Logo Pic
Field64 2022. november 30.

KÖNNYŰZENEI PANORÁMA – PLASTIC BERTRAND: A KOCOGÓ TÁTIKASZTÁR

Plastic Bertrand (Brüsszel, 1954. február 24.) belga zenész, szövegíró, producer, szerkesztő és televíziós műsorvezető eredeti neve: Roger Allen François Jouret. 1977-ben vált ismertté a Ça plane pour moi című dallal, amely még az amerikai slágerlistára is felkerült. Napjainkban „egyslágeres csoda”-ként (one-hit wonder) tartják számon, noha annak idején néhány más felvételével szintén sikert aratott Nyugat-Európában. Az 1980-as évek elején fellépett Magyarországon is. Évekig tartó pereskedés után 2010-ben elismerte, hogy első világslágerét, illetve korai albumainak dalait valójában nem ő énekelte.

bertrand01.jpg

KARRIERTÖRTÉNET

A kezdetek

Roger édesapja francia, édesanyja ukrán származású. Kilencéves korában (!) kezdődött a zenei karrierje. Cserkésztársaival ekkor alapította meg a Rolling Stones-feldolgozásokat játszó Buffalo Scouts Bandet, amelynek egy személyben volt az énekese és a dobosa. Kinőve a gyermekkorból The Pelicans néven egy újabb együttest alapított, amely később Passing the Time-ra változtatta a nevét. A formáció belga és holland klubokban, bárokban és zenei fesztiválokon lépett fel. Rogerre rövidesen felfigyeltek a népszerű Radio Veronica kalózrádió illetékesei, és szerződtették őt. A fiatalember fontosnak tartotta, hogy a gyakorlatban szerzett zenei tapasztalatai elméleti ismeretekkel társuljanak. Ennek érdekében a Brüsszeli Zeneakadémián zeneelméletet és dobolást tanult. Az Athénée Adolphe Max főiskolán diplomázott. Felvételt nyert a brüsszeli Királyi Zenekonzervatóriumba, előtte azonban egy évig tervezést tanult a Saint-Luc Intézetben. 1973-ban kezdte meg zenei tanulmányait a konzervatóriumban. A dobolás és a zeneelmélet mellett zenetörténettel is foglalkozott. Akkortájt kezdődött a punkzene divatja, és az új irányzat hatására Roger 1974-ben Hubble Bubble néven egy újabb együttest alapított. A bandával szorgalmasan próbált és koncertezett, ennek ellenére konzervatóriumi tanulmányait sem hanyagolta el. Még arra is futotta az idejéből, hogy a Theatre des Galeries színpadi menedzsereként ténykedjen. A Hubble Bubble két nagylemezt vett fel, az első 1975-ben jelent meg. (Bizonyos on-line adatbázisokban 1978-as dátum szerepel, ezt azonban jómagam elírásnak tartom, hiszen Roger akkor már szólistaként dolgozott. Mellesleg Bertrand honlapján is az 1975-ös évszám olvasható az LP megjelenési éveként.) Szerzőként, dobosként és énekesként Roger Juniort tüntették fel a borítón: a név természetesen Jouret-t takarja. 

bertrand02.jpg

Ça plane pour moi

A Hubble Bubble menedzsere, Bernard Schol mutatta be Rogert Lou Deprijck énekes-szerző-producernek. Lou nem volt ismeretlen név a szakmában, Two Man Sound nevű együttese az 1970-es évek közepén több dallal (Charlie Brown, Brigitte Bardot, Disco Samba stb.) is szerepelt a slágerlistákon. Deprijck épp akkoriban vett fel egy új dalt a brüsszeli Morgan Stúdióban Ça plane pour moi címmel. Az AMC kiadó azonban úgy vélte, hogy Deprijck popzenei imázsa nem illik a punk stílusú felvételhez, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy az új dal egy punk kinézetű énekes neve alatt jelenjen meg. Roger külseje megfelelőnek tűnt. A fiatalember aláírta a felkínált szerződést, és felvette a Plastic Bertrand művésznevet. Az 1977 decemberében kiadott kislemezt azonban egy hónappal megelőzte egy másik verzió. Az angol Elton Motello punkegyüttes Jet Boy, Jet Girl című felvételének ugyanaz a zenei alapja, mint a Plastic Bertrand-verziónak, a szöveg azonban egy tizenöt éves fiú és egy idősebb férfi szexuális kapcsolatáról szól. (Érdemes megemlíteni, hogy mindkét előadó kislemezének B oldalán a Pogo Pogo című szerzemény hallható. A magyarázat roppant egyszerű: Deprijck változatának elkészítésében az Elvin Motello kulcsfigurája, Alan Ward is részt vett.) Deprijck saját együttesével, a Two Man Sounddal szintén felvette a dalt, amely Bad Boy, Bad Girl címmel jelent meg.

bertrand03.jpg

Plastic Bertrand kislemeze nagy sikert aratott az egész világon, számos európai országban vezette a toplistát. Angliában a 8. helyig jutott a slágerlistán, az amerikai Billboard rangsorában a 47. helyet szerezte meg. Bertrand számos könnyűzenei tévéműsorban bemutatta a dalt, ezek egyikét, a nyugatnémet Disco, Disco, Disco című sztárgálát annak idején a Magyar Televízió is sugározta. A tévés fellépéseken az előadó örökmozgóként száguldozott a színpadon, mint akinek szűnni nem akaró kilométerhiánya van. Erre épült a sláger magyar nyelvű paródiája, a Kocogás, amelyet Paudits Béla adott elő a hazai televízió 1979-es szilveszteri műsorában. Az eredeti dal hamar bevonult a popzene örökzöldjei közé, amit számos feldolgozás bizonyít. Ezek közül két későbbi verziót érdemes kiemelni. A Telex együttes 1979-es felvételének érdekessége, hogy a zenészek a gyors tempót teljesen lelassították, és emiatt az egész leginkább úgy szól, mintha egy 45-ös fordulatszámú kislemezt 33-as fordulatszámmal játszanának le. A másik híres verzió 1993-ban készült a svéd Leila K előadásában. A Telexszel ellentétben az énekesnő nemhogy lassított volna az eredeti tempón, inkább még jobban felpörgette azt. A klasszikussá vált eredeti dal olyan filmekben is elhangzott már, mint például a Barb Wire (1996), az Eurotúra (2004), a 127 óra (2010), a Fejbenjáró bűn (2012) és A Wall Street farkasa (2013), valamint olyan sorozatokban, mint a Titánok (2021), A nagy pénzrablás (2021) és az Ozark (2022). 

bertrand04.jpg

Tátika

A Ça plane pour moi sikerét Plastic Bertrand nem tudta megismételni, és napjainkban már csak egyslágeres csodaként tartják számon. Pedig néhány későbbi felvétele szintén feljutott az európai slágerlistákra, hála elsősorban a rádióállomások és a diszkók lemezlovasainak, akik gyakran játszották a Plastic Bertrand-dalokat. Ezek közül a J'te fais un plan című albumon hallható Tout petit la planète a legismertebb. A Magyar Rádió könnyűzenei műsoraiban különösen az 1981-es LP felvételei csendültek fel sokszor, mint például a legendás tengerkutatóról szóló Jacques Cousteau vagy a Hula Hoop. Mondani sem kell, hogy ekkoriban szó sem volt már punkzenéről. (Igazából a Ça plane pour moi is szerintem inkább szólt a diszkózene, semmint a punkzene kedvelőihez.) 1977 és 1982 között Plastic Bertrand végigturnézta az egész világot: az európai országokon kívül fellépett Japánban, Ausztráliában és Észak-Amerikában. A turnén részt vett Lou Deprijck is, akire nem csak a kísérőzenekarban volt szükség, ugyanis Bertrand valamennyi addig megjelent dalát valójában ő énekelte. Az 1980-as évek elejére mind a punk-, mind pedig a diszkózene óriási népszerűsége elmúlt, ennek következtében pedig Plastic Bertrand csillaga is leáldozott.

bertrand05_1.jpg

Plastic Bertrand Budapesten

1980. március 17-én Plastic Bertrand a budapesti Erkel Színházban lépett fel, a Tessék választani! gálaműsor egyik sztárvendégeként. Annyira az utolsó percben érkezett, hogy a műsor már elkezdődött, amikor leszállt a repülőgépe Ferihegyen. További külföldi vendégfellépők voltak Umberto Marcato Olaszországból, Sandy Hollandiából, Gracia Switala Lengyelországból és Branka Cramer Jugoszláviából. (Vessetek a mókusok elé, de Sandyn kívül a többiekről még életemben nem hallottam, nálunk mindenesetre világsztárokként léptek fel.) Szó volt egy akkoriban valóban világhírű énekesnő, Amii Stewart (Knock on Wood, Light My Fire, Jealousy) fellépéséről is, ám a művésznő lemondta a koncertet. Plastic Bertrand helyette ugrott be, és így mentegetőzött: „Sajnálom, hogy playbackről kellett dolgoznom, de a hirtelen beugrás miatt technikailag más megoldás nem volt lehetséges.” (Fekete humora van a sztárnak, mert ő tudta a legjobban, hogy nem csak a magyar fővárosban playbackelt akkoriban, hiába hangoztatta, hogy az élő éneklés híve.) A budapesti koncerten akkori imázsának megfelelően „a piros harisnyanadrágban szereplő művész mindent megtett a hangulatkeltés érdekében: táncolt, futkározott keresztül-kasul a színpadon, nekivetkőzött (kezdetben egy lila zakót is viselt), leült a színpadra, végül még a zenekari árokba is beugrott”.

bertrand05.jpg

Plastic Bertrand-ról Kiss Zoltán Zéro, a Karthago basszusgitárosa is megosztott egy sztorit. „Emlékszem, Kijevben voltunk (Ukrajna), valami fesztivált rendeztek, ahol Plastic Bertrand is fellépett. A francia sztár egyébként a saját neméhez vonzódott, ami azért abban az időben nem volt publikus. A szállodában, egy liftben utaztunk, ahol szegény Tomit [Takáts Tamás énekes] kiszúrta magának. Már akkor is jóképű gyerek volt, de ő természetesen a lányokat szerette. Szegény, alig bírt elmenekülni előle. Végül is megúszta »ép bőrrel« a kalandot.” Távol álljon tőlem, hogy kétségbe vonjam a magyar zenész szavahihetőséget, de azért igazságtalanság lenne elhallgatni bizonyos tényeket. Tagadhatatlan, hogy Bertrand állítólagos homoszexualitásáról akkoriban is pletykáltak. Egy ideje azonban már semmiképpen nem kellene titkolnia a másságát, sőt hovatovább még előnynek is számíthatna a pályáján, ennek ellenére coming out azóta sem volt. Az énekes egyébként budapesti fellépése előtt nem sokkal lett egy Lloyd nevű kisfiú édesapja Evelyne nevű barátnőjétől, akit feleségül is vett. Azóta még egy gyermekük született, és a pár még tavaly is együtt volt, több mint negyven év házasság után. Ez azért elég nagy perverzió egy állítólag meleg férfitól…  

bertrand07_1.jpg

Túl a csúcson

1982 és 1985 között Plastic Bertrand Milánóban élt, ahol különböző fényképregények (fotoromanza) sztárjaként láthatta a(z olasz) közönség. Daniel Balavoine és Anni-Frid Lyngstad társaságában részt vett az ABBA-dalokra épülő Abbacadabra című gyerekmusical megszületésében. A filmvilágban is aktivizálta magát: 1982-ben szerepet vállalt Serge Leroy A törvényes erőszak című alkotásában, amelyben olyan partnerei voltak, mint Claude Brasseur, Christopher Lambert, Valérie Kaprisky és Thierry Lhermitte. Nem kapott azonban túl nehéz színészi feladatot, hiszen saját magát kellett játszania. 1985-ben az Astérix est là című betétdalt énekelte az Astérix és Cézár ajándéka című, Magyarországon is bemutatott rajzfilmben. Ő írta a szöveget is, a zenét pedig a világhírű Vladimir Cosma komponálta. 1987-ben a belga énekes Luxemburgot (!) képviselte a Brüsszelben megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. Saját hazájában azonban csúfos vereséget kellett elkönyvelnie. Versenydala, az Amour Amour mindössze 4 pontot kapott, és ezzel az utolsó előtti helyen végzett. (Törökország lett az utolsó, a török versenyző ugyanis egyetlen országtól sem kapott pontot! A versenyt az ír Johnny Logan nyerte a Hold Me Now című dallal, amely az Eurovíziós Dalfesztivál történetének egyik legnagyobb slágere lett. Logan egyébként második alkalommal nyerte meg a fesztivált: először 1980-ban győzött.) 1994-ben Bertrand megalapította az MMD lemezcéget, amelyben Pierrette Broodthaers az üzlettársa. Az MMD-nél készített lemezt többek között David Janssen, Leila Pinar, a Kazansky kórus és Noël Godin. Természetesen a tulajdonos is itt vette fel a Suite Diagonal című új albumát Jacques Lanzmann közreműködésével. 1996-ban szerepelt Thierry Dory Baoum című rövidfilmjében. (2004-ben Dory rendezte a sztár Plasticubration című videoklipjét is.) 1999-ben mutatták be a Sivatagi cápák című akciófilmet George Clooney, Mark Wahlberg, Spike Jonze és Ice Cube főszereplésével. A betétdalok egyike Plastic Bertrand 1982-es slágere, a Stop ou encore.

bertrand12.jpg

A visszatérés

Húsz évvel a Ça plane pour moi első megjelenése után a Music Television nézői arról szavaztak, hogy melyik régi sztár visszatérését várják a legjobban. A szavazást Plastic Bertrand nyerte. A visszatérés első állomásaként új változatban vette fel a Stop ou encore című dalt, amelynek eredetije Belgiumban platinalemez volt. A következő évben válogatás jelent meg legnépszerűbb slágereiből, melyek remaszterelését személyesen felügyelte. A visszatérés jegyében természetesen számos televíziós fellépésre is sor került, így például az RTBF Duel című show-jában. Bertrand és üzlettársa, Pierrette Broodthaers művészeti galériát nyitottak Broodthaers & Bertrand néven. Itt többek között 120 Andy Warhol-stílusú portrét állítottak ki. 2001-ben Plastic Bertrand számos koncertet adott Belgiumban, Franciaországban, Svájcban és Németországban. Fellépett a Channel 4 Eurotrash és a BBC2 Clarkson című tévéshow-jában is. 2002-ben új albumot jelentetett meg Ultra terrestre címmel, illetve ősszel az RTL-TVI Star Academy című tehetségkutató műsorát vezette. 2003-ban ünnepelte szólókarrierje megkezdésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból a brüsszeli Cirque Royalban új és régi slágereit egyaránt előadta. Egy filharmonikus zenekar kísérte, a meghívott vendégelőadók pedig duettet énekeltek vele. 2007. augusztus 18-ától szeptember 5-éig Ausztráliában koncertezett. 2009-ben a Dandy Bandit című albummal örvendeztette meg rajongóit. Tizenegy év telt el a következőig: a L'expérience Humaine 2020-ban jelent meg. 

bertrand08.jpg

Beismerő vallomás

Lou Deprijck az új évezredben pert indított Plastic Bertrand ellen. Keresetében megerősítette azt az évtizedek óta terjengő pletykát, hogy a Ça plane pour moi igazi előadója ő, nem pedig Bertrand. A sztár visszautasította a vádat, és viszontperrel fenyegetőzött. Az igazság azonban Deprijck oldalán állt annak ellenére, hogy ebben a popzenei blöffben ő sem volt ártatlan. Megszólaltak az eredeti felvétel elkészítésében részt vett zenészek és technikai szakemberek is, akik megerősítették, hogy a slágert 1977-ben valóban Deprijck énekelte fel a stúdióban. A bíróság nyelvészeti szakértőket hallgatott meg, akik három hónapig tartó vizsgálat után megállapították, hogy az 1977-es felvétel énekese olyan tájszólást használt, amely arra a vidékre jellemző, ahonnan Deprijck is származik. Plastic Bertrand 2010. július 26-án a La Dernière Heure című lapnak adott interjúban végül beismerte a csalást, és bevallotta, hogy első négy albumának dalait tényleg nem ő énekelte. Mondani sem kell, hogy Deprijcket hibáztatta, aki állítólag megígérte neki, hogy vele is felveszik a slágert, de aztán a szerző-producer kitiltotta őt a stúdióból. (Ehhez képest Bertrand nem egyetlen dal, hanem négy nagylemez erejéig ment bele a közönség félrevezetésébe!) Deprijck természetesen örül, hogy igaza bebizonyosodott, és reméli, hogy az örökzöld sláger után járó jogdíjak ezentúl majd hozzá folynak be, ámbár hivatalosan a dal továbbra is Plastic Bertrand nevével fut. 

bertrand09.jpg

DISZKOGRÁFIA

Kislemezek, maxik

* 1977: Ça plane pour moi / Pogo Pogo

* 1978: Bambino / Le petit tortillard

* 1978: Super Cool / Affection

* 1978: Sha La La La Lee / Naif Song

* 1978: Tout petit la planète / C'est le Rock'N'Roll

* 1979: Tout petit la planète / J'te fais un plan / Hit 87

* 1978: C'est le Rock'n'Roll / Affection

* 1979: Sentimentale moi / Quais Quais Quais Quais

* 1979: Sentimental me / Sentimentale moi

* 1979: Le Monde est merveilleux / J'te fais un plan

* 1979: Téléphone à téléphone mon bijou / Stop ou encore

* 1980: Téléphone à téléphone mon bijou / Kangourou Kangourou

* 1980: Coeur d'acier / Plastic Boy

* 1981: Hula Hoop / Amoureux fou de toi

* 1981: Sans Amour / Plastic Boy

* 1981: Jacques Cousteau / Paradis

* 1981: La star de l’école (Baby Doll) / Coeur d'acier

* 1982: L'amour OK / New York / Coeur d'acier / Stop ou encore (duo avec Natalie)

* 1982: Ping Pong / Coeur d'acier

* 1983: Arret d'autobus / Mon nez, mon nez

* 1983: Chat / Fou des Fifties

* 1983: Major Tom / Miss Italie

* 1983: Gueule d'amour / Down Town

* 1984: Beats of Love (Extended Version) / Gueule d'amour / Downtown (DJ Is the King)

* 1985: Astérix est Là / Le Secret du druide

* 1986: Je l'jure / La fille du premier rang

* 1986: Let's Slow Again / Toujours plus haut

* 1987: Amour amour (french version) / Amour amour (english version)

* 1988: Démente a la menthe

* 1989: Slave to the Beat / Plastiiic Acid Mix

* 1990: Sex Tabou (Extended Hip Hop Mix by Rutger Kroese) / Sex Tabou (Mystery Mix by Alex Klimow) / Sex Tabou (Bump Mix by Us)

* 1991: House Machine (Club Control feat. Plastic Bertrand)

* 1993: Ça plane pour moi (Trash Version) / Ça plane pour moi (Remix Radio Version) / Ça plane pour moi (Plastic Wire Version)

* 1994: Les Joueurs de Tchik Tchik

* 1997: Stop... Ou Encore (Get Ready feat. Plastic Bertrand)

* 2002: Play Boy / Canape

* 2003: Plastcubration / Tous, Touchez-vous

* 2005: Machine / Remixes

* 2008: Ca Plane Pour Moi (The BossHoss feat. Plastic Bertrand)

* 2010: Don’t Let Me Be Misunderstood / Fever / Ring of Fire / Strangers in the Night (The Young Assassins feat. Plastic Bertrand)

* 2011: Love and Happiness / Stop ou encore (Smackos / Plastic Bertrand)

* 2019: No Plastic (B-Generation featuring Plastic Bertrand)

* 2020: Tout petit la planète (live acoustic version)

* 2020: L'expérience humaine

* 2020: I'll Be Back Again

* 2021: Andy Warhol

* 2021: L'autre terre

bertrand10.jpg

Albumok

* 1978: AN1

* 1979: J'te fais un plan

* 1980: L' Album

* 1981: Plastiquez vos baffles

* 1981: Grands succès / Greatest Hits

* 1983: Chat va... Et Toi?

* 1988: Pix

* 1993: X Remix

* 1994: Suite diagonale

* 2002: Ultraterrestre

* 2009: Dandy Bandit

* 2020: L'expérience Humaine

bertrand11.jpg

Válogatások

* 1981: Grands Succès – Greatest Hits

* 1982: Plastic Bertrand

* 1992: Tous les tubes

* 1993: Ça plane pour moi – The Original Hit Version

* 1994: Plastic Hits

* 1996: The Very Best of Plastic Bertrand

* 1998: Plastic Bertrand

* 2002: L'Essentiel

* 2003: King of the Divan: Best of Plastic Bertrand

* 2009: Greatest Hits – Ça plane pour moi

MÉG TÖBB KÖNNYŰZENE!

Tatjana: Aktmodell, popsztár, színésznő (18+)

Danuta: Lengyel kebelcsoda a filmvásznon és a popvilágban (18+)

Boney M.: Az eurodisco klasszikusa

Billy Idol: A szex, a drogok és a zene bűvöletében (18+)

Arabesque: Az eurodisco szexi istennői

Dschinghis Khan: Magyarok a világhírnév kapujában

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?

Field toplistái 4: A kedvenc filmdalok

Reflektorfényben – Pia Zadora: A többszörös Arany Málna-díjas popsztár (18+)

Ének az esőben

Csárdáskirálynő (18+)

ABBA

Kabaré

Végre péntek van!

Üvegtörők

54

Zenebolondok (18+)

Zenerajongók (18+)

TEAKBOIS ÉS A ZENE

Ken Russell és a gyönyör szegecses éjszakája (18+)

Elvis Presley legszexibb zaklatója (18+)

Meztelen hippik és mámorító dallamok (18+)

Őrülten szexi éjszakák Amanda Learrel (18+)

Vissza a címlapra
MovieCops
Legjobban pörgő posztok
Nagy kakaós kalács teszt
Linda Morvai • 16 nap
Nagy húsvéti sertés comb és sonka teszt
Linda Morvai • 10 nap
Napi érdekes - 513
JTom • 4 nap
Megvan a megállapodás Koopmeiners szerződéséről?
venember83 • 3 nap
Capello: "A Juventusnak legalább négy igazolásra van szüksége"
Apuleius • 9 nap
Cikkek a címlapról
Hogy bontsuk le az érzelmi falat közöttünk?
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a feleknek. Azonban a tartós kapcsolatokban gyakran alakulnak ki blokkol, eltávolodások, melyek komoly fejtörést jelentenek a párok számára. FAL VAN A PÁROM ÉS KÖZTEM   Sok párkapcsolatban az érzelmi…
Japán légjárműipari vállalat fektetett amerikai 3D fémnyomtató cégbe
Az additív gyártás légjárműipari alkalmazásai olyan előnyökkel járnak, mint a komplex geometria és az árcsökkenés, a komolyabb léptékű szakterületi térhódítást, a teljes áttörést viszont gyorsan megoldandó kihívások, például nyomtatóanyagok tulajdonságai, hitelesítési folyamatok hátráltatják. A…

Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
>