Párizs olyan város, amelyet mindenkinek meg kell látogatnia egyszer. Ugyanis csak így érezhetjük és tapasztalhatjuk meg egyedi légkörét, hangulatát és kultúráját. Emellett természetesen sok legenda és mítosz alakult ki a városon belül hosszú történelme során.
A romantika városa
Párizst gyakran nevezik a Szerelem városának. A Pont des Arts (Művészetek hídja) híres volt szerelmi lakatjairól, amelyeket szerelmesek szereltek fel rá. Az Eiffel-torony szerelemmel és romantikával való társulását a hagyományok keltik életre, a torony számos filmben, regényben és dalban jelent meg, és olyan úti céllá változott, amelyet szerelmesek gyakran meglátogatnak. Ezenkívül a híres párizsi kávézók is megteremtik a romantikus légkört. Magát a francia nyelvet gyakran tekintik a romantika nyelvének, ugyanis sokak szerint a romantika stílusirányzat innen indult ki. A francia dallamos jellege a romantikus környezettel kombinálva olyan légkört teremt, amely újjáéleszti a szerelem és a szenvedély mély érzéseit. A Szerelem Falja népszerű úti cél a Montmartre-on. A szeretlek kifejezés 250 nyelven szerepel a falakon. Emellett a közvélemény szerint a párizsiak barátságos és jómódú emberek, akik szívesen fogadják városukban a látogatókat.
A Notre-Dame legendái
Sok legenda szól a székesegyház vízköpői mellett elhaladó ördögökről és démonokról. Biscornet kőműves legendáját is lejegyezték, aki a Notre-Dame oldalsó ajtóinak tervezéséért volt felelős a XIII. században. Azt mondják beleegyezett abba, hogy lelkét eladja az ördögnek, aki így szólt hozzá: - Ha velem szeretnél paktumot kötni, akkor a legokosabb építész lesz belőled és be tudod fejezni a templom terveit. Reggel azonban a kőművest holtan találták a kapuk mellett, amelyekre bonyolult mintázatú ábrákat véstek. Emiatt később a székesegyház felavatásának napján annak ajtajai nem nyíltak ki, csak nagy mennyiségű szenteltvíz segítségével jártak sikerrel.
Sokan egész életüket az örök ifjúság titkának keresésével töltik, egyes legendák szerint pedig a Notre Dame falain belül rejlik ennek megoldása. Úgy gondolják, hogy a rejtett üzeneteket beágyazták a homlokzatba, amely térképként szolgál az ifjúság szökőkútjához. Kincsvadászok és kódfejtők évek óta munkálkodnak a templomban, miközben megpróbálják megoldani a rejtélyt. A székesegyház talán legérdekesebb szobra kettő angyalt ábrázol, amelyek egy másik, saját fejét a kezében tartó emberrel állnak szemben. Ő Saint Denis, akit elítéltek a keresztény hit terjesztése miatt. Miután lefejezték, a szent felvette fejét a földről. Hat kilométert sétált fejével a kezében, majd megállt egy szökőkútnál, amely a mai Susanne Buisson tér területén volt a híres Montmartre-on, ami lefordítva Mártírok Hegye. Denis Párizs első püspöke lett.
Az Opera fantomja
1873-ban egy Ernest nevű zongoristának eltorzult az arca a tűzvész idején, amely Párizsban keletkezett. Ekkor meghalt felesége is, ezért úgy döntött elszigeteli magát a világtól. Az Opera alagsorát ekkor javították, Ernest pedig itt keresett magának menedéket. Itt töltötte le egész életét is, halakat fogott ki a földalatti tóból. Eltűnése óta sok furcsa dolog történt az Operában, többen meghaltak. 1896-ban az Opera nagy csillárja leszakadt és megölt egy nézőt a Gounod Faust előadása során. A legenda szerint ez a néző a 13. helyen ült. Ezt követően furcsa jelenségek sorozata bizonyította a szellem jelenlétét: egy gépészt felakasztva találtak, melyből arra lehetett következtetni, hogy öngyilkosságot követett el azzal a különbséggel, hogy a kötél hiányzott. Röviddel ezután egy táncos elvesztette életét, miután a galériából kiesett. Christine Daaé énekesnő később azt állította, hogy találkozott a fantommal.
A horgászó macska
A Chat qui Peche utca (horgászó macska) Párizs egyik legrégebbi és legrövidebb utcája, mindössze 15 méter hosszú és másfél méter széles. Az utca egy XV. századi városi legendának köszönhetően kapta nevét. Azt mondják, hogy nem messze ettől a helytől tanyázott a híres fekete macska, amely halat tudott fogni a mancsával. Egyszer a Sorbonne egyetem három hallgatója felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a macskát és annak tulajdonosát soha nem látták együtt, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy Perle atya vérfarkas. Egyik nap sikerült elkapniuk a macskát, melyet megöltek és testét a Szajnába dobták. Attól a naptól kezdve Párizsban senki sem találkozott többé Perle atyával. A pletykák szerint a hallgatók valójában nem a macskát ölték meg, hanem a papot. Az ügy bíróság elé került, amely hihetetlenül gyorsan és nyomozás nélkül döntött. A királyi ügyész mindhárom diákot kivégeztette. Néhány nappal később a városlakók meglepetésére Perle atya visszatért Párizsba egy kirándulásból, hogy levezesse a vasárnapi misét Saint-Severne-ben. Ugyanezen a napon a fekete macska is visszatért a szokásos halászatához a Szajna partján. Azóta az utca megkapta jelenlegi nevét, a halászó macska szelleme pedig állítólag még mindig látható a keskeny párizsi utcán.
Belphegor, a Louvre szelleme
A Bibliában szereplő Belphegor egy moábita isten. Ez az isten manipulálni tudja az embereket úgy, hogy anyagi hasznot ígér nekik. Belphegor szelleme a Louvre nevű múzeumban vert tanyát, jelenlétét pedig gyilkosságok, rablások, betört ablakok bizonyították. A szellem onnan ismerhető fel, hogy bőrből készült fekete maszkot visel. Párizsban élt egy másik híres, maszkot viselő legendás alak is, habár ő vasálarcot viselt rabsága idején a Bastille börtönben. Ennek a személynek a rejtélyét még nem fedték fel teljesen. Néhanyak szerint szerint a fogoly nem más volt, mint XIV. Lajos ikertestvére, a vasálarcos.
A múzeumhoz vagy inkább annak udvarához kötődő másik hiedelem, miszerint a Louvre előtt megépült piramis 666 üveglapból áll, beindította sokak fantáziáját, és az ördöggel hozták kapcsolatba. A tervezők elutasítják ezt az elméletet, ugyanis szerintük 673 üveglapból áll a piramis.
A macaron
Párizs egyik közkedvelt süteménye a macaron, amely napjainkra már világszerte elterjedtté vált. A közvélemény szerint azonban inkább olasz eredetű. A legendákban a sütemény neve 1533-ban jelent meg először Franciaországban, amikor Medici Katalin feleségül ment II. Henrik királyhoz. Akkoriban mandulából, tojásfehérjéből és cukorból készítették, és a pap köldökének hívták. A francia forradalom idején két nővér, Marguerite és Marie-Elisabeth menedékjogot kért Nancy városában, Kelet-Franciaországban. A macaron-ok 1792-ben szereztek hírnevet, amikor a nővérek elkezdték árusítani a nép körében. A sütemény tényleges mai formáját azonban egy híres cukrászdának köszönheti, amely csupán macaron-t árusít. A Ladurée cukrászda 1930-ban szerzett valódi hírnevet, amikor Pierre Defontaine véletlenül új süteményt hozott létre, így alkotása védjegyet is kiérdemelt. Két macaron közé aromás krémet tettek, amely csokoládéból, tejszínből és vajból állt. Viszont a titkos összetevőt a tulajdonosok napjainkig is szigorú titokban tartják, ezért senkinek sem sikerül hitelesen lemásolnia a süteményeket valódi ízükben. Az éves Macaron-napot Párizson kívül világszerte ünneplik, beleértve olyan városokat is, mint Budapest és az amerikai Portland.
A katakombák
Körülbelül 350 kilométer hosszú alagútrendszer fekszik Párizs alatt, melyeknek legnagyobb része nem látogatható. Néha látják itt a vörös macska szellemét vagy az oszlásban lévő akasztott embert. A járatokat azért alakították ki, mert eredetileg bányászati célokra kellettek. Később a járvány idején, mivel nem volt hová eltemetni a halottakat, azok tetemeivel megtöltötték az alagutakat, így körülbelül hatmillió csontváz rejtőzhet a mélyben. A szóbeszéd szerint éjszaka hallani lehet a nyughatatlan lelkek nyögéseit. Egy F. Fridland nevű kutató úgy döntött, hogy feltérképezi a járatok egész területét és felvételeket is készít. Egyre mélyebbre hatolt a járatokban, csontokkal teli kamrákba nézett be, egyszer a kezébe is vette a földön heverő koponyák egyikét. Beljebb hatolva nyilakat talált a falakon, melyeket követni kezdett. Végül fura fehér alakot látott a falra festve. Nem sokkal később a felvételek tanúsága alapján megpillantott valamit, amitől annyira megrémült, hogy futni kezdett visszafelé. Egyre gyorsabban haladt, egyre hangosabban lihegett, mígnem elejtette a kamerát. Ma sem tudni ki vagy mi ijesztette meg és mi történt a kutatóval.
A temető vámpírja
1848-ban szokatlan dolgok történtek a Lachaise temetőben. Halottakat ástak ki, akiknek többsége fiatal nő volt, majd testüket feldarabolták és szétszórták a temetőben. Mivel ondót találtak rajtuk, valaki közösült velük. A legtöbb tetem hasát felvágták, majd kihúzták a beleiket. Annak ellenére, hogy járőröket küldtek a temetőbe, a vámpír nyomai követhetetlenek maradt. A hatóságok ezért úgy döntöttek, hogy fémhuzalt szerelnek a temető falára, amely valójában érintésre érzékeny csapda volt. A vámpír bele is esett a csapdába, menekülés közben fogták el. Kiderült a neve is: Francois Bertrand-nak hívták és egy társadalmi körökben közkedvelt őrmester fokozatát töltötte be. Egy év börtönbüntetést kapott temetkezési helyek megsértésének vétségében, majd visszahelyezték hivatalába. Az enyhe ítéletet nem hiába hozták meg, ugyanis Franciaországban a nekrofília nem számít bűncselekménynek.
Pite emberhúsból
A legenda szerint 1384-ben a Miasszonyunk (Notre-Dame) -székesegyház melletti Marmousets utcában egy pék és egy borbély közösen együttműködött a sikeres üzlet érdekében. A borbélynak kellett elvágnia az emberek torkát, azok testrészeit feldarabolta, aztán egy föld alatti alagúton keresztül vitte át azokat a pékhez, aki elkészítette belőlük a húsos pitéket. A szomszédos egyetemre járó hallgatók tömegének köszönhetően a borbélynál nem volt hiány kliensekből. A pitéket sokan vették meg, köztük VI. Károly francia király is. A két bűntársat végül leleplezték, majd máglyán megégették őket. Az alagsorban megtalálták a bizonyítékokat is, köztük a borbély által használt szikéket és baltákat.
