Szellem van a házunkban

A szellemes filmek különben sem a kedvenceim, de ez még annyira sem tetszik, mint egy horror. Családi komédia, szellemmel és egyszerűen nem találok benne szerethető vonást.

Frank folyton veszít, így a családnak mennie kell. A kisebb fia ki is van akadva, míg az új házban fel nem fedez egy szellemet. Ernest el akarja ijeszteni, de Kevin barátkozni kezd vele. Felvétel is készül róla, amire Frank lecsap. Mire észbe kapnak, már Ernest médiasztár és a katonaság is rászáll. Kevin meg csak segíteni akar neki megbékélni.

A vicces az lenne, ahogy Ernest átmegy az embereken és megijednek tőle. Majd az Ernest-kihívás, amikor az eszelős rajongók utánozni akarják, ahogy átkel a falakon. Csak hát, ők nem szellemek, így csattannak. Készül is a sok videó az ilyen próbálkozásokról. Fájdalmas, és nem a csattanás miatt.

Az érzelmi rész pedig az, hogy Frank mennyire elvesztette a kapcsolatát a gyerekével. Van szó róla, hogy az anyagi gondok előtt milyen erős kapcsuk volt, és hogyan távolodtak el, ahogy Frank nyerészkedni kezdett. Disney filmhez illően jönnek majd rá, hogy mit jelent a család és mit kell egy apának megadni a fiának. Van is nagy egymásra borulás meg felismerés, csak éppen súlya és dráma nincsen benne.

Közben meg kiderül, hogy Ernest nem is Ernest, és hogy miért lett belőle szellem. Abban a történetben több a dráma. Sajnáltam is nyomorultat, nagyon elbántak vele. Még csak azt sem mondhatnám, hogy elégtételt kap, mert megölték. Mit adhatnak neki vissza? Maximum annyit, hogy a lánya most majd tudhatja, hogy az apja nem elhagyta, hanem mindennél jobban szerette és elszakították őket egymástól. De semmit nem kapnak vissza, se együtt töltött időt, se szeretetet.

Ehhez jön hozzá, hogy a színészek látványosan szenvednek a filmen. Tudom, a pénz nagy úr, de miért kellett ezt így megcsinálni? A CGI ronda és a szellemalak is botrányosan béna. A karakterek kidolgozatlanok, a konfliktusok erőltetettek. Anthony Mackie különben sem egy nagy színész, de az apafigurával nem is tud kezdeni semmit. David Harbour az érzelmi oldalt már sokkal jobban hozza – neki elhittem, hogy a gyerekét szerető szülő, a másik színésznek nem. Csak éppen neki meg a komikusi véna, amit hiányolnék. Ahogy szerencsétlenkedik szellemként… jaj.

Lehet még különben ismerős arcokat felfedezni a filmben, de ők már az a szint, amit egy ilyesmiben el tudok képzelni. Mint Jennifer Coolidge, akitől senki nem is vár átütő alakítást.

Ragozhatom még, de nagyon röviden össze tudom foglalni. Ez az a film, amit nem érdemes megnézni.