Előszó
Az 1999 tavaszán, az Allied Force hadművelet alatt lelőtt F-117-es alacsony észlelhetőségű, közismertebben lopakodó csapásmérő repülőgép esetével kapcsolatban számtalan városi legenda született. Ezek egy része magával az esettel kapcsolatos, az abból levont téves következtetések, illetve az alacsony észlelhetőséggel kapcsolatos fizikai téveszméknek is táptalaja lett a gép lelövése. Ez a videó ezeket tárgyalja ki egyesével, részben „gyakran ismételt kérdések” szerű formában, ami a leggyakrabban hangoztatott téveszméket cáfolja meg.
Azok számára, akik inkább a hangoskönyveket és animációt kedvelik a cikk anyaga videón, narrálva is elérhető.
Bevezető
A videó komoly részben alapoz az alacsony észlelhetőséggel és radarok felderítési távolságával foglalkozó anyagra, illetve az esetben szerepet játszó Sz-125M Nyeva légvédelmi rendszerről szólóra is. Az azokban már bemutatott és kifejtett témákat, képességeket és levezetéseket ez az anyag ezért nem ismétli meg. Erősen ajánlott ennek a két korábbi anyagnak a megtekintése azok számára, akiknek az abban szereplő tények és összefüggések nem ismertek.
Az F-117 lelövésének körülményeiről a mai napig túl sok városi legenda és téves információ kering a neten és bulvárlapokban, annak ellenére, hogy név szerint ismert, hogy ki volt a parancsnoka a Nyeva rakétaosztálynak, ami az F-117-es lelőtte. Dani Zoltán, a szerb hadsereg magyar, székely származású tisztje volt a sikert elérő rakétaosztály parancsnoka. A videóban prezentáltak egy része a vele való beszélgetésből származnak, illetve további szerb nyelvű források képezik a videó gerincét.
Dani Zoltán már civilként a múzeumban, az osztálya által lelőtt gép roncsaival.
Dani Zoltán díszegyenruhában.
Gyakran ismételt tévedések
Első gyakori tévedés – Az F-117 kinyitotta a bombakamra ajtókat, amitől a gép észlelhetővé vált és így lőtték le.
Ez az egyik legostobább és mégis leggyakoribb téveszme, mert még a józan észt is mellőzi. A belső fegyvertér ajtaja mindössze néhány másodpercig van nyitva. Ennyi idő alatt még a célbefogás sem lehetséges, nemhogy a rakéta a célhoz is érjen indítás után.
A radar az nem úgy működik, hogy mert néhány másodperce nagy radarkeresztmetszetű lesz egy cél, akkor azután is követhető marad. Még, ha esetleg be is fogná egy tűzvezető radar, az ajtók záródása után, amikor visszaáll a kis radarkeresztmetszet, akkor nagyobb távolságból a radar elveszti a célt.
Egy analógiával olyan ez, mint egy fekete, nem fényvisszaverő dobozba tett tükör. Ha kinyitjuk a dobozt és a tükörre jó irányból világítunk rá, akkor sok fényt ver vissza és látható messziről is. A doboz visszacsukása után, ha a tükröződő felület eltűnik, ettől még nem válik láthatóvá a tárgy távolról a sötétben.
A repülőgép, a dobozos példához képest ráadásul mozog, tehát miután nem követhető radarral, így arra rakéta rávezetése sem lehetséges, hiszen annak helyzete sem ismert a rövid ideig tartó célkövetés, vagy csak céljel felvillanás ellenére.
A gépek felszállásának idejét ismerték, a repterek környékét nem zárták le, így egy telefon is elég volt Belgrádba, tudták mikor érkeznek a gépek és mikor kell felkapcsolni a radart.
Ez a kijelentés több szempontból is megmosolyogtató. Csak mert egy repülőgép felszáll egy adott helyen, abból nem tudni, hogy hova tart, milyen útvonalon repül, mikor ér oda, és az sem, hogy milyen irányból közeledik. Ebből semmiféle következtetés nem volt levonható, hogy mikor és hol lehet számítani támadásra. Ez alapján nem időzíthető a harctevékenység megkezdése még nagyjából sem.
Az F-117-es a korábbi napokon is ugyanazt az útvonalat használta, mint lelövésekor. Az útvonal alá települt egy légvédelmi rakétaosztály, ami így le tudta lőni.
Ez is egy igen gyakori téveszme. A valóság ennek szöges ellenéte. A Dani Zoltán által vezetett 250/3. rakétaosztály még a hadművelet megkezdése előtti napon települt, a 60-as években, a Simanovici közelében épült régi, tartalék SzA-75 Dvina légvédelmi tüzelőállásba. A település után egyik radart sem kapcsolták fel, ezért azok bemérése nem volt lehetséges. Hogy műholdas felderítés miért nem vette észre a rakétaosztályt, az egy érdekes kérdés, de lehet, hogy a régi üres, tartalék tüzelőállásokat nem tartották szemmel. Ki tudja.
A kitelepülés nyomon követése nem lehetséges. Még ha volt is E-8 JSTAR gép a levegőben, a légvédelmi rakétaosztály mozgása a civil forgalomba teljesen beolvadt. Az E-8-at kb. gépesített ezred nagyságú harccsoportok mozgásának felderítésére tervezték, nem legfeljebb tucatnyi járműből álló oszlopok követésére, amik a civil forgalommal együtt mozognak.
A Nyeva radarjának üzemi frekvenciáját változtatta meg Dani Zoltán, felettesei engedélye nélkül, és így az észlelési távolság drámaian megnőtt, ez tette lehetővé a sikert.
Nos, Dani Zoltán azt állította, hogy a P-18 radaron végeztek módosítást, az SzNR-125 tűzvezető radaron viszont nem. De amúgy még ez se számítana sokat, mert a szűk keresztmetszet a tűzvezető radar jelentette, ahogy később látni fogjuk. Azon viszont semmiféle változtatást nem eszközöltek, a célleküzdéshez pedig annak használata is szükséges. A célfelderítő radar célja, hogy elegendő időt biztosítson az osztály számára a tüzelés előkészítésére. A tűzvezető lokátor számára a célkutatáshoz, a rakéták felkészítésére az indításhoz, illetve, hogy megfelelő légi helyzetképet adjon a harci munka végéig.
A lelövés körülményei
Ezek után lássuk, hogy mi is történhetett valójában, kezdjük magával az alakulat által használt technikával. A sikert egy Sz-125M Nyeva (SA-3B Goa) légvédelmi rendszerrel érték el, de az átlagos Nyeva osztálytól eltérő eszközökkel. A szerb légvédelem az Sz-75M Volhov (SA-2E Guideline) légvédelmi rakéta-rendszerek Daytoni békeszerződés által megkövetelt kivonása után, az azokhoz tartozó P-18 (Spoon Rest-D) méteres hullámhosszú felderítő radarokat nem selejtezte le. Ez a radar az Sz-125M rendszer P-15 (Flat Face-A) kismagasságú felderítő radarjával szemben a 6 km felett repülő célok felderítésére is alkalmasabb volt, ahogy ezt már bemutatta a rendszert taglaló anyag. Ezen felül a P-18 hosszabb hullámhosszt használ, deciméter helyett métereset. Így a felderítési távolsága MiG-21 méretű vadászgép ellen 270 km, a P-15 nagyjából 140 kilométeres értéke helyett. Dani Zoltán alakulata a P-15 helyett P-18 célfelderítő radart használt.
A másik fontos tényező a szerencse volt, több területen is. Belgrádot a háború elején a 250. légvédelmi dandár védte, összesen nyolc darab Nyeva rakétaosztállyal. A hadművelet kezdetétől fogva nyilvánvaló volt a szerb és a nyugati koalíciós erők közötti aránytalanság. Ezért a szerbek mindvégig a légvédelmi eszközeinek a megőrzését tekintette prioritásnak. A dandár osztályai a háború kitörése előtt települési helyet váltottak, elhagyták békeidős tüzelőállásukat és kitelepültek a várostól 10-30 km-re szektorosan. Alapvetően délnyugati, Bosznia irányából várták a támadókat. Éjszakánként csak 2-3 rakétaosztály adott ügyeletet, a többi áttelepült más tüzelőállásba vagy pihent. Tehát csak a szerencse kérdése volt, hogy egyáltalán melyik rakétaosztály megsemmisítési zónájába repült be célpont, aminek ráadásul éppen ügyeletesnek kellett lenni, hogy azok fel is kapcsolhassák a radarjaikat, hogy harctevékenységet végezhessenek. Amikor csak lehetett vezetékes telefonon tartották a kapcsolatot a parancsnoksággal a rakétaosztályok, lévén azt nem lehetett bemérni és lehallgatni.
A szerb légvédelem egyetlen MiG-29 századának 14 gépes állományából, a 10 üzemképes gépnek a fele áttelepült három más reptérre, Ponikve, Nis és Podgorica repterekre. A Belgrád melletti Batajnicán csak 5 üzemképes vadászgép maradt. Az első két éjszaka jórészt a MiG-29-esek próbálták a NATO légicsapásokat feltartóztatni. Ezek a kísérletek mind sikertelenek voltak. A szerbek összesen 7 bevetést repültek, ahol a NATO F-15C és F-16AM vadászgépek AMRAAM rakétákkal 5 MiG-et lelőttek. Hihetetlen szerencsével az öt lelőtt gép pilótája közül négy túlélte az esetet. Ezek után a vadászgépek további bevetését érthető módon nem erőltették.
Az első két éjszaka a NATO gépek több üres Nyeva légvédelmi tüzelőállást bombáztak meg, köztük Dani Zoltánék osztálya által elhagyott békeidős Jakovóit is. Személyi és technikai sérülést ugyan nem okoztak, de az ott megerősített betonfedezékekben tárolt tartalék légvédelmi rakéta készletet megsemmisítették.
A háború 3. napján Belgrádnál három Nyeva rakétaosztály adott készültséget. A 250/3. Simanovci, 5. Progar, 7. Bozdarevac tüzelőállásoknál. Mindhárom a fővárostól nyugatra, Bosznia felől várta a támadókat. Mivel a Szerb Légierő a bevethető vadászrepülők felét már az első két nap elvesztette, ezért a légvédelmi rakéták alkalmazása nagyobb teret kapott. A konfliktus 3. napja is rosszul kezdődött a szerb légvédelem számára. Délután 17:20-kor a 250/5-ös rakétaosztályt találat érte. Emberveszteség ugyan nem volt, de a technika javítása egy hetet vett igénybe. Ez volt a konfliktus első légvédelmi rakéta vesztesége.
Az esti csapásra az olaszországi Avianóból felszállt F-117 lopkaodók elektronikai zavaró gépek és a légvédelmi rendszerek elleni kíséret nélkül Szlovénia légterén átrepülve, Magyarország fölött légi utántöltést hajtottak végre. Ezt követően a román-szerb határ fölött délkeleti irányban lerepültek Belgrádig. A várost északkeleti irányból közelítették meg, ahonnan a legkevésbé várták őket.
Amikor a légicsapás már zajlott és nyilvánvaló volt, hogy a NATO bombázók Belgrád fölött vannak, az aznapi ügyeletben maradó két Nyeva osztály felkapcsolta a felderítő radarjait. A máskor szokásos elektronikai zavarást a szerb felderítő lokátorok ezen az éjszakán egyáltalán nem tapasztalták, a felderítő indikátoron tisztán látszódtak a céljelek.
Dani Zoltán alakulata a P-18 célfelderítő radar felkapcsolása után két célt is észlelt, egy közelebbit és egy másikat nagyobb távolságban. A célok éppen Belgrád légteréből fordultak ki Magyarország, a biztonságos légtér felé. A 250/3. osztály a feléjük forduló közelebbi célra koncentrált. Dani Zoltán elmondása szerint ekkor még nem tudták, hogy F-117-est derítettek fel, ez csak a lelövés után derült ki.
A kézikövető kezelőknek nagyon gyorsan és pontosan kellett dolgozni, mert az F-117 repülési sebessége kb. 900 km/h volt, ami 250 m/s célsebességnek felel meg. Az F-117 lelövése nagy fegyvertény volt, azonban mi is kellett hozzá?
A teljes hadművelet ideje alatt Dani Zoltán osztálya körül 23 db HARM roncsot számoltak meg. Ez nagyon jó indikátora annak, hogy mennyire indokolt volt az óvatos használata a tűzvezető radarnak. Azzal ugyanis csak nagy szerencsével lehetett észlelni még a szemből érkező HARM rakétát, ami viszont akár az osztály mögül is érkezhetett. A P-18-as felderítő indikátorán viszont azok szépen látszódtak – kivéve, ha erős elektronikai zavarás elfedte – így lehetőség nyílt időben a tűzvezető lokátort kikapcsolni, és a HARM csalikat aktiválni.
Összegezve, a szerb légvédelem egyik kiemelkedően hatékony egysége kemény munkával és hatalmas szerencsével érte el sikert, de a hadművelet végkimenetelét semmilyen mértékben nem befolyásolta.
A lelövésből levont következtetések
Az eset abból a szempontból érdekes, hogy az SzNR-125 radar paramétereit ismerve visszafelé kiszámolható a cél radarkeresztmetszete, amit 14 km-es ferde távolságból érzékelt a tűzvezető radar. Ez azért fontos, mert ez az egyetlen hiteles és publikus mért radarkeresztmetszet értéke egy alacsony észlelhetőségű repülőgépnek.
A lopakodó repülőgépek és radarokról szóló videóban bemutatott radaregyenlet segítségével az észlelési távolság ismeretében kiszámolható a radarkeresztmetszet. A Nyeva tűzvezető radarja 1,5 x 1,5 fokos tűnyalábbal világítja meg a célt. Az impulzus csúcsteljesítménye 170 kW, a vételi érzékenység -93 dB, üzemi frekvencia 9500 MHz. A cél felderítésekor a ferde távolság 14 km volt, ami 6 km magasság esetén 12 km-es vetületi távolságot jelent.
40 log(D) = PT – PR + 2G – 103 – 20 log(F) + 10 log(o)
PT |
PR |
G |
20 log(F) |
40 log(D) |
[dB] |
[dB] |
[dB] |
[dB] |
[dB] |
82,3 |
-93,0 |
41,1 |
79,6 |
45,8 |
Az általános radar egyenletet átrendezve, a kapott eredmény -29,1 dB, tehát 0,0012 m2. Az eredmény visszaigazolja azt, amit vártunk. Már az eset előtt is nagyjából 0,001 és 0,0025 m2 körüli radarkeresztmetszetet becsültek egyes források a ’90-es években. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy ez csak kb. egyetlen irányból mért érték. Az észlelés pillanatában a radar, 80 fokban oldalról látott rá a célra, ami kiemelkedően jól optimalizált geometriát jelent. Cáfolni látszik az sokak által kész-pénznek vett kijelentés, hogy az alacsony észlelhetőség nem valósítható meg széles aspektus tartományban.
Egészen a legutóbbi időkig nem volt túlságosan ismert, hogy a szerb légvédelem egy másik, szintén Belgrádot védő Nyeva osztálya is ért el találatot egy Németországból felszállt lopakodó F-117-essel szemben. A találat következtében a gép egyik vezérsíkját lényegében elvesztette, és egyik hajtóműve is leállt, de pilótája ennek ellenére is képes volt visszatérni a támaszpontjára. Így a háború után személyesen az Egyesült Államok Elnökétől átvehette a „Kiváló Repülő Érdemkereszt” kitüntetést, a bevetés során bemutatott rendkívüli teljesítménye elismeréseként.
A lelövésből levont téves következtetések
Az eset hullámai magara csaptak, ami után az úgynevezett „szakértő újságírók” és persze a laikusok is tengernyi téveszmét és butaságot hordtak össze. Ezek közül több, még mind a mai napig kering az Interneten. Tisztázzuk először a nyilvánvalót.
https://youtu.be/L0gtoKukr98?t=353
Egyes „jólértesült hírforrások” azt állították, hogy egyes régi radarok ellen az alacsony észlelhetőség egyáltalán nem működik. Sőt, egészen odáig mentek, hogy már-már gyakorló célpontnak titulálták az alacsony észlelhetőségű gépeket, továbbá ezek feleslegességét és a csökkentett észlelhetőségű gépek rövid úton történő kihalását vizionálták. Ezek a kijelentések több szempontból is nevetségesek és igen könnyen cáfolhatók.
Közreműködők
A Patreon csatorna elérhetősége az extra tartalomhoz és a csatorna támogatásához.
https://www.patreon.com/militavia
Szerbiai források
АГРЕСИЈА НАТО
Генерал Спасоје Смиљанић
Београд 2009