Mennyire elfogadható egy harmincas pasitól az, hogy sok randira elhozza a húgát is? Levélírónknak ezzel nem is lenne annyi baja, ha az a családtag nem lenne elviselhetetlen, kötekedő, indiszkrét és valahol félőrült. És ha a csaj beszól neki, a pasija nem mellette áll ki.
Fedezd fel és használd! Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A barátomnak van egy húga, aki szellemesnek szánt goromba beszólásait vagyok kénytelen hallgatni, amiket azzal old fel, hogy „nyugi, csak vicceltem”. Ilyenkor lepereg előttem egy film, amiben megütöm, majd én is azt mondom, „Ó, nyugi, csak vicceltem”. Azt se értem egészen, miért csinálja, hogy direkt felhozza előttem a párom exeit, jó hangosan, hogy az ilyen volt, amaz meg olyan. Most már annyira kiborít, hogy kerülök minden olyan szitut, ahol minimális esélye van arra, hogy találkoznom kéne vele. Minden türelmem lenullázta már. A párom ezek miatt soha sem szól rá. Én elmondtam neki, mi a bajom, és azt mondta, nem kötelező velük tartanom...Köszi. Nem ám fordítva, hogy a húgának nem lenne kötelező velünk tartania... Ilyenről még nem is hallottam. Hogyan lehetne ezt szépen kezelni? Passzív tűréssel mindig?
Nem tudom, ez őt miért nem zavarja, arra a kérdésemre, hogy miért kell mindig magunkkal cipelni, azt mondta, hogy azért, mert magányos, és családtag, akit kedvel. És vidáman el is nevetgélnek együtt. Hát ez nem válasz. Pedig azt hittem, ennyi idő alatt sikerült már egymásra hangolódnunk annyira, hogy érezze, miből mennyit viselek el.
Ezek szerint a húga addig lesz még az életünk része, míg nem talál valakit magának ? (ennek nem sok esélye van, mert nem egy szép lányról beszélünk, belső tulajdonságait nézve sem szép, amivel kiegyensúlyozhatná a külsőt). A csaj rendszeresen problémázik mindenen, ha épp nem talál semmit, akkor én kapom a javát ostoba, indiszkrét faggatások formájában. Mintha szándékosan ki akarna borítani.
Mindig azt várja, hogy az legyen, amit ő akar, és a párom miatta képes át is szervezni a randijainkat. Nekem az is fáj, ha azt látom, ahogy a barátomat ugráltatja, akinek nem tűnik fel, hogy ez az egész helyzet mennyire nem normális. Mindent vele vetet meg útközben, ha megkíván valamit.
Abba sem gondol bele, én mit érezhetek. Legutóbb is engem ugratott a húga, de olyannal, ami nekem fájó pont, kivételesen kiakadtam, megvédtem magam, visszaszóltam, mire a barátom nem mellettem állt ki, őt védte be, el lettem kussoltatva. Utána az egész el van felejtve, mert barátomnak az számít, hogy békesség legyen, legalábbis köztük. De senki nem mond semmit. Mindig minden rá van hagyva.
Volt egy skizó távoli rokonom, és vele bánt így a környezete, hogy hát Danikának mindent lehet, mindent szabad tennie és mondania, minden el van neki nézve, mert hát agybeteg.
Arra is gondoltam, hogy azért problémás a lány, mert valami mentális zavara van, de ha ezt megjegyezném nekik, na akkor lehet, hogy ki is nyírnának ott helyben : )
Jogosan várom el barátomtól, hogy mellettem álljon ki? Mármint ahelyett, hogy semmibe vegyen. Mert már ott tartok, hogy csak emiatt dobnám az egész kapcsolatot és menekülnék ebből. Szeretem őt, sok ponton összeillünk, de nagyon kiábrándító, amikor egy harmincas pasi után kullog egy irritáló, elviselhetetlen családtag, és senki nem tesz semmit – sajnálatból, rokonszenvből, vagy mit tudom én, miből. Nem is látva a jövőben annak lehetőségét, hogy valamikor lekopjon. Meg elég természetellenes nekem ez a kettejük ilyen fokú kötődése is... Még türelmesen várok, kibírok még egy-két csörtét vele, de már nem sokáig. Ha nem érek neki ennyit, akkor részemről ennyi volt.
Bye.
