélyére vezet.
Amerikai érzékiség olasz eleganciával: így készült minden idők egyik legszebb erotikus filmje.
Megszokhattátok már, hogy a hétfői napokon különböző régi televíziós reklámokkal szórakoztatlak benneteket.
The Pitt, Tracker, Miss Scarlet, A mi kis falunk, The White Lotus - mert egész héten volt mit nézni .
A világnap minden évben arra hivatott, hogy ráirányítsa a figyelmet erre a komplex idegrendszeri fejlődési állapotra. Bár az autizmus diagnosztikai kritériumai egységesek, az állapot egyéni megjelenése rendkívüli sokszínűséget mutat.
Beszélgetés Dr. Tóth Ádámmal a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökével.
„Állandósult szókapcsolatok”-nak nevezi a szerző e műfajilag is sokrétű szövegeket.
Milyen módon jutnál győzelemre a világos színnel? A megodásokat a hozzászólások közt várom.
A Juventus a Lecce ellen begyűjtötte a három pontot, ám a simának tűnő mérkőzés a második félidő végére szorossá vált.
Ma van a második reggel, hogy érzem azt tavaszi levegőt, ahogy árad be a házba és betölti a teret. Friss, illatos...
Egy romos házat vettem nemrég egy nagyon pici falu szélén, amit nyaralóként szeretnék használni.
Palya Bea lemezén névleg karácsonyi dalok szólnak, de van köztük kifejezetten pajzán is, meg szívbe markoló.
Gyakran szerepel a híradásokban Grönland, mint a nagyhatalmak megszerezni kívánt célpontja.
Egyesek úgy vélik, hogy az Alföld unalmas, pedig jócskán akad itt is látnivaló.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal idén is meghirdeti nagysikerű pályázatát, amely hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára nyújt akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást szellemi alkotásaik jogi védelméhez.
Egy gyönyörű ország, ahol egymást érik a hullámos, hegyes-völgyes területek, villámgyors patakok, szurdokok és a festői szépségű tavak.
A Mura völgye csodálatos vidék Ausztriában. Hatalmas hegyek között, mély völgyben kanyarog a folyó, körülötte változatos kirándulóhelyek.
A Juventus szombaton a bajnokságban szenvedő Leccét fogadja, s Igor Tudor a pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Juventus számára mindegyik meccs fontos.
A Metz Handball háza táján egyre több a kérdőjel, és a legégetőbb most talán az, hogy ki lesz a csapat első számú kapusa a következő szezonban. Az eddigi jelöltek közül már többen kiestek a versenyből – köztük a szurkolók egyik kedvence, Mélanie Halter is.
A város, ami arról híres, hogy onnan jöttek a hannoveri villamosok
Napsütés, hullámok, Tihany, egy karika a tó közepén Badacsonynál, és végül a befutás.
Beszámoló az idei i3 Szakkiállításról, 1. rész
Egy vásári bábrevű keretein belül kerülnek felszínre a kárpát-medencei folklór tizennyolc éven felülieknek való kincsei.
2025. április 12-én „Könyv – irodalom – ex libris. Válogatás Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész könyvjegygyűjteményéből” címmel nyílt kiállítás a Törökbálinti Falumúzeumban munkatársunk gyűjteményéből.
Kellemes nyugalom a tranzitban, kávé és sütemény illata lebeg, mi is repülésre készülünk. Beszállás. Már franciául köszönök.
Gyorsan és egyszerűen, hétköznapi eszközökkel és alapanyagokkal elkészíthető húsvéti tojások és más kedves figurák.
Tippek egy Michelin Bib Gourmand díjas étterem séfjétől, afenntarethatóság jegyében.
Florentin Pera visszatér Vâlceára! Ő lesz az SCM Râmnicu Vâlcea új vezetőedzője a következő idénytől.
Rendőrségi üldözés után lett öngyilkos az idei Draftra jelentkező egyik elkapó.
75 éve született Esterházy Péter.
Egy sziget ahová el kell menni
Háromszámos EP-vel jelentkezett a hazai The Joystix. A Here Tomorrow?! most végighallgatható.
Bő 3 hét maradt az induló zenekaroknak arra, hogy jelentkezzenek a martonvásári Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra.
Az igen frankó albumot kiadott zenekar a Tonight (I'm Afraid) című dalát adta elő.
Nick Dunmore - történetünk egyik főhőse - éli a 16 éves kamaszok mindennapi életét a nyüzsgő Londonban. Tanulás, kosáredzés, lógás a haverokkal, mondhatni semmi különös.
Bájos történet az írásról és a családról.
Az árulás olykor a jövő formálásának eszköze is lehet.
Egy csapat kamasz, akik filmet forgatnak, Dracula várában. De mi vadászik rájuk? Egy átlagos ifjúsági kis csavarral.
Meglepő előadást láttam,meglepő környezetben a 6szín kis színháztermében.
Az elvárások cunamijában vívunk szélmalomharcot, mégis egyszerűbb behódolni a divatnak.
Az amerikai művészet és a "Pin-up" populáris kultúra, mint Lisa Yuskavage müvészetének előzménye.
Állítólag 12 labdarúgó neve is felmerült egy illegális fogadási platform kapcsán, s ezek a játékosok 2021 és 2023 között játszottak a Serie A-ban játszott, néhányan közülük pedig még mindig az olasz bajnokságban keresi meg a kenyérre valót.
Nem indult zökkenőmentesen a bahreini hétvége a Red Bull háttércsapatánál, ahol Juki Cunoda napja különösen zaklatottan alakult.
A jól bevált felvezetők után, Simone Simons és csapata most további egy kisfilmmel lepte meg a közönséget.
A teljes album, a Heimat június 27-től lesz elérhető.
Megnéztük a Netflix jelenlegi legnépszerűbb sorozatát, és erről készítettünk egy kibeszélőt, kritikát.
„Egy újabb nap az egyformák közül.”
Március legvégén meghalt John Nelson, szerintem a legtöbben úgy vagyunk vele, hogy ismerős a név, de mit is csinált? Vezényelt? Mit is vezényelt?
A marxizmus torzulása a szovjet-orosz történelem tükrében.
Tegnap leaprítottam egy rakás szőlővenyigét megint, illetve egy részét a múltkor felszedett és kivágott borostyánnak.
Milyen tulajdonnevek szerepelnek a Mihályi tájszótárban?
„A sikerest csak az különbözteti meg a sikertelentől, hogy eggyel többször megpróbálta.”
Hobbi történészeknek fegyverkiállítást, borzongást kedvelőknek szellemes éjjeli tárlatvezetést, családosoknak egész napos elfoglaltságot kínál Fraknó vára, azaz Burg Forchtenstein.
Hogyan keverd a stílusokat JÓL? Eklektika alapok kezdőknek és bizonytalanoknak.
Itt az Atlasz Alszik bemutatkozó EP-je.
Június 27-én jelenik meg a német thrash metal színtér egyik vezető zenekara, a Sodom új albuma, a The Arsonist, amelyről a zenekar első előzetesként a Trigger Discipline nevű dalt osztotta meg.
Egy különleges Aeneas olvasat, amely nem a trójai hősről szól, hanem Kasszandráról és Didóról
18+ Árpád vezér az űrlények ellen
Áprilisban új kislemez érkezik a Sabatontól
Simone Simons: „Az alkotótáborok hatalmas inspirációt adnak!”
Ceruzahegyezők a 70-es évekből 6.rész
Sakkfeladat - gyakorlott amatőröknek
JIGOO V700: A vezeték nélküli porszívózás új királya?
El ne mondd a végét!
A kimerültség legyőzése
Pakolás Erdélybe: káosz, lista, anya a kanapén
Fizio sötét oldala, amivel én sem számoltam
A SUBBD token két nap alatt 100.000 dollárt gyűjtött
Melltartóproblémák? Megoldva!
Sok a hamisítvány az étrend-kiegészítők között
Letöltendő börtönre ítélték a 107 macskát felhalmozó kőbányai nőt
A marokkói kert nyugalma Giambattista Valli kollekciójában
22+2 akciós kínai kütyü, a mai nap legjobb ajánlatai
Hulk a Lény ellen
Nárciszok 1.
Párbeszéd a kihunyó fényről
Megjelent a Magnolia Park lemeze, a Vamp
Frank Serpico ma 89 éves – Egy ember, aki nemet mondott
Nemzetközi tapasztalat az önéletrajzban
Újra Budapesten a Rómeó és Júlia musical!
„A klímaváltozás ad időt arra, hogy megszokjuk, egészen addig, amíg nem”
18+ Az önvédelemtől az önbíráskodásig
Funes hol maradt?
Újabb ízelítőt kaptunk a The Callous Daoboys új lemezéről
Klippremier: Lumen - Átutazók
30 éves lett a világ legöregebb macskája
Húvétolás környezettudatosan
Eldőlt: idén sem lesz bajnok a Kerület
Abdul Carter - Az idei Draft legjobb ígérete
Bonyolódnak a német koalíciós tárgyalások
Dalpremier: The Violent Hour - Sick Ones
Munkanap
Mítoszok kontra valóság: A sör
Schwarzenegger fia hálás híres édesapjának
Mátyás király törökellenes harcai
Minden idők legjobb Bond-filmje
Barangolás a Cserhát dobjai között
Piros golyó felvonó az élményhegyre - Grosseck-bahn
Április 15: Ezen a napon tűnt fel a TV Maci
18+ A sátán metálja megőrjíti a lányaitokat!
Az utolsó légijárat - rajta leszünk az utolsó gépen?
Miért böjtölünk évezredek óta?
18+ A szőke ciklon, aki talán nem is létezik
Játékreklámok a 90-es évekből
Sorozatnéző
Autizmus világnapja 2025
Beszélgetés Dr. Tóth Ádámmal a közjegyzőségről
„A bagoly fussa meg anyádat” - Népies szólások szótára
Sötét lép!
Tudor: „87 percig jól teljesítettünk”
Megint nagyon elfáradtam a kertben
Romház felújítás: fürdő felújítás
Szex, háború, bejgli
10 érdekesség Grönlandról
Magyarország legszebb vasútállomása
100% vissza nem térítendő támogatás a hazai innovációk levédetésére
Szlovéniai látképek
Kisvonat a Mura völgyében - Murtalbahn
Tudor: „Nem számolgatok”
Kapust keres a Metz
Hannoveri látogatás 2005-ben
Hatvanegykéthánégyöthat kilométer három percben összefoglalva
Van új a nap alatt
Pajzán mesék, vaskos történetek
Könyv – irodalom – ex libris a költészet napja alkalmából Törökbálinton
Színes, könnyed, légies. Párizsban nem lehet csalódni!
Vidám húsvéti tojásdíszítés a Nebulo-sarokban
Ne pazarolj! Így hasznosítsd újra a húsvéti sonkát
A román válogatott szövetségi kapitánya lesz a Valcea új edzője
Öngyilkos lett az idei Draft egyik játékosa
„Beszéljünk egyszer úgy, ahogy Isten akarja”
Kis sziget, nagy szív – Eger rejtett csodája
Ez a harc lesz a végső
Új, háromszámos EP a The Joystixtől
A Szegedi Ifjúsági Napokon is felléphet a martonvásári Fülesbagoly Trip egyik döntőse
Így nyomta Stephen Colbertnél a Scowl
Ursula Poznanski: Erebos - A valóságok harca
Annet Huizing: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?
Ámosz Oz Júdás c. könyve
Dracula várában
A hosszú élet titka
Társadalom torzítja a tükörképet – Cyrano de Bergerac
Lisa Yuskavage műterme 3
Újabb fogadási botrány a láthatáron?
Káosz Cunoda garázsában
Premier! Epica – Fight To Survive
Friss nótát adott ki a Heaven Shall Burn
Kamaszok (Adolescence) - Spoileres kibeszélő
Rényi Ádám novelláskötetei – Juhász István ajánlója
Borítékolható
Marx és Lenin eszméitől a Ruszkij Mirig
Kerti molyolások
Mihályi tájszó- és névtár
Elhanyagolt kitartás
Történelmi időutazás a Fraknói várban
Mix & Match lakberendezési stílus
A város romjain hegyek emelkednek
Megérkezett az új Sodom album első dala
Asszony-tragédiák