JTom • 8 nap
Alig tegnap írtam a Jasin-per sajtóetikai vonatkozásairól, meg az orosz hivatalos és nem hivatalos kormánymédia sértődékenységéről, ma már a dolog magyar vonatkozásairól kell írnom. Illetve nem kell, csak fogok, írhatnék bármi másról is, de ezt a témát választottam, mert nem kicsit találom ostobának a „dollármédia” kifejezést.
Nincs itt, minálunk, kérem, még centmédia sem. Ami meg van, azt inkább hívnám rubelmédiának. Több okból is: és ezért fogok orosz hasonlatokkal élni. A „dollármédia” kifejezés a Megafon állományától származik, ők találták ki (a „dollárbaloldal” analógiájára) és azt sugallja, hogy mindenki, aki 1. nem ők, 2. nem kormánypárti, 3. ráadásul független sajtót próbál művelni minálunk külföldről fizetett ügynök.
Külföldi ügynök? Milyen szép, oroszos kifejezés, honnan ismerős... ja, az orosz büntető törvénykönyvből. Ott használják ezt a stigmát, ott sütik rá bárkire, akit nem szeret a Kreml, és ha nem kap pénzt külföldről, egye fene, küldenek a számlájára öt-tíz dollárt, rögtön igazolva lesz az ügynöki volta. Az külön szép, hogy nemrég megváltoztatták ezt a paragrafust oly módon, hogy most már arra is vonatkozik, aki soha egy vörös centet nem kapott külföldről, ellenben „külföldi befolyás alá került”, és ennek a fogalmát nem határozták meg, tehát bárkiből válhat ilyen megbélyegzett „inoagent”.
Magyarországon egészen konkrétan a mai Magyar Nemzetben mondja ki a Megafon Központ alapítója, Kovács istván, miszerint:
„Azt láthatjuk, hogy most már nemcsak a pártokat pénzeli ez a bizonyos hatalom dollárokkal, hanem közvetlenül a médiát és annak különböző projektjeit is. Talán nekünk, megafonosoknak a legszembeötlőbb a Telex akadémiája, ahol nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot két intézmény között. Velük ellentétben a Megafon egy alulról jövő, magyar kezdeményezés, ami a magyar emberek érdekeit szolgálja.”
Értjük a logikát? Nem, nem értjük. Akkor megmagyarázom: Kovács mester szerint a Telexnek csakis „külföldről” lehet annyi pénze, hogy szakmai képzést indítson, máshonnan nem. Hát, speciel szakmai képzéseket pont ők indítottak előbb, csak olyan sajtószakma nincs, amit ők oktatnak, azt propagandistának hívják. De hogy ne haljon meg hülyén az úr, elárulom, hogy az ilyen tanfolyamokat rendszerint a tandíjért szokták indítani a médiumok, szóval nem nekik kerül pénzbe, ők kapnak pénzt, kivétel a Megafon, akik ingyen osztják a maszlagot és beléndeket az ügyfeleiknek, de ez az „ingyenesség” nagyon jó üzlet nekik.
Szóval, ott tartunk, hogy a Megafon egy alulról jövő kezdeményezés. Valóban altestinek tűnik, de Kovács tovább fejtegeti:
„A Megafon nem egy politikai párt, sőt független azoktól szervezetileg és anyagilag is. Felidézte, már az elejétől kezdve rendkívül nagy az érdeklődés, a támogatás és a szeretet, amit a tenni akaró, jobboldali magyaroktól kapnak, és az látszik, hogy ugyanez a másik oldalon nincs meg magától, csak akkor, ha külföldről szervezik meg.”
Azt most hagyjuk is, hogy a mai magyar belpolitikában nem „egyik” vagy „másik” oldal van, ez nem Omruzd és Ahrimán harca, akárhogyan is szeretnék ezt nekünk bemagyarázni már tizenkét éve. Az csak a kormánypárt logikája szerint létezik, hogy vannak „ők” és van „mindenki más”, és ez az „ők” le kell győzzön „mindenki mást”, a valóság ennél sokkal árnyaltabb.
De annyit mondhatok, hogy a külföldi támogatás mese, éspedig ügyes mese, mert negatívumot nehéz bizonyítani, azt még meg tudnám magyarázni, ha kaptam volna valami pénzt Nyugatról, már amennyiben ez büntetendő volna (a trendek azt jelzik, hogy nemsokára az lesz), de azt hogy bizonyítom egy bíróságnak, hogy nem kaptam? Már a római jog is a vádlóra terheli a bizonyítás kötelességét, pont ezért. Viszont ha beperelem rágalmazásért azt, aki ilyent mondott rólam, egyrészt már rajtam lesz a bizonyítás terhe, másrészt meg maximum leveszi vagy közöl egy helyreigazítást, amit a hívei két perc alatt elfelejtenek, és folytatódhat tovább a rágalom-ária.
Szóval, ügyes, oroszos módszer ez. Kovács úr sokat tanulhatott Moszkvától. A Megafon definíciója szerint egyébként épp most változott „jobboldali politikai akcióközösséggé”, eddig a „jobboldali közösség hangosbeszélői” voltak. A viccbéli hirdetés jut eszembe: „Szakács kerestetik, aki ugyanannak a levesnek minden nap más nevet tud adni”. Hogy mit akarnak jelenteni ezek a cirkalmas megnevezések? Jószerével semmit, de Kovács el is magyarázza ezt a semmit:
„– Mi ezen kezdeményezések ellen a továbbiakban is fel fogunk lépni még keményebben, le fogjuk rántani a leplet, utánuk fogunk menni és el fogjuk mondani mindenkinek – fogalmazott az alapító. Hozzátette: ami a Megafonnal létrejött Magyarországon, az egy példa nélküli dolog. Szerinte ez egy olyan szervezet, ami a pártoktól független, de a politikával professzionális szinten foglalkozik. – Ezért is indokolt a politikai akcióközösség elnevezés, mert ez írja le a legjobban azt, amivé a Megafon vált az elmúlt két év alatt – vélekedett.”
Nos, a Megafon sok szempontból egyáltalán nem példa nélküli. Más szempontokból viszont az – vizsgáljuk csak meg a kérdést! Először is, a Megafon állítólag azért jött létre, mert „a közösségi médiát elözönlik a balliberális tartalmak”. Erre 2020-ban került sor, amikor már teljes hadrendben állt a KESMA, a Mediaworks, a közmédia, szóval alig volt már Magyarországon sajtótermék, ami ne lett volna a kormányé, a Megafon mégis „hangot kívánt adni a magyar jobboldalnak az online térben”.
A magyar jobboldal előbb jelent meg az online térben, mint bármely más politikai oldal.
A Kurucinfo 2005-ben indult, és még a 2010-es választások után is arra hivatkoztak az MSZP politikusai a vereség után, hogy „a jobboldal mesterien bánt az internettel, nem bírtunk velük”, ami annyiban volt igaz, hogy ők meg sehogyan sem bántak sem az internettel, sem a sajtóval, elvárták a támogatást, de nem akartak adni érte semmit, így aztán az nem is sikerült túl lelkesre. De a mostani kormány több hullámban is megpróbálta elfoglalni az online teret, kezdve a hamvába hótt Nemzeti Reggiszterrel, folytatva a Pesti Srácok és 888 indításával, az Origo annexiójával, a köztévé blogszférájával, és így tovább, egészen a Megafon „független kezdeményezéséig”. Ez utóbbit találták a legsikeresebbnek az idei választások után, így meg is szűnt nem egy kormánymédium támogatása, amik csak nyelték a pénzt, de nem mutattak fel eredményeket.
Persze a Megafon „eredményei” is látszólagosak, még ha látványosak is: ha én ennek az írásnak a meghirdetésébe beletolnék egymillió forintot, pont olyan olvasottsági adatokat produkálnék, mint ők, még mostanság is, amikor a Facebook egy készülő amerikai törvény miatt alacsonyan tartja a médiaoldalak elérhetőségét. Viszont ha fizet nekik az ember, azért megjelenhetnek szabad szemmel is látható számok az írás alatt, ha meg sokat fizet, akkor még inkább. Ráadásul ez a visszafogás a magyar választási kampány idején nem volt még érvényben, tehát Kovács István vállalkozása igen egyszerű üzleti modellre épült: sok pénzt konvertáltak sok olvasóra. Vagy inkább elérésre, aztán a kutya sem ellenőrzi, el is olvasták-e a propagandát az elért személyek. De szép „eredményeket” lehetett mutatni, olyanokat, amilyeneket addig nem láttak kormányéknál.
Mondjuk ne adja az Isten, hogy én elhiggyem, miszerint a Megafonban nincs kormánypénz, mert akkor a böhömnagy reklámköltségeiket valahonnan máshonnan fedezik, például Moszkvából. Mibe kerülne nekem kitalálni a „rubelbloggerek” kifejezést? Semmibe.
Ezt ugyan nem tudom bizonyítani, igazából nem is hiszem, de azért megfontolandó. Különben a Megafonban nem ez az oroszos. Hanem az, hogy a Megafon tulajdonképpen valami olyasmit képez, mint az orosz milbloggerek. Mint tegnap is írtam, ezek álfüggetlen bloggerek, akik azonban valamiért mégis elkötelezett hívei Putyinnak (kormányának már nem annyira, Sojgu védelmi minisztert állandóan meg akarják buktatni). Amelyiket nem a Kreml fizeti, azt Prigozsin pénzeli. Mégis nagyon olvasottak orosz nyelvterületen, mert több információt adnak a harcokról, mint a hivatalos, állami média, amiben csak a győzelmekről számolnak be, akkor is, ha éppen nincsenek. Azonban lehet, hogy több információt közölnek, de ezek sem mindig igazak. Egyszer sikerült bolonddá tenniük a teljes világsajtót, köztük engem is, mikor „Murz, harci macska” beszámolt a „35. hadsereg pusztulásáról”, ez olyan ügyes hamisítvány volt, hogy bekerült előbb az ISW napi jelentésébe, onnan meg mindenhova: másnap írhattuk a helyesbítést. Azóta nem hiszem egy szavukat sem, bár mondjuk a háborús bűnös Igor Girkin/Sztrelkovnak addig sem hittem.
Mindezzel együtt nagyon olvasottak az orosz közönség körében, de ehhez kell ám a háborús helyzet is. Békében az átlagos orosz olvasó vagy nem talált rá a Telegram-csatornáikra, vagy legyintett rájuk egyet, most, mikor tényleg lőnek és valóban meghalnak a katonák a fronton, minden információmorzsa kincset ér nekik, tehát az átlagos milbloggerek nacionalista manipulációja sokkal hatékonyabban működik, mint korábban.
Oké, tehát az „influencer” extrém helyzetben hasznos, választási kampányban, háborúban, máskor nem annyira, viszont baromi sokba kerül. Nyáron, választások után pihentették is a Megafont, még ősszel sem durrantották be igazán, de mit látok pár napja?
„Több mint 40 milliót kampányolt el a Megafon a Facebookon alig egy hét alatt”
– írja a B1 blogcsalád. Ezek szerint beindult a nagyüzem, kampányban költöttek ők már többet is, de ez a korábbihoz képest akkor is rekordösszeg. Mivel pedig nincsenek választások, háborúban sem állunk felvetődik a kérdés, miért kellett elővenni a sutból ezt a gárdát? Miért pont most van rájuk szükség?
Nem találok más megoldást: a kormány valami masszív kampányra készül. Olyanra, amihez minden erejére szükség lesz, mert nem fogja tudni egyébként lenyomni a választók torkán. Ez, tekintve a környülállásokat, valószínűsíthetően egy „idegen ügynök” törvénnyel előkészített (ez magyarázná a mostani őrjöngést) kilépési kísérlet az Európai Unióból. Amit különben a bátrabb megafonosok már régóta propagálnak és készítik is elő, Bohár Dániel például már július közepén olyant írt, hogy
„Európa legtöbb országában már nincs áram, olaj és gáz”
aztán gyorsan levette, de bátor hazugságának emléke máig velünk él.
Nem biztos, hogy igazam van. Az sem biztos, hogy pont erre a végzetes lépésre készülnek, lehet, hogy valami kisebb horderejű dologról van szó, de hogy valami nagyon kellemetlen várható, az valószínű.
Már verik a harci dobokat a táborban.
Nem a dollármédia birkózik itt a rubelbloggerekkel: az csak a látszat.
A mélyben dolgoznak a valódi, hatalmas és gonosz erők.
Szele Tamás
