Logo Pic
Tokár Tamás Zalán 2023. január 25.

Az első R-GO „gida”

Az első R-GO „gida”, Clavier Charlotte, Vietnám fővárosában, Hanoiban született, 1963. július 30-án. Édesanyja Tran Thi Hanh színésznő, édesapja, Clavier Albert újságíró volt. 1964-ben családjával Magyarországra költözött, azóta itt él. Gyerekkorában kedvelte a népdalokat és a néptáncot – még versenyekre is járt - valamint jazzbalettet is tanult. Hamar felfigyeltek a szépségére, már 16 évesen modellkedni kezdett, Módos Gábor, az Ez a Divat munkatársának köszönhetően, még egy manökenképző tanfolyamot is elvégzett. Az egzotikus külsejű lány több újságban megjelent, valamint szerepelt az Ági-nektár plakátján is. Ő lett az 1982-ben alapított R-GO első „gidája”, énekesként és háttértáncosként lépett fel Szikora Róbert és Környei Attila mellett. Nem sokkal később Varga Éva is csatlakozott hozzájuk, a második „gida” Clavier javaslatára került az R-GO-ba. Clavier Charlotte két évig zenélt az R-Go-val, majd ezután egy ideig a Dr. Beat együttessel is vállalt fellépéseket. Clavier emellett sikeres modell karrierjét sem hagyta abba, gyakran járt külföldön, például Ausztriában, Németországban, valamint az Egyesült Államokban. Miután visszavonult, üzletasszony vált belőle, butikot, majd kávézót nyitott Café Rouge néven. Clavier Charlotte napjainkban egy ázsiai étterem tulajdonosa, Budapest XIII. kerületében, a Szervita téren.

19641637_4584f8127e5b2473982845ca57ab6e57_wm.jpg

Az első R-GO „gida”, Clavier Charlotte (1963-), 1982-től két évig volt az együttes taja. (Kép innen)

Vissza a címlapra
Ez az első
"Minden út sokkal hosszabb, ha először tesszük meg, mint amikor már ismerjük." Thomas Mann (Rövid, "első" témájú írások minden hétfőn, szerdán és pénteken.)
Legjobban pörgő posztok
Célegyenesben Felipe Anderson szerződtetése
venember83 • 4 nap
Allegri: „Folytatjuk a pozitív sorozatunkat”
venember83 • 6 nap
Napi érdekes - 516
JTom • 6 nap
Yıldız lehet a megújuló Juve arca
venember83 • 2 nap
A Cagliari elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
Cikkek a címlapról
Dorog Anno...a dorogi németség története DVBE füzetek 3. 1992
Üdv! Egyszer volt…a dorogi németség története… Bár nagyon szerettem és a mai napig szeretem a történelmet, mégis el kellet telni vagy 40 évnek az életemből, hogy Dorog történelmével mélyebben megismerkedjek. Szerintem nagy hiányossága a közoktatásnak, hogy a helyismeret nem kap elég nagy…
Új sportok, régi helyszín: Olimpia Párizsban
A négyévente megrendezésre kerülő nyári olimpiai és paralimpiai játékok az egész világ figyelmét magukra vonják. Szinte minden ország képviselteti magát legjobb sportolói által, akik az érmekkel járó hatalmas dicsőségért több, mint 300 versenyszámban mérettetik meg magukat. Egy olimpia…
>