A huszadik századi európai filmművészet egyik legellentmondásosabb alkotója a lengyel Walerian Borowczyk volt. Az animáció egyik zseniális megújítójának tartják – több alkotását Jan Lenicával közösen készítette –, játékfilmjeit viszont elég szélsőségesen ítélték meg, különösen azután, hogy átváltott az erotikus témákra. Négy erotikus történetből álló filmfüzére, az Erkölcstelen mesék (1974) jelenti a választóvonalat a pályáján. Ennek üzleti sikerét próbálták meglovagolni a forgalmazók, amikor öt évvel későbbi, három történetből összeállított erotikus alkotásának az Erkölcstelen nők (Immoral Women) és a Három erkölcstelen nő? (Tre donne immorali?) alternatív címeket adták. A szóban forgó léha hölgyek különböző korokban éltek, és a magyar címnek (A romlás démonai) megfelelően pusztulást hoztak azokra a férfiakra, akikkel – nem mindig önszántukból – kapcsolatba kerültek. Az Erkölcstelen mesék szkeccsei a jelenből haladnak a múlt felé, és az első két történet után két történelmi legenda (a „vérben fürdő” Báthory Erzsébet és a vérfertőző Borgia család) elevenedik meg a néző előtt. A romlás démonai meséit ellenben kronológiai sorrendben nézhetjük, és csak a legelsőnek van történelmi háttere. Mondani sem kéne, hogy a szexualitás kendőzetlen ábrázolása miatt Borowczyk alkotásai a szocializmus éveiben nemkívánatosak voltak a magyar mozikban. A romlás démonait 1992. december 30-án éjjel három órai (!) kezdéssel mutatta be a Tv1 csatorna, és azóta se láthattuk más hivatalos formában, miközben külföldön már blu-rayen is elérhető. A szinkront a Magyar Televízió rendelte, és a Videovox Stúdióban készült. A magyar szöveget Miklós Lívia írta, a szinkront Kiss Beáta rendezte. A hősnők magyar hangjai: Vasvári Emese (Margherita), Földesi Judit (Marceline) és Szabó Gabi (Marie). További magyar hangok: Széles László (Raffaello), Hollósi Frigyes (Bini), Velenczey István (a pápa). Az opusz A romlás hősnői és A hősnőben van a hiba címmel is előfordul a magyar szakirodalomban.
FIGYELEM! Az alábbi filmismertető egyes illusztrációi explicit női és férfi meztelenséget ábrázolnak. Csak 18 éven felüli és az ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” gombra! Köszönöm Tolve barátom segítségét a poszt megírásához.
MARGHERITA
Főszereplők: Marina Pierro (Margherita Luti), François Guétary (Raffaello Sanzio), Jean-Claude Dreyfus (Bernardo Bini), Jean Martinelli (a pápa), Noël Simsolo (Giulio Romano), Roger Lefrere (Michelangelo), Gérard Falconetti (Tomaso), Pierre Benedetti (az őrült festő), Philippe Desboeuf (a doktor)
A cselekmény
„Raffaello elhunyt 1520-ban Róma romjai között szerzett meghűlése következtében.”
(Théodore Mocon, 1506–1571)
„Raffaello elhunyt 1520-ban gyönyörtől elgyötörve.”
(Giorgio Vasari, 1512–1574)
Tomaso és Margherita (Gérard Falconetti és Marina Pierro)
A tizenhatodik század elején járunk. Egy verőfényes napon Margherita, a péklány a szabadban szerelmeskedik kedvesével, a daliás Tomasóval. Így búcsúzik tőle: „Soha nem csallak meg.” Hazafelé sétál, amikor útjába kerül a fiatal festő, Raffaello. A művésznek megtetszik a különleges szépségű lány, aki egyszerre lesz a múzsája és a szeretője. Raffaello fiatalkora ellenére nagy hírnévnek örvend, gazdag mecénások támogatják, ezért még azt is megengedheti magának, hogy visszautasítsa a pápa megtisztelő és jövedelmező felkérését. Számára ugyanis a vatikáni munka több hónapos bezártságot jelentene, miközben ő a kötetlen szabadságot szeretné élvezni. A visszautasítás miatt Őszentsége és kísérete felkeresik Michelangelót, a másik zseniális mestert, aki éppen meztelen fiú modelljeivel játszadozik. Hogy meg ne botránkoztassák az előkelő látogatókat, a ruhátlan ifjak gyorsan elrejtőznek. A pápa bejelenti, hogy Itália legnagyobb nőcsábásza, Raffaello is neki fog dolgozni. Hogy bebizonyítsa, milyen nagy művészről van szó, megmutatja Michelangelónak a rivális művész egyik képét, mely három gráciát ábrázol. Michelangelo nincs elragadtatva a festménytől. Az anatómia iránti elkötelezettségétől vezérelve közli, hogy ha egy művész képtelen ábrázolni a nagy hasizom feszülését, inkább hájat vagy bő ruhát fest modelljére. Őszentsége letagadja, hogy előre kifizette volna Raffaellónak a munkadíjat, ötszáz dukátot. Azt állítja, csupán ötvenet adott előlegbe.
Margherita hallgatózik (Marina Pierro)
Raffaello és egyik mecénása, Bini bankár (François Guétary és Jean-Claude Dreyfus)
Hogy nem mondott igazat, azt máris megtudjuk. Ugyanis miután visszatért a lakosztályába, megérkezik hozzá Giulio Romano, Raffaello tanítványa, aki mestere nevében visszautasítja Őszentsége felkérését, és átnyújtja az előlegbe kapott ötszáz dukátot is. Raffaello műtermét felkeresi Bernardo Bini bankár, a művész egyik mecénása. Valójában azért jött, hogy lássa a festő modelljét, a péklányt, akinek szépségéről már oly sokat hallott. Persze nem tagadja meg igazi énjét, és megkísérli a felére alkudni a Raffaello által kért előleget. Pénzügyekben a Maestro is hajthatatlan, ezért Bini végül átadja az ezer dukátot. Távozik, de azonnal vissza is lopakodik, hogy a kulcslyukon át meglesse a festőt és a modellt. Perverz kíváncsiságáért azonnal megbűnhődik, mert Raffaello a kulcslyukon keresztül egy éles eszközt döf a kíváncsi bankár szemébe. Bini ordítva távozik. A festő meggondolja magát, és mégis igent mond Őszentsége felkérésére. A pápa hajlandó nagyvonalúan megtoldani a munkadíjat, sőt azt sem ellenzi, hogy Raffaello egy bonyolult szerkezetet alkosson, amely megvédi őt alkotás közben a kíváncsi tekintetek elől. Megkezdődik a munka. Margheritának nem tetszik, hogy kedvese ismét szőke hajat fest neki. Raffaello azonban elmagyarázza, hogy akik a földről nézik majd a mennyezeti freskót, sötétnek fogják látni a lány haját, mert a távolság a műalkotás és szemlélője között mindent megváltoztat. A kéjsóvár Bini továbbra sem tett le arról, hogy magáévá tegye a péklányt. Ám hiába próbálkozik, hogy a közelébe férkőzzön, mert Raffaello ismét csúfot űz belőle: beengedi abba a labirintusba, amely a munkaterülethez vezetne, hogy aztán egy rejtekajtón át végül kidobja őt az elmés építményből.
„Hol van a péklány?” (jobbra: Jean-Claude Dreyfus)
„Hol van a péklány?” (François Guétary)
A bankár szerelmi étvágyát csak fokozza az újabb kudarc: ínyencségeket és ajzószereket vásárol, hogy élvezetessé tegye a hőn áhított szerelmi együttlétet. Az eladó elmondja, hogy miből mennyit fogyasszon, hogy ne valljon szégyent férfiként, és figyelmezteti, hogy cseresznyét egy szemet se egyen. Egyik éjszaka Margherita elmeséli Raffaellónak, hogy rosszat álmodott, és attól fél, hogy apjának valami baja esett. Egyetlen nap szabadságot kér a festőtől. Valójában nem hazamegy, hanem Binihez. A könnyelmű és öntelt bankár büszkén mutogatja az értékeit és a tervezett szerelmi együttlét rafinált kellékeit. Többféle cseresznyés süteményt is készített: van közöttük olyan, amelyik csupán mély álomba szenderít, de olyan is, amelyik örökre elaltatja az embert. Utóbbit szánja Raffaellónak, hogy megbosszulja szeme világát. Margherita tisztában van bájai értékével: előbb a kincseket akarja, és csak utána hajlandó Bini kedvére tenni. Másnap reggel ő ébreszti fel a szerelmi élvezetekben kifáradt férfit, és cseresznyés süteményt kínál neki reggelire. Bini nem is sejti, hogy Margherita titokban kicserélte a cseresznyéket a süteményeken. A lány távozik, és visszamegy Raffaellóhoz a Vatikánba. Boldogan újságolja, hogy az álom becsapta: apjának semmi baja, sőt még süteményt is küldött vele. A fiatalok szerelmeskedni kezdenek, s persze az ízletes süteményt is elfogyasztják. Ezalatt Bini odahaza a haláltusáját vívja. Utolsó erejével egy kérdést présel ki a száján: „Hol van a péklány?” Utána kileheli a lelkét. A városban félrehúzzák a harangokat, ugyanis Raffaello szintén a halálán van. Őszentsége Michelangelót szeretné felkérni a munka befejezésére. Raffaello csupasz testét lehozzák a festőállványról. A művésznek nincs már sok ereje, csupán egy kérdést tud kinyögni, mielőtt lelke visszatérne a Teremtőhöz: „Hol van a péklány?” Margheritát a mezőn látjuk viszont, amint kedvesének, Tomasónak mutogatja a sok-sok csalfaság és bűn árán megszerzett kincseket.
Raffaello festménye, a La Fornarina (1518–1519)
Raffaello beállítja Margheritát a festményhez (Marina Pierro)
A halál angyala
Az epizódot bevezető, egymásnak ellentmondó két idézet is szimbolizálja, hogy a nagy reneszánsz festő, Raffaello Sanzio (Raffaello Santi, 1483–1520) halálának körülményeit évszázadok óta rejtély övezi. Giorgio Vasari (1511–1574) szerint a szerelmi élvezetek túlzott hajszolása vitte sírba, míg más források szerint valamilyen fertőző betegség áldozatául esett. Az effajta kórok kezelésére akkoriban gyakran alkalmaztak érvágást, amelyet nem mindegyik beteg élt túl. A filmmel ellentétben Raffaello nem hirtelen halt meg: betegsége bő két hétig eltartott, így módjában állt végrendelkezni is. Tekintélyes vagyonnal bírt, melynek egy részét a szeretőjére, Margarita (Margherita) Lutira hagyta, akit híres kései műve, a La Fornarina (A péklány, 1518–1519) modelljének tartanak. Nagyon keveset lehet tudni a hölgy életéről, és ez a kevés sem kezelhető fenntartások nélkül. Borowczyk epizódfilmje lényegében fikció, amely a valóság elemeiből építkezik. Így például a legenda szerint a festő akkor pillantotta meg először Margheritát, amikor a lány megmosta a lábát az otthonához közeli Tiberis (Tevere) folyóban, és a filmben is egy mosakodási jelenetet látunk az ismerkedés ürügyeként. A La Fornarina megnevezést állítólag később kezdték használni vele kapcsolatban. Egyes művészettörténészek szerint valójában nem péklány volt, hanem különleges szépségű prostituált, akinek esze legalább olyan csodálatra méltó volt, mint a teste. A La Fornarina mellett őt tartják az 1516 körül keletkezett La donna velata (A fátyolos nő) modelljének is.
Raffaello rejtegetni próbálja Margheritát (Marina Pierro) a kíváncsi tekintetek elől
A Szentatya Michelangelo műhelyében (középen: Jean Martinelli)
Valószínűnek mondható, hogy a Maestro más alkotásaihoz is modellt állt, hiszen Raffaello az elsők között szakított azzal a korabeli hagyománnyal, hogy fiatal fiúk vagy lányos külsejű festőtanoncok arca alapján fessen női portrékat. A Maestrónak egyébként volt menyasszonya, X. Leó pápa magántitkára, Bibbiena bíboros unokahúga, Maria, akit 1514-ben jegyzett el, de nem vett nőül. Egyesek szerint épp Margherita iránti érzelmei miatt halogatta az esküvőt, míg mások úgy tudják, neki magának is bíborosi ambíciói voltak, és egy házasság komoly akadályt jelentett volna ebben a törekvésében. Vannak azonban olyan feltételezések, hogy Raffaello titokban mégis nőül vette Margheritát: a festményen látható hölgy a bal karján egy szalagot visel Raphael Vrbinas felirattal, egyik ujján pedig egy rubingyűrűt, a házassági kötelék szimbólumát. Művészettörténeti legendák szerint Margherita elhagyta a festőt, aki többszöri kérésére sem volt hajlandó feleségül venni őt. Voltak, akik X. Leó pápa kezét látták a dologban: Őszentsége szerint Raffaello elhanyagolta a festészetet a péklány miatt, akihez csupán érzéki fellángolás fűzte, és nem mély szerelem. Pénzt ajánlott neki, hogy tűnjön el a Maestro életéből, és Margherita elfogadta az ajánlatot. Raffaello végső gesztusát, miszerint komoly összeget hagyott Lutira, egyesek a (titkos) felesége iránti gondoskodás jeleként értelmezték, míg mások a hála jelének tartották, hogy a múzsává lett prostituált tisztességes életet élhessen. Egy tizenkilencedik század végén felfedezett dokumentum szerint Margherita négy hónappal Raffaello halála után a Santa Apollonia kolostorba vonult.
Raffaello festménye, A három grácia (kb. 1504)
Michelangelo beállítja a modelljeit a három grácia testhelyzetébe
A nyitó képsor, Margherita és Tomaso szeretkezése a Borowczyk által gyakran alkalmazott beállításban látható: a lány ráfekszik egy hatalmas tárgyra (ebben az esetben egy kidőlt antik oszlopra), a férfi pedig hátulról hatol belé, miközben a lábak összekulcsolódnak. Ezt az egyik legélvezetesebb és legnépszerűbb szerelmi póznak tartják, s a beállítással Borowczyk azt sugallja, hogy ez az egyesülés mindkét fél számára örömteli. A jelenetben a fehér szín dominál, amely az akkori hiedelem szerint a halál színe volt, és a film későbbi jeleneteiben is hangsúlyt kap. Fehér macska jelenik meg, amikor Margherita először ül modellt Raffaellónak, és ugyanez az állat ül az ágy szélén, amikor a péklány mérgezett süteménnyel kínálja a festőt. Fehér porba zuhan a labirintusból a bankár Bini. Margherita pedig arról mesél, hogy apját fehér liszttel elborítva látta rémálmában. A bevezető képsor antik miliője nem öncélú látványosság a rendező részéről, aki ezzel valójában arra a feltételezésre utal, hogy Raffaello híres festménye, a filmben többször is látható A három grácia állítólag egy régi római freskó ihletésére született. (Az egyik jelenetben Raffaello kigúnyolása érdekében Michelangelo hasonló beállításba helyezi el meztelen férfi modelljeit.) A történet egyes későbbi képkockái szintén különböző nevezetes festményeket idéznek meg. Borowczyk művészi látásmódja Raffaellóéval rokonítható: ő is a lágy, nőies formák és domborulatok szerelmese, szemben Michelangelo művészetével, ahol a férfiasság, a feszülő izmok dominálnak. Művészet és valóság viszonyát fogalmazza meg Margherita és Raffaello röpke vitája a lány szőke hajáról a mennyezeti freskón, amelyen viszont a lentről szemlélődő sötétnek fogja látni a festett figura haját.
Gyakori beállítás a Borowczyk-filmekben: szeretkezés közben összekulcsolódó lábak
Az ókori romok között szunnyadó Raffaello (François Guétary)
Margherita a férfiúi vágyak tárgya, aki azonban – a legtöbb Borowczyk-hősnőhöz hasonlóan – nem fogadja el a társadalom által ráosztott, alárendelt szerepet. Ezt fejezik ki azok a jelenetek, melyekben ragaszkodik ahhoz, hogy Raffaello olyannak fesse meg őt, amilyen a valóságban. Margherita a szexben is kezdeményező szerepet vállal. Amikor felkeresi Binit, maga óhajtja megválasztani, hogy milyen pozitúrában egyesüljenek. Szemrebbenés nélkül nézegeti a szeretkező párokat ábrázoló, vetített rajzokat, és dönt az egyik mellett, gátlástalanul kinyilvánítva, hogy kedveli azt a szerelmi pózt, amelyben fel tudja emelni a lábát. Persze nem minden ok nélkül választja éppen azt a testhelyzetet: enyelgés közben ugyanis a lábujjaival ügyesen mozgatni tudja az ágy melletti szekrény fiókjait, és gyilkos tervében ennek fontos szerepe van. Ez a képsor Borowczyk egyik korábbi filmje, A bűn története (1975) gyilkossági jelenetét idézi fel, amelyben Ewa (Grażyna Długołęcka) a szeretkezés előtt szintén kicsalja a pénzt a vágytól elvakult gróftól (Olgierd Łukaszewicz), mielőtt végezne vele. Margherita pontosan ugyanazokkal a szavakkal búcsúzik Tomasótól a film elején, mint amelyekkel a Párizsba utazó Sigismond (Joe Dallesandro) búcsúzik indulás előtt a feleségétől (Mireille Audibert) Borowczyk Periféria (1976) című alkotásában: „Soha nem csallak meg.” Egyikőjük sem tartja meg az ígéretét, ám amíg Sigismond megbűnhődik a hűtlenségéért, addig Margherita győzelmet arat a férfiak uralta világban. Hódolóinak adja egyetlen kincsét, amellyel rendelkezik – gyönyörű testét –, hogy megszerezze tőlük azt a kincset, amelyre szüksége van: imádói vagyonát.
Élesben felvett szeretkezés a Forum Romanum romjai között (Marina Pierro és Gérard Falconetti)
Tomaso, Margherita igazi szerelme (Gérard Falconetti)
Háttérinfók
Margheritát a kései Borowczyk-filmek múzsája, az olasz Marina Pierro alakítja. Luchino Visconti utolsó mesterművében, Az ártatlanban (1976) játszott először, és ebben a parányi mellékszerepben figyelt fel rá Borowczyk. A reneszánszért rajongó rendező szerint Marina a klasszikus olasz nőtípust testesítette meg. Az Egy kolostor belsejében (1977) volt az első közös munkájuk, ám ebben még a direktor neje és korai alkotásainak állandó főszereplője, Ligia Branice vitte a prímet. A romlás démonai volt Pierro első nagyobb szerepe, melyet a Dr. Jekyll és a nők (1981), A szerelem művészete (1983) és a Szerelmi szertartás (1988) követett. Említsük meg, hogy Marina – aki ritkán filmezett más alkotókkal – egy Tóth Anna nevű magyar nőt játszott a La quinta donna (1982) című magyar témájú olasz minisorozatban. A Margherita szeretőjét, Tomasót megformáló Gérard Falconetti nagyanyja Maria Falconetti színésznő volt, aki Carl Theodor Dreyer Jeanne d'Arc szenvedései (1928) című filmtörténeti klasszikusában minden idők egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta. Öt évvel A romlás démonai bemutatója után, 1984-ben Gérard öngyilkos lett, miután kiderült, hogy AIDS-beteg. Harmincöt esztendős volt. Gérard és Marina szerelmi jelenete állítólag élesben zajlott, semmit nem imitáltak. A képsort Rómában forgatták, a Forum Romanum romjai között. Erre a helyszínre csak dokumentumfilmesek szoktak forgatási engedélyt kapni. Boro és ministábja (hatan voltak összesen) jegyet vettek, megvárták a zárást, és utána láttak munkához. Amikor Marina mosakodását forgatták, váratlanul megjelent az egyik őr, ám sikerült meggyőzni őt arról, hogy épp egy dokumentumfilm készül. Egyébként nem Marina Pierro volt az egyetlen, akit már korábban is láthattunk Borowczyknál. Jean Martinelli (a pápa) és Pierre Benedetti (az őrült festő) játszottak a Mester talán leghírhedtebb filmjében, A bestiában (1975) is, ahol Martinelli egy bíborost alakított, míg Benedetti volt Mathurin, a címbéli bestia. Philippe Desboeuf (a doktor) Savonarola szerepét kapta az Erkölcstelen mesék negyedik epizódjában.
Marceline (Gaëlle Legrand) örökösen gondot okoz a szüleinek
MARCELINE
Főszereplők: Gaëlle Legrand (Marceline Cain), Hassane Fall (Petrus), France Rumilly (Madame Cain), Yves Gourvil (Monsieur Cain), Lisbeth Arno (Floka)
A cselekmény
Marceline, az ártatlan fiatal lány szülei házának kertjében játszadozik kedvencével, a hófehér kisnyuszival. A játékot a kapucsengő hangja szakítja félbe, Petrus meghozta a bárányhúst. A néger mészárosfiúnak tetszik a lány, még a blúzába is benyúl. Marceline megijed a bizalmaskodástól, mire a néger azt mondja, hogy tőle nem kell félni, mert az ő kése nem bántja az olyan báránykát, mint Marceline. A lány beviszi a húst a konyhába, ahol Floka, a szakácsnő a kisnyúl miatt zsörtölődik, mert az állat mindent összepiszkít. Marceline visszasétál a kertbe. Levetkőzik, és meztelenül a fűre fekszik. Miközben testét simogatja, hűséges pajtásához, a nyúlhoz beszél. Figyelmezteti, hogy ne menjen a vízparthoz, és óvakodjon a napfénytől. Bent a házban a mama, Madame Cain zongorázik és skálázik. Közben a szakácsnőt kommandírozza az ebédet illetően. Floka panaszkodik, hogy a nyúl már megint összepiszkította a konyhát, mire az ingerült mama úgy dönt, hogy Marceline aznap csak salátát kap ebédre. Közben a kertben Marceline a gyönyör csúcsára juttatja saját magát, ám gondolatai még ekkor is a nyúl körül forognak. Visszaviszi a kisállatot a ketrecbe, és salátalevelet ad neki. Utána bemegy a házba, mert Floka már jó ideje szólongatja az ebéd miatt. A mama a lánya viselkedése miatt sápítozik, és belelovalja magát a kétségbeesésbe. Szerinte más anyáknak rengeteg öröme telik a gyermekükben, de neki ez nem adatott meg. A családi műsorba persze a papa is bekapcsolódik, aki evés közben arról prédikál a lányának, hogy mit várnak el tőle: elsősorban tiszteletet a szülei iránt.
Pihenés a Paradicsomot szimbolizáló kertben (Gaëlle Legrand)
Petrus, a mészárosfiú (Hassane Fall)
Ezalatt a mészárszéken a férfiak Petrusszal kötekednek. Azt mondogatják neki, hogy sose fog tudni leölni egy bárányt, örökre kifutófiú marad. Másnap a Cain-házban szokatlanul nagy derültség mellett készül az ebéd. A naiv Marceline nem sejti, hogy mi van készülőben, és nem fog gyanút akkor sem, amikor üresen találja a nyuszi ketrecét. Arra gondol, hogy a jószág a figyelmeztetés ellenére kiszökött a vízparthoz, de nincs ideje megkeresni, mert szólítják az ebédhez. Megkérdezi a szüleit, hogy tudnak-e valamit a nyusziról. Az apa azt állítja, hogy kivitte a fenyvesbe, a lánya ebéd után megkeresheti. Floka jön a fő fogással, a szopós nyúlból készült raguval. Marceline tányérjára kerül a gerinc. Az apa és az anya alig bírja visszatartani a nevetést, miközben eszegető lányukat figyelik. Floka is nevet. Monsieur Cain ünnepélyes szónoklatba kezd. Elmagyarázza, hogy Marceline már túl nagy ahhoz, hogy egy kisnyuszival játszadozzon. Kizárólag az ő érdekében cselekedtek, és ha ízlik neki az ebéd, akkor remélhetően kellemes emlékei maradnak egykori kedvencéről. Marceline könnyes szemmel, de egy hang nélkül eszik tovább. A szülők kegyetlenségnek tartják lányuk viselkedését. Marceline egy kis ládikóba rejti kedvence csontocskáit, és bezárkózik a szobájába. Szülei hiába kopogtatnak, nem nyitja ki az ajtót. Apja szerint a jóllakottságtól álomba merült, és arra se ébredne fel, ha egy gyilkos betörné az ajtót.
Monsieur Cain (Yves Gourvil) ebéd közben is szónokol a lányának
Madame Cain (France Rumilly) naphosszat klimpírozik
Amikor este elcsendesedik a ház, Marceline elszökik otthonról. Petrushoz megy, mert látni szeretné azokat a bárányokat, melyeket a néger mészárossegéd másnap leöl. Petrus szerint ebben ő a legjobb. A kifestett arcú, lenge fehérneműt viselő lány felszítja a fiú vágyait. Petrus képtelen uralkodni magán, leszaggatja Marceline ruháit, és magáévá teszi a tiltakozó teremtést. Az aktus után kimerülten elterül a szalmán. Marceline utolsó erejével feltámolyog a padlásra, és lefekszik a szénára. Mindkét combja véres. Elveszti az eszméletét. Az alélt lányt Petrus halottnak hiszi, és elkeseredésében felakasztja magát. Vergődésének hangjaira Marceline magához tér. Petrus arra kéri őt, hogy segítsen rajta. Marceline nem vágja le a kötélről Petrust, bár kezébe veszi a kést. Hazamegy, és leveti a ruháit. Meztelenül belopózik szülei hálószobájába, és egyetlen nyisszantással elvágja mindkettőjük nyakát. A néger fiú kését és sapkáját a fehér lepellel leterített holttestek mellé dobja. Az árvaházban látjuk viszont. Takarodó után mindegyik lány az ő ágyára telepszik, Marceline pedig belekezd a kisnyúlról szóló történetbe…
A nyuszi nincs a ketrecében (Gaëlle Legrand)
Az elveszett ártatlanság
A Marceline az összeállítás legvitathatóbb epizódja, ugyanakkor bizonyos vélemények szerint a legjobb is. (Nekem a Margherita a kedvencem.) Felmerülhet ugyanis egyrészt a pedofília, másrészt a zoofília gyanúja (utóbbi a harmadik epizódra is vonatkozik). André Pieyre de Mandiargues novellájában a hősnő tizennégy esztendős, ráadásul az író munkásságának egyik visszatérő témája az ártatlanság elvesztése: leghíresebb művében (Le lis de mer, 1957) is ez a központi motívum. Mandiargues azonban nem egy vén kéjenc szemszögéből mondja el a történeteit: mindig arra törekszik, hogy hősnői érzéseit, belső érzelmi világát a lehető leghűségesebben tolmácsolja. Mint minden serdülő fiatal lány, úgy az író szereplői számára is egyszerre vonzó és ijesztő a szexualitás világa, amelybe belépni készülnek, miközben testük külső és belső változásait még nem dolgozták fel tudatosan. Mandiargues gyakran használ szimbólumokat és metaforákat, a nyuszi is a szimbólumok egyike. Borowczyk feltehetően tisztában volt a lehetséges problémákkal, melyeket azzal is megpróbált kiküszöbölni, hogy nem adja meg Marceline pontos életkorát. (Színésznője, Gaëlle Legrand tizenhét éves volt a forgatás idején.) Nem az az érdekes, hogy a lány pontosan hány esztendős, hanem hogy szüzessége elvesztése előtt áll. Változott a nyúl színe is, amely a kisregényben sárgás, a filmben viszont hófehér. A fehér szín az ártatlanság szimbóluma, ugyanakkor a halálhoz is kötődik (erről a Margherita kapcsán már több szó is esett), és egyáltalán nem mellékesen a filmet Lewis Carroll klasszikus regénye, az Alice Csodaországban meséjéhez kapcsolja.
A bárányok hallgatnak
Az előző epizódhoz képest a Marceline-ben a szexualitás és a halál kapcsolata lényegesen merészebben jelenik meg, miközben a naturalisztikus képsorokat már-már egy mese ártatlanságát és naivitását idéző motívumok színezik. A maga módján Marceline épp oly különös és izgalmas kalandot él át, mint Lewis Carroll hősnője, Alice. Szimbólumok bőségesen voltak a Margheritában is, a második történet azonban már önmagában szimbólum: az ártatlanság, a szüzesség elvesztésének jelképe. Ezt az ártatlanságot jelképezik a bárányok is: kiömlő vérüket Borowczyk a szüzesség elvesztésével járó vérzéssel hozza összefüggésbe. Petrus, a mészárosfiú a film elején báránykához hasonlítja Marceline-t, akivel fog még találkozni, bár az ő kése nem bántja az ilyen bárányt. A lány dús, göndör fürtjei a bárányok göndör bundájára utalnak. Marceline a kamaszkor átmeneti állapotában van: már nem gyerek, de még nem felnőtt nő. Ezt fejezi ki a testiséghez való viszonya is, amelyben az érdeklődés éppúgy jelen van (maszturbáció a kertben, suta felajánlkozás Petrusnak), mint a félelem (riadtan elhúzódik a film elején, amikor a néger megérinti a mellét, és védekezni próbál az akolban, amikor Petrus egyértelműen a tettek mezejére lép).
Petrus (Hassane Fall) kétségbeesett tettre szánja el magát
A kisnyuszi szintén ezt az átmeneti állapotot jelképezi. Mint agyondédelgetett „játékszer”, egyértelműen a gyerekkor világához kapcsolódik. Ugyanakkor Marceline számára az egyetlen igazi társat jelenti, akihez úgy beszél, mint egy emberhez; óvja és kényezteti, még teste legintimebb részéhez is odaengedi. Amikor a szülők eltiltják az állattól, méghozzá a lehető legkegyetlenebb módon, azzal valójában lányuk szexualitásába avatkoznak be (= megakadályozzák kötődését egy családon kívüli élőlényhez). Amikor arról beszélnek, hogy feltétlen engedelmességet és tiszteletet várnak tőle (bár viselkedésük főleg az utóbbira nem sok okot szolgáltat), lényegében a gyermeki szerepkörbe kényszerítik vissza, miközben álszent módon arról papolnak, hogy Marceline már kinőtt abból a korból, hogy gyerekként viselkedjen. Marceline éjszakai látogatása Petrusnál lázadás a szülői akarat ellen, az a lélektani pont, amikor a feltörő szexualitás ledönti a társadalmi korlátokat, a szülők által felállított tilalomfákat. Marceline az akolban veszti el a szüzességét, ott folyik ki a vére, ahol másnap az ártatlan bárányok is elvéreznek majd. A szexualitás világába való tényleges belépés a lány számára azonban fájdalmas és megrázó élmény, nyilvánvalóan össze sem lehet hasonlítani azzal a magányos idillel, amelyre a kertben került sor a kisnyúl közreműködésével. Petrus nem csupán azért végzi a kötélen, mert akarata ellenére tette magáévá Marceline-t, hanem azért is, mert hazudott neki. Hiszen a film elején azt mondta, sose bántaná az olyan báránykát, mint Marceline, mégis a lány vére folyt általa.
Floka (Lisbeth Arno) is részt vesz a szülők kegyetlen játékában
Marceline-t szülei is becsapták, amikor azzal tetézték kegyetlenségüket, hogy hiú reményeket ébresztettek benne: apja azt mondta, hogy ebéd után megkeresheti a fenyvesben a nyusziját, holott szülei tudták, hogy az állat már nem él. (Olyasfajta, szinte a perverzióval határos megtévesztés ez, amelyhez hasonló Borowczyk legelső játékfilmjében, az 1968-ban készült Goto, a szerelem szigetében is elhangzik Grozo szájából, amikor azzal ringatja hiú reményekbe Glossiát, hogy levelet küldet a nő szeretőjének, noha tudja, hogy a férfi már meghalt.) Marceline úgy öli meg a szüleit, hogy a gyanút Petrusra tereli, hiszen az ő késével követi el a gyilkosságot, és a fiú sapkáját is a tetthelyen hagyja. Nyilvánvaló lesz majd a rendőrség számára, hogy Petrus a kettős gyilkosság miatti bűntudat következtében lett öngyilkos. Marceline egyetlen éjszaka elégtételt vesz azokon, akik lelkileg és fizikailag bántalmazták őt. A történet befejezése Borowczykra jellemző módon ambivalens érzéseket kelt a nézőben: Marceline egyrészt szörnyű dolgokat követett el, mégis azok által került vissza a gyermekkor ártatlan és paradicsomi világába, amelynek élményét meg tudta őrizni magában, és amelyről társnőinek mesél az árvaházban. Másrészt nem zárható ki az az értelmezés sem, hogy amit az árvaházi jelenetig láttunk, az csupán egy olyan történet, melyet Marceline olvasott, és sajátjaként ad tovább, kellő fantáziával kiszínezve. Ez a lehetőség megmagyarázná, hogy a szülők miért karikatúraszerűen jelennek meg, illetve izgalmas magyarázatot adna arra, miért is van Marceline árvaházban. A négerrel való szexuális érintkezés ily módon a magányos kamaszlány felfokozott fantáziájának termékeként értelmezhető.
Marceline (Gaëlle Legrand) a bárányok között
Háttérinfók
A történet André Pieyre de Mandiargues Le sang de l’agneau (A bárány vére) című novelláján alapul, amely a Le musée noir (Párizs, 1946, Robert Laffont) című kötetben jelent meg először. Borowczyk még három alkalommal forgatott Mandiargues írásai alapján: az Erkölcstelen mesék első epizódját (A dagály), valamint a Periféria és a Szerelmi szertartás című játékfilmjeit. Gaëlle Legrand A romlás démonaiban debütált. A magyar közönség olyan filmekből ismerheti, mint a Káposztaleves (1981), A házibuli folytatódik (1982), A zsaru nem tágít (1983) és a Vágyrajárók (1987). Hassane Fall (Petrus) szerepelt Borowczyk A bestia (1975) című alkotásában is, melyben a néger inast alakította. France Rumilly (Madame Cain) állandó szereplője volt a Louis de Funès nevével fémjelzett Csendőr-sorozatnak, amely Franciaországban nagyon népszerű volt, ám annyira beskatulyázta a színésznőt, hogy nem kapott igazán komoly egyéb feladatokat. Lisbeth Arnónak (Floka) ez az egyetlen mozifilmje van, ezen kívül mindössze két tévésorozatban játszott.
Marie az álarcos emberrablóval a dobozban (Pascale Christophe és Gérard Ismaël)
MARIE
Főszereplők: Pascale Christophe (Marie), Gérard Ismaël (Antoine), Henri Piégay (a férj), Bernard Hiard (az antikvárius)
A cselekmény
Marie egy tehetős képkereskedő felesége. A házaspár épp egy üzleti megbeszélésre tart, a kocsiban a kiadásaikról beszélgetnek. Marie arra kéri a férjét, hogy néhány percre álljon meg egy könyvkereskedés előtt, mert be kell mennie egy megrendelt könyvért. Amíg a férj megpróbál leparkolni az utca túloldalán, addig szem elől téveszti a feleségét. Marie be sem tud menni a könyvesboltba. Az üzlet előtt ugyanis kidobott lomként áll egy nagy kartondoboz, melyből hirtelen kinyúl egy kéz, és berántja a nőt a dobozba. A különös támadó egy álarcos férfi, aki Monsieur Antoine néven mutatkozik be, és egy pisztolyt szorít Marie arcához. Közli vele, hogy váltságdíjat fog kérni érte. Óvatosan araszolgatva indulnak el a férfi furgonja felé. A járókelőknek fel sem tűnik, hogy a nagy doboz időről időre néhány centiméterrel odébb kerül. Amint elérik a járművet, Monsieur Antoine belöki a nőt a hátsó raktérbe. Ráparancsol, hogy vegye le az ékszereit. Miután Marie engedelmeskedik, az elrablója megbilincseli. Ezalatt a saját kocsijában várakozó férj egyre türelmetlenebb. Végül bemegy a könyvesboltba, ahol a tulajdonos kijelenti, hogy nem is látta aznap Marie-t. Közben a furgon elindul. Útközben Monsieur Antoine elmondja a tervét, legfőképp azt, hogy mennyi pénzt akar a foglyáért. Marie tiltakozik, azt állítja, hogy kiadásaik miatt nem áll rendelkezésükre a követelt összeg. A terv részeként Marie-nek egy fülkéből fel kell hívnia a férjét. A házaspár kutyája, César ugatása miatt a férfi alig érti neje szavait. Természetesen megígéri, hogy mindent megtesz a pénz megszerzése érdekében.
César gazdája keresésére indult
A férj megérkezik a furgonhoz (Pascale Christophe)
César kiszökik a lakásból, és gazdája keresésére indul. Első útja a könyvesbolthoz vezet, feltehetően a gazdájával már járt ott. A szagok alapján megy tovább Párizs utcáin, és eljut ahhoz a fülkéhez is, ahonnan Marie telefonált. A nő közben találkozik a férjével egy vidámparkban. Monsieur Antoine távolabbról egy távcsöves puskával tartja sakkban őket. A férj nem hozott magával pénzt, azt állítja, hogy ekkora összeget csak napok alatt tud összeszedni. Marie figyelmezteti, hogy nincs ennyi idejük: ha nem lesz meg másnapra a váltságdíj, az emberrabló mindkettőjüket meg fogja ölni. Az eredménytelen találkozás után a furgon megáll a Szajna partján, egy félreeső helyen. Monsieur Antoine ott akarja tölteni az éjszakát. Ráparancsol a nőre, hogy vetkőzzön le, és ő is leveti a ruháját, hogy magáévá tegye a zokogó Marie-t. Az aktus utáni mély álomból egy kutya ugatása ébreszti fel őket. César talált rá a gazdájára. Monsieur Antoine kiszáll a furgonból, hogy elzavarja az állatot, amely a legérzékenyebb testrészén harapja meg. A fájdalomtól kóválygó férfi a sötétben a vízpartig bukdácsol, ahonnan beleesik a folyóba. Rövidesen megérkezik a férj is. César őt is megtámadja és megharapja. A férfi segítségért kiabál. Marie befogja a fülét, hogy ne is hallja a kiáltozást. A férj osztozik Monsieur Antoine sorsában: belezuhan a folyóba. Marie boldogan öleli magához megmentőjét, a hűséges kutyát…
Szex a furgonban (Pascale Christophe és Gérard Ismaël)
A nő illata
Marie története egyrészt szürrealisztikus, másrészt bizarr humorral színezett. Párizs számos rejtélyes kalandhistória közismert helyszíne, az átlag külföldi hajlamos azt hinni, hogy minden sarkon egy Fantômas vagy egy Arsène Lupin leselkedik. Marie elrablása a hatalmas kartondoboz segítségével a morbid humor megnyilvánulása, mintha az álruhás Clouseau felügyelő újabb akciójába csöppenne a néző. A férj egyik kezével a dobozra támaszkodik, miközben a nejét keresi, nem is gondolva arra, hogy Marie szinte mellette áll, csak éppen a dobozban. Az egész epizód képi világára a cinéma vérité stílusa jellemző, melyet Borowczyk korábban a Perifériában, később pedig a Szerelmi szertartásban is alkalmazott. Amikor az emberrabló megkötözi Marie-t, a nő lábánál egy dartstábla látható. A férfiasságával dicsekedő Monsieur Antoine hangsúlyozza, hogy kiváló dartsjátékos. A rendező a péniszt itt egy veszélyes szúróeszközzel hozza kapcsolatba, újabb szimbólummal utalva a szexualitás és a halál kapcsolatára. (A Dr. Jekyll és a nőkben maga a hímvessző a halált okozó „fegyver”.) A szürrealizmus legnyilvánvalóbb megjelenése a filmben Césarhoz, a kutyához kapcsolódik. Az állat meghallja a nő hangját a telefonban, s az asszony illatát követve indul gazdája felkutatására a forgalmas utcákon, a gyönyörű parkokon át egészen az éjszakai folyópartig.
Célkeresztben (középen: Pascale Christophe, balra: Henri Piégay)
Abszurditás érvényesül akkor is, amikor Marie találkozik a férjével, hogy megbeszéljék a váltságdíjat. A helyszín egy zsúfolt utca, a közelben egy halbolt és egy körhinta. A legkevésbé ideális hely az emberrabló számára, aki ugyan távcsöves puskával tartja sakkban az áldozatát, ugyanakkor valószínűleg tehetetlen lenne, ha a tömegben az asszony szökni próbálna. Bizarr elrablásának köszönhetően Marie radikálisan szembesül azzal a helyzettel, amely a hétköznapjait is végigkíséri. Férfitekintetek kereszttüzében él, hol mint szexuális objektum, hol mint adás-vétel tárgya. Borowczyk apró fogásokkal érzékelteti ezt a helyzetet: a férfi álarcának szemkivágásai vagy a távcsöves puska keresőjén át mutatott látvány a férfitekintetek fontosságát hangsúlyozza. Figyelembe véve, hogy a fegyver egyébként is gyakori szexuális szimbólum, amikor a puska Marie-re szegeződik, a szexuális jelentéstartalmak teljesen egyértelművé válnak. Monsieur Antoine, majd a férj kasztrálása a kutya által szintén annak szimbóluma, hogy valójában milyen vonatkozású is volt a Marie-re leselkedő veszedelem. A befejezés a rendező szándéka szerint egyértelműen boldognak mondható, erre utal az is, hogy a kísérőzene átvált a főcím vidám dallamára.
Pascale Christophe egy reklámfotón
Háttérinfók
A Marie egy nemhivatalos Párizs-trilógia középső darabjának is tekinthető, melynek tematikai előzménye a Periféria, lezárása pedig a Szerelmi szertartás. Mindhárom film cselekménye a francia fővárosban játszódik, és a férfi főszereplő halálával ér véget. A Marie kakukktojás abból a szempontból, hogy a nőt állítja középpontba, őt ismerjük meg áldozatként, hogy aztán váratlan fordulattal a helyzet győztesévé lépjen elő. Az epizódból nem derül ki, hogy a férj végül hogyan jutott el a Szajna partjára, ahol az emberrabló furgonja parkolt. Elképzelhető, hogy az ezt megmagyarázó képsort Borowczyk kivágta, mert a történet szempontjából fontosabbnak találta, hogy a két férfi halála közvetlenül egymás után következzen, de az sem kizárt, hogy eleve nem tartotta lényegesnek, hogy magyarázatot adjon erre. Sokan elnagyoltnak tartják ezt az epizódot, s a másik kettőhöz képest feltűnően rövidebb játékideje miatt olyan feltevésekkel is találkozhatunk, hogy Boro csak azért forgatta le, hogy ne kettő, hanem három történetből álljon a film. A címszerepet alakító Pascale Christophe az Erkölcstelen mesék harmadik történetéből lehet ismerős: Istvánt, Báthory Erzsébet fiúruhába öltöztetett apródját és szeretőjét játszotta, de már az első Boro-mozifilm, a Goto, a szerelem szigete szereplői között is felbukkant. A rendezőt és a színésznőt mély barátság fűzte össze, ezért Borowczykot nagyon megrázta Pascale 1983-ban bekövetkezett váratlan halála. A férjet alakító Henri Piégay viszont szép kort megért: 2023-ban lesz 88 éves. 1959-ben kezdett filmezni, és húsz évvel később épp A romlás démonai után fordított hátat a filmvilágnak. 1986-ban egy forgalmazócég élére került. Gérard Ismaël 1978-ban egy másik erotikus dráma, Just Jaeckin Az utolsó romantikus szerető című alkotásának férfi főszereplőjeként vált ismertté.
A romlás démonai (Les héroïnes du mal / Tre donne immorali?, 1979) – francia–olasz erotikus filmdráma. Forgatókönyv: Walerian Borowczyk és André Pieyre de Mandiargues. Operatőr: Bernard Daillencourt. Zene: Philippe D'Aram és Olivier Dassault. Díszlet: Jacques D'Ovidio. Jelmez: Piet Bolscher. Vágó: Khadicha Bariha. Rendező: Walerian Borowczyk. Főszereplők: Marina Pierro (Margherita Luti), François Guétary (Raffaello Sanzio), Jean-Claude Dreyfus (Bernardo Bini), Jean Martinelli (a pápa), Noël Simsolo (Giulio Romano), Roger Lefrere (Michelangelo), Gérard Falconetti (Tomaso), Pierre Benedetti (az őrült festő), Philippe Desboeuf (a doktor), Gaëlle Legrand (Marceline Cain), Hassane Fall (Petrus), France Rumilly (Madame Cain), Yves Gourvil (Monsieur Cain), Lisbeth Arno (Floka), Pascale Christophe (Marie), Gérard Ismaël (Antoine), Henri Piégay (a férj), Bernard Hiard (az antikvárius). Magyarországi bemutató: 1992. december 31. (Tv1).
(A fenti ismertetőhöz felhasználtam azt a szöveget is, amelyet évekkel ezelőtt én írtam a filmről a Wikipédiára.)
MÉG TÖBB WALERIAN BOROWCZYK!
Művészet vagy luxuspornó? (18+)
Erkölcstelen mesék (18+)
A bűn története (18+)
Periféria (18+)
MÉG TÖBB EROTIKA!
Salon Kitty (18+)
Véres naplemente / A tenger kegyvesztettje (18+)
A kulcs (18+)
Húszévesnek lenni (18+)
Fellini-Satyricon (18+)
A tiltott szerelem tornya (18+)
Score (18+)
Flor asszony és két férje (18+)
Szandakan 8 (18+)
Szexmisszió (18+)
Justine (18+)
TEAKBOIS REPERTOÁRJÁBÓL (18+)
Róma, a drogok és a szex városa (18+)
Kastélymentő szex Poe-módra (18+)
Erszényes farkasemberek apácajelmezben (18+)
Meztelennek látok minden nőt! (18+)
O. J. Simpson a sivatagi pokolban (18+)
Forró egyiptomi árnyak (18+)
A Bee Gees és a kéjsóvár öngyilkosok (18+)
