Kontent • 11 nap
A beatkorszak jelentőségét mutatja, hogy számos előadó és együttes felbukkant a hatvanas-hetvenes évek magyar filmjeiben is. Hol önmagukat alakították, hol fikciós karaktereket, ám a filmek többségében nagy szerephez jutott a zene is – többnyire a saját zenéjük. Ezen az úton járt Zalatnay Sarolta is, aki bár kevesebb fontos filmszerepet kapott, mint például Kovács Kati, ám határozott kiállásával és erős, zengő hangjával emlékezetes jelenségnek bizonyult a filmvásznon is.
Zalatnay felbukkant a korszak legfontosabb zenés filmjei közül kettőben is: a Banovich Tamás által rendezett, 1967-es Ezek a fiatalokban és Mészáros Mártánál a Szép lányok, ne sírjatok című, 1970-es mozijában. „Láttál már beatzenekart?” – kérdezi Őze Lajos Kállai Ferencet az előbbi filmben, majd berobban a Metro és Zalatnay a Mostanában című dallal, megénekelve egy generáció alapélményét és deklarálva a nemzedék „követeléseit”. Az énekesnő a szám előadásán kívül csupán egyetlen mondatot mond a filmben, ahogyan a Szép lányok…-ban is csak a kvázi címadó dalt, a Lányok, ne sírjatok-at adja elő a film emlékezetes utolsó harmadában, a mezőn. Ezek a szerepek elsősorban Zalatnay pozícióját jelölik ki énekesnőként: ezekben az években nem lett volna érdemes olyan zenés filmet készíteni, amelyből hiányzik a stílusteremtő, vagány karaktere.
Egy fokkal dramatizáltabb szituációba helyezi őt az 1967-es Nem várok holnapig és az 1968-as Bolondgombák. Mindkét vígjáték egy-egy Zalatnay-dal köré építi a cselekményét, így bár az énekesnő csak egy-egy jelenetben látható, mégis a produkciók alapköve, fontos katalizátora. A Nem várok holnapig, Kormos Gyula filmje inkább csak apropónak használja a címadó, kirobbanó erejű dalt, melynek a szövege a kibékülésről szól, az Iglódi István és Várhegyi Teréz játszotta fiatal pár viszont valami mással nem bír holnapig várni…
A pajkos film tulajdonképpen egy dilis történelmi gyorstalpaló, amely különböző korszakok között ugrálva mutatja be, hogy mindig a szerelmesek közé áll valami. A nyilvánvalóan túlzó történet (a fiatalok meg sem csókolhatják egymást nyilvánosan, mert azonnal rájuk szólnak) egy olyan témát érint, amely évtizedekig jelen volt a magyar filmben. Az úgynevezett lakásfilmek ‒ legyenek bár drámák vagy vígjátékok ‒ azt a megoldhatatlan problémát tematizálták, hogy Budapesten párok, családok tömege nem jutott megfelelő lakáshoz, ami rengeteg kellemetlenséget szült. A főszereplőknek sincs saját lakása, sehol nem lehetnek kettesben – és mint a kerettörténetből kiderül, rengetegen vannak hasonló cipőben. Az utcai jelenetekből szőtt montázs mintha a Zalatnay-dal videoklipje lenne – ő is egy pár tagjaként látható, miközben előadja a címadó dalt.
Bednai Nándor mindössze 22 perces rövidfilmje, a Bolondgombák még habókosabb, az abszurd humort is felhasználó bohózat, tulajdonképpen villanásnyi kabarétréfák, poénok füzére. Zalatnay a film elején a felismerhetetlenségig elcsúfítva, vajákos boszorkaként bukkan fel, amint mérges gombát szed az erdőben. A városba (konkrétan a Moszkva térre) érve aztán leveti a maskarát, és bombázóként, a Bolondgomba című dalát énekelve elosztogatja a zsákmányt a korszak színészóriásainak (köztük Garas Dezsőnek, Agárdy Gábornak és Márkus Lászlónak), akik ‒ szó ami szó ‒ begombáznak. Ez adja a magyarázatot a nonszensz jelenetekre, amelyek ezúttal is Zalatnay-keretbe foglalva sorjáznak.
Zalatnay a Fuss, hogy utolérjenek című szocialista krimi-vígjátékban kapta a legnagyobb szerepét. A veterán rendező, Keleti Márton egyik utolsó, 1972-es filmje összecserélt aktatáskák körül bonyolódik: az Operettszínház munkatársai keverednek akaratlanul ipari kémkedésbe. Zalatnay egy feltörekvő művésznőt alakít, akinek végül épp ez az ügy adja meg a kitörési lehetőséget. A film központi dala a Félteni kell.
Keleti Márton Fuss, hogy utolérjenek című filmjének plakátja. Forrás: imdb.com
A kerettörténet szerint a Bodrogi Gyula alakította zeneszerző musicaljében szerepel, így az énekesnőn kívül előadja ő is, valamint egy fergeteges jelenetben a bűnözőket alakító Páger Antal, Bárdy György és Balázs Péter. Zalatnay magabiztosan és természetesen játszik: bár egyértelmű, hogy nem képzett színésznő, a karizmája könnyen eladja a jeleneteit. A mai szemmel is szórakoztató darabban más dalok is felcsendülnek (Koós János is megtalálható a mellékszereplők között), Zalatnaytól például a Kis, eldugott nápolyi utca ‒ szintén a fiktív musical betétjeként.
Közel ötven év szünet után Badits Ákos első mozifilmje, az Űrpiknik szerepeltette újra Zalatnay Saroltát. A 2021-es darabban szintén katalizátorként van jelen az énekesnő, aki annyira fontos a történet szempontjából, hogy egy űrlény csak azért jön el a Földre, hogy megmentse őt – ugyanis rajong érte, a Föld viszont el fog pusztulni. Zalatnay tehát ismét egy abszurd humorú (sci-fi-)vígjáték ihletője lett, aki csupán egyetlen jelenetben látható, jelenléte (és dalai) mégis belengik a filmet, megalapozzák a földöntúli, varázslatos hangulatát – még a lakásában, a relikviái között is járunk.
Az Űrpiknik szerint az énekesnő egy melegbár körülrajongott dívája. Zalatnay nyugodt magabiztossággal lép fel a színpadon, a belőle áradó kedvesség pedig nemcsak elbűvölő, hanem nagyon megható is. Főleg úgy, hogy a jelenetben felvételről szól Az idő peremén eredeti felvétele, az énekesnő pedig mai, mélyebb hangján énekel rá önmagára. Az alkotók főleg kevésbé ismert Zalatnay-dalokat válogattak be a filmbe: Az idő peremén mellett felcsendül a Fekete árnyék, a Magányra születettem, valamint a slágerek közül Nem várok holnapig, amely így szép és méltó keretbe is foglalja Zalatnay filmes jelenlétét.
Szerző: Gyöngyösi Lilla
Nyitókép: Fortepan / Szalay Zoltán
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
