Apuleius • 1 nap
Fülszöveg:
Rejtő egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye ez. A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú szélhámossal zsúfolt Grand Hotelben zajlik. Bár az okmány megszerzése csak egypár titokzatos személy érdeke, mégis, a kényszerű bezártság nyomasztó hatására a legkülönfélébb rejtélyes eseményekbe keveredik bele a hotel szinte minden lakója, hogy azután az óriási kavarodásban lelepleződjenek az igazi bűnözők, és fejtetőre állított kalandok során egymásra találjanak az igazi szerelmesek – és az okmány hivatott tulajdonosai, illetve őrzői is.
Szerintem:
Ez akkora egy katyvasz, hogy színházban kellene játszani komédiaként. Rejtő egy-egy darabja különben is filmre vagy színre kerül, ez meg egészen olyan élmény, mint A miniszter félrelép.
Alapvetően szerettem is, ahogy kavarognak a
szereplők, össze-vissza cserélődnek a nyomok, személy- és bizonyítékkavarások vannak, meg egyre több minden kiderül, hogy valójában mi is folyik a háttérben. Figyelni is kell, mert olyan gyorsan történik minden, hogy aki kihagy, lemarad. Olvasóbarát, vicces, szerethető regény.
Ezzel el is árultam, hogy cselekményközpontú. Mert tényleg az a lényeg, mi történik, ki milyen álcát ölt és mit cserél össze.
De, hogy nagyobb keret is legyen. Van egy fiatalember, aki az esküvője elől menekül, amit az apja rá akar kényszeríteni. Egy hotelben, lakatlan szobában bújik meg a szekrényben, de reggelre kiderül, hogy egy hölgy szállt meg ott. Félkixnek megtetszik a karakán Maud, és egy kihallgatott beszélgetés miatt tudja, hogy a lány bajban van. Segíteni akar neki, ha ehhez ruhát és egyebeket is kell lopkodnia, személyiségeket vesz majd fel és le.
Van közben gyilkosság, ipari kémkedés, pestis miatt karantén és nagyon sok kavarás. Mert szinte mindenkinek van egy-egy nagy titka, és nem azok, akiknek mutatják vagy mondják magukat.
Kár is lenne fejtegetni, ki-kicsoda, mert a regény humorát a sok szituációs humor és a félreértések adják. Nekem különben az volt a kedvencem, amikor a nyomozó nagyon le aakrja csukni szerencsétlent, akinél a véres terítőt megtalálták. Mert nem hajlandó elhinni, hogy valaki csak oda csempészte. Aztán koppan egy nagyot, amikor a gyilkos fegyver meg előkerül a saját csizmájából. Akkor most magát is csukja le?
Jellemző rá a szerző stílusa is. Sok párbeszéd, minimális leírás és nyelvi humor. Kiforgat, összegubancol mindent. Vavyan Fable mellé szoktam tenni, bár Rejtő azért annyira nem tekerte ki a szavakat és játszott szófaragót, mint a kortárs írónő.
A végére azért jön egy de. A logika és következetesség nem a szerző erőssége. A történetre figyelve nem olyan kiugró, de azért fent tudok akadni olyasmin, hogy egy orosz herceg és kommunista forradalmárlány gyermeke, akik Oroszországban élnek, miért adnának a lányuknak olyan nevet, mint a Maud. Szonya, Olga, vagy valami, de Maud?
A szerelmi szál is ugyanolyan hihetetlen és mű. Kihallgat egy beszélgetést, egyszer látta is, és már ő a nagy Ő? De ok, nem romantikus történet, csak helyzetkomikum. De akkor is.
A lényeg, hogy szórakoztató és színházban is szívesen megnézném. Olvasva mindenképpen pihentető volt.
