Logo Pic
Lázár Luca 2023. július 13.

Így utazzuk körbe a Comói-tavat – akár még siklóra is szállhatunk!

Nyaranta többszázezren döntenek úgy, hogy Olaszország felé veszik az irányt, ami nem is csoda, hiszen a dél-európai ország megannyi látnivalóval rendelkezik. Ilyen például a Comói-tó és környéke is, melyet többféleképpen is körbejárhatunk. A tó körül számos kötöttpályás közlekedési eszköz is segít minket abban, hogy felfedezhessük a tájat – többek között egy sikló is!

A Comói-tó Olaszország harmadik legnagyobb tavának számít a maga 146 km2-es területével. Már a Római Birodalom idején is nagy népszerűségnek örvendett, ez pedig napjainkban sem változott. Különleges Y alakjával és szemkápráztató villáival a Föld egyik legszebb tavának tartják. Abban, hogy a tó minden szépségét megcsodálhassák a látogatók, többféle, lélegzetelállító útvonalon közlekedő járművek is hozzájárulnak.

Siklóval a panorámáért

Ahogy a világ sok pontján, a Comói-tónál is kihasználták a siklók nyújtotta lehetőségeket a szintkülönbségek áthidalásában. A Brunate Sikló a Comói-tó bal oldali ágán található Como városát köti össze a körülbelül 700 méter magasan fekvő Brunate faluval. A sikló 1894-ben tette meg első útját, átadásakor pedig a tömegközlekedés fejlődésének egyik szimbóluma volt. A sikló eleinte gőzmeghajtással közlekedett, majd ezt a rendszert 1911-ben elektromosra cserélték, így modernizálva a szerkezet működését. A sikló emberek százait vonzotta, ám az 1960-as években, az autók egyre nagyobb elterjedése miatt veszélybe került a sorsa. A többszöri tulajdonosváltás után a sikló egy magánvállalathoz került, akik napjainkban is üzemeltetik az azóta többször korszerűsített járművet.

A sikló 30 percenként, 55%-os dőlésszögben, 7 perc alatt teszi meg a két megálló közötti utat, amely közben az utasok elé gyönyörű panoráma tárul. Brunate-be érve a ráláthatunk a tó körül épült villákra, az Alpok csúcsaira, és kellemes sétákat is tehetünk a környéken.

funicolare_brunate_foto_in_pagina_950x538px.jpg

A Brunate Sikló kezdetekben emberek százait vonzotta. (forrás: trenord.it)

Látványos libegőutak

Ha a panorámát szeretnénk kiélvezni, a tó több pontján is találhatunk libegőket és felvonókat, melyek segítségével akár 8-900 méter tengerszint feletti magasságból is megnézhetjük a tó környékét. A Lecco–Piani d’Erna és a Pigra–Argegno vonalakon pár euróért utazhatunk, szinte madártávlatból megtekintve mindazt, ami a Comói-tavat igazán különlegessé teszi.

A Piani d’Erna egy 1375 méter magason fekvő hegyi pihenőváros, ahova az odavezető libegővonal repít minket a malnagói állomásról. A vonal a kirándulók és a téli szezonban síelni vágyok segítésére épült 1965-ben, és azóta is nagy népszerűségnek örvend. A csúcsra érve lehetőségünk nyílik kirándulni, kipróbálni a helyi kalandparkot, télen pedig bobozhatunk és szánkózhatunk is a havon.

A Pigra─Argegno vonalat 1971-ben avatták fel ezzel összekötve a két egymástól 653 méterre fekvő várost. A libegő alig 4 perc alatt teszi meg az utat, ez pedig nemcsak a turisták, de a helyiek számára is előnyös, hiszen így könnyen és gyorsan elérhetik a tóparton fekvő városokat.

funivia-per-erna-650x434.jpg

A Piani d’Erna pihenővárosba libegővonaton keresztül juthatunk el. (primalecco.it)

 A híres Bernina Express

A svájci Churt és az olasz Tiranót összekötő vasúti járat is a Comói-tó közelében található. A Bernina Express több szempontból is különleges, de a legfontosabb talán az, hogy útvonalán található Albula-vasútvonalat és Bernina-vasútvonalat 2008-ban közösen a világörökség részévé nyilvánították. A két végállomás közötti körülbelül négyórás úton a vonat 196 hídon, 55 alagúton és a 2253 méteres tengerszint feletti magasságban lévő Bernina-hágón is keresztülhalad. Ha egy igazán különleges útra vágyunk, és nem bánjuk, ha hosszabb utat kell megtennünk érte, a Comóból induló járatokkal St. Moritzban fel is szállhatunk a Bernina Express piros kocsijainak egyikébe.

rhb_abe_4-4_iii_mit_bernina-express_am_lago_bianco.jpg

A Bernina Express négy óra alatt teszi meg a két végállomás közötti utat. (wikipedia.org)

Bármelyik kötöttpályás utazási módra is esik a választásunk, abban biztosak lehetünk, hogy gyönyörű látnivalókban és egy feledhetetlen élményben lesz részünk. Ha pedig Como környékén járunk, ne felejtsük el kipróbálni a siklót, amely immáron közel 130 éve szolgálja a nyaralókat.

Forrás:

https://lakecomotravel.com/getting-around-lake-como/

https://en.wikipedia.org/wiki/Lake_Como

https://www.funicolarecomo.it/

https://www.vilaggamentunk.com/a-comoi-to-vonat-hajo/

Vissza a címlapra
Sikló Napló
A Gellért-hegyi sikló egy évszázados, máig beteljesületlen budapesti álom. Korszakokon és rendszereken át dédelgették, újra és újra nekifutottak, más és más finanszírozási és kivitelezési formában, azonban sajnálatos módon mindegyik próbálkozás hamvában holt és a sikló sohasem valósult meg – legalábbis eddig. 16 éve tevékeny résztvevője is vagyok a megvalósításnak műszaki igazgatóként, majd a projektcég ügyvezetőjeként. Kollégáimmal szívből reméljük, hogy a Gellért-hegyi sikló már nem sokáig marad álom. A Sikló Naplót azért indítottuk, hogy ne csak a Gellért-hegyi siklóval kapcsolatos legújabb fejleményekről, hanem a siklóvasutakhoz és az egyéb kötélpálya rendszerű eszközökhöz, illetve a Gellért-hegyhez kapcsolódó egyéb érdekességekről egy helyen informáljuk kedves olvasóinkat. A Sikló Naplón a kisiklás kizárt. Walton Imre
Legjobban pörgő posztok
Cambiaso legalább egy hétre kiesett, Gatti visszatérhet
venember83 • 3 nap
A Bologna elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
A Juventus új edzőt és sportigazgatót kereshet
Apuleius • 1 nap
Szünet előtt még behúz egyet. Krúbi: Spontán Kollabok (lemezkritika)
Recorder.hu • 18 nap
Yes, please. – a Sextile Budapesten is bemutatja új lemezét
srecorder • 2 hónap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…
>