Logo Pic
Jurancsik Eszter 2023. február 07.

Ambre Vourvahis: "Hálás vagyok a rajongóinknak!"

ambre01.jpg

Tavaly májusban  kelt életre ismét az öt évig inaktív Xandria. A több tag-és énekesnőcserét átvészelt formációban Marco Haubaum alapítót leszámítva az összes zenész lecserélődött, frontasszonyuk pedig Ambre Vourvahis lett, aki a Reborn című dalban mutatkozott be a nagyérdeműnek.

A kedves kisugárzású, egzotikus arcú (görög és francia gyökerekkel rendelkező) lány azonnal a rajongók szívébe lopta magát, február 3-ával pedig megjelent a vele készített első közös album, a "The Wonders Still Awaiting", amely telis-tele van jobbnál jobb dalokkal (kritika a testvérblogon olvasható).

A Dark Divas nevű weblapnak mesélt néhány nappal ezelőtt Ambre, hogyan is került kapcsolatba a zenekarral, és hogyan érzi magát a csapat énekesnőjeként.

Marcóval már azelőtt ismertük egymást, hogy a zenekarhoz csatlakoztam. Mialatt a Xandria szünetelt, elgondolkodtunk egy új zenei projekt elindításán, ő azonban már akkor dolgozott néhány új Xandria-dalon, és úgy gondolta, hogy a hangom illene a számokhoz. Nem csak klasszikus, tiszta éneket akart, én pedig elfogadtam a felkérést, hogy az együttes új énekesnője legyek. Ezután közösen kezdtünk el új zenészeket keresni.

- emlékezett vissza a kezdetekre Ambre, aki elárulta: jelenlegi zenésztársaik közül Tim Schwarz basszusgitárost és Dimitrio Gatsios dobost ajánlások útján találták meg, Rob Klawonn gitárosra pedig a közösségi médián keresztül akadtak - ő egyébként a Wacken Metal Academy gitártanára is.

0028760730_10_1.jpg

Ambre tisztában volt azzal is, hogy a zenekar történetét nem kevés nézeteltérés és az ezekből fakadó tagváltás tarkította, de ez nem tántorította el attól, hogy a banda hatodik frontasszonya legyen.

Az elején természetesen kicsit izgultam. Elsősorban azért, mert tudtam, hogy a rajongók a zenekar múltjából kiindulva főleg klasszikus, operett-szerű éneket várnak, így a legelején tartottam a stílusváltás fogadtatásától. Amikor azonban felvettük az albumot és először hallottam magam, már bizakodóbb voltam és azt mondtam: a dalok epikusak, reméltem, hogy az embereknek tetszeni fog és elfogadják az én előadásmódomat. Eddig minden visszajelzés pozitív, és ezért nagyon hálás vagyok!

A Reborn című kislemez szimbolizálja a Xandria visszatérését, újjászületését, ennek hátteréről is mesélt az énekesnő:

Számunkra ez a dal olyan, mintha egy második 'Nightfall' lenne, tudtuk, hogy tetszeni fog a rajongóinknak. Tulajdonképpen ezzel a számmal akartuk megmutatni, mire vagyunk képesek az új felállásunkban és én mit tudok énekesként. 

Ambre azon hölgyek egyike, akik a tiszta szoprán mellett a hörgést is alkalmazzák, az új lemez dalaiban pedig sokszor egyik pillanatról a másikra vált angyalhangból brutálhörgésre. De hogyan tudja ezt ilyen profi módon végrehajtani?

306914340_144036311655727_3365443293959694886_n.jpg

Be kell melegítenem a hangomat, ami különböző technikákkal történik. Természetesen nagy kihívás mindent egyensúlyban tartani, mert a hörgéshez feszültség kell, ami viszont elveszi azt a nyitottságot, amit a tiszta ének megkövetel. De szerencsére ez megtanulható!

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Ambre filozófiát és irodalmat tanult, ez mennyire befolyásolja a csapat zenéjét, dalszövegeit?

A filozófiai tanulmányaim néhány vonatkozása határozottan jól jön, amikor dalokat írok. Szeretek személyes lenni a dalszövegekben, én így öntöm ki a szívem!

Az albumzáró Astéria című tételben pár sor görögül csendül fel, utalva az énekesnő gyökereire.

Bár Németországban élek, ez a hely az otthonom, de Görögországban is ugyanezt érzem, és ezért mindig különleges helye lesz a szívemben!

 

 

Vissza a címlapra
Fémcsajok
Cikkek, érdekességek a female metal világából!
Legjobban pörgő posztok
A Stuttgart elleni mérkőzés
Apuleius • 2 nap
„Tiszta életet élek, de még mindig egy kibaszott roncs vagyok” – megjelent az Analog Balaton új lemeze, a Repedés
srecorder • 7 nap
Giuntoli olaszosabb Juventust épít
venember83 • 6 nap
A Lazio elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
Nagy vaníliás krémtúró teszt
Linda Morvai • 10 nap
Cikkek a címlapról
A stratégiai autonómia környezeti és társadalmi ára – lítiumbányák Európában
Köztudott, hogy az Európai Unió stratégiai autonómiát szeretne, ami elsősorban azt jelenti, hogy csökkenteni kívánja a gazdasági függést Kínától, elsősorban a kínai alapanyagoktól. Ennek egyik fontos része a kritikus nyersanyagok (pl. kobalt, nikkel, lítium, mangán, gallium, grafit, réz, stb.)…
Szabadság és tisztesség
A Kádár-rendszer ellenzékének egyik legnagyobb hatású akciója volt az a politikai nyilatkozat, amely az 1956-os forradalom 30. évfordulójára időzítve egyszerre jelent meg vezető európai újságokban a Der Spiegeltől a The Timesig. De vajon ki írta eredetileg a szöveget? Hogyan alakult ki a végleges…
>