Logo Pic
Trombitás Alfréd 2023. február 13.

Orbán Viktor lehet az új hidegháború nagy vesztese

Az orosz-ukrán háború eszkalálódása nagyon nem jött jól Orbán Viktor számára, hiszen a nyugati országok jóval egységesebbé váltak, mint amilyenek a putyini agresszió megindulása előtt voltak, és ő egyre inkább kilóg ebből a szövetségből. A magyar kormányfő nem véletlenül szajkózza, hogy békét kellene kötni minél előbb, ám azt éppen az általa támogatott orosz fél miatt nem lehet tető alá hozni. Putyin ugyanis csak akkor maradhatna hatalmon, ha az általa kitűzött területszerző célt el tudná érni, ettől pedig egyre távolabb kerül.

mandiner_18.jpg

Fotó: mandiner.hu

Oroszország és Nyugat között néhány évtizedig szünetelt a nyílt ellenségeskedés, ám az ukrajnai inváziót követően ismét felerősödött a hidegháborús retorika mindkét oldalon. Ez azt jelenti, hogy a mostani háború hasonló módon zajlik, mint annak idején a vietnami vagy az afganisztáni konfliktus. Az előzőben az amerikaiak nyíltan hadviselő felekké váltak, az utóbbiban a szovjetek tették ugyanezt. Az ellenlábas hatalmak ugyanakkor más konfliktusokban is a háttérből segítették szövetségeseiket, ha nyíltan nem is vállalták fel a szerepüket.

Orbán Viktor pontosan tudja, hogy számára ez a kétpólusú világ nem tartogat túl sok jót, hiszen a lavírozás nagymestereként komoly előnyre tudott szert tenni az elmosódott arcvonalak terepén. Számára ideális szerep volt ugyanis egyszerre az EU tagjának lenni, annak megannyi előnyét élvezni, ugyanakkor különösebb következmények nélkül dörgölőzhetett Oroszországhoz és Kínához, és építhette kapcsolatait az úgynevezett türk államok despotáival.

A magyar külpolitika ezért meglehetősen esetlenül mozog ebben a légüres térben, hiszen folyamatosan magyarázkodnia kell, miért kedvez döntéseivel az agresszornak.

A lassan egy éve zajló brutális háború azonban véget vetett ennek az ideális állapotnak, hiszen a szükség minden felet arra kényszerített, hogy erősítse szövetségi rendszerét, így aztán a kétkulacsos politikának már inkább a hátrányait láthatjuk, mint az előnyeit. Ennek látványos megnyilvánulása volt a múlt csütörtöki EU-s csúcs, melyen személyesen megjelent Volodomir Zelenszkij ukrán elnök is. Orbán zavartan kerülte azt a politikust, akit az EU legtöbb vezetője lelkesen üdvözölt, így meglehetősen kínosra sikeredett ez a brüsszeli vizit Orbán számára.

Ez azonban csak a felszín, hiszen a magyar kormányfő számára, hiszen a Zelenkijjel közös fotónál nagyobb probléma számára, hogy lassan Moszkvától is kénytelen lesz elszigetelődni. Minél mélyebbek ugyanis a lövészárkok Nyugat és Oroszország között, annál kevésbé éri meg fenntartani a barátság látszatát Moszkvával. A magyar gazdaság ugyanis elsősorban az EU-s piactól függ, és Brüsszelből várjuk azokat a százmilliárdokat is, melyek segíthetnek bennünket kilábalni a koronavírus-járvány és háború (no meg a választás előtti pénzszórás) miatti válságból.

Orbán tehát valóban a béke megkötésében és a felek közti viszony normalizálásában érdekelt, ám ettől egyre messzebb kerülünk. Mivel ugyanis Putyin nem hajlandó lemondani azokról a célkitűzésekről, melyek miatt megindította pusztító háborúját, az EU és a NATO pedig nem hagyhatja magára Ukrajnát ebben a küzdelemben, a tét egyre csak nő, aminek a vége nem is látszik. A magyar külpolitika ezért meglehetősen esetlenül mozog ebben a légüres térben, hiszen folyamatosan magyarázkodnia kell, miért kedvez döntéseivel az agresszornak.

telex_8.jpg

Fotó: telex.hu

Ha valóban reálpolitikus lenne Orbán Viktor, már régen belátta volna, hogy csak árt önmagának, kormányának és az országnak azzal, hogy továbbra is két kapura játszik. Minél mélyebbre süllyed ugyanis Oroszország a háborúba, és minél több támogatást nyújtanak a nyugati szövetségesek Ukrajnának, annál világosabb, hogy ez a hidegháborús korszák hosszú lesz, és valószínűleg az áhított béke megkötése után is mély szakadék tátong majd Kelet és Nyugat között, ami a mostani magyar külpolitika feladását vonhatja maga után. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha azt gondolod, hogy a senki földjén lovagolva biztonságban vagy, nagyot tévedsz, mert ott mindkét oldalról lőhetnek rád.”

Vissza a címlapra
Szegedi Kattintós
Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.
Legjobban pörgő posztok
Nagy kakaós kalács teszt
Linda Morvai • 16 nap
Nagy húsvéti sertés comb és sonka teszt
Linda Morvai • 10 nap
Napi érdekes - 513
JTom • 5 nap
Megvan a megállapodás Koopmeiners szerződéséről?
venember83 • 3 nap
Capello: "A Juventusnak legalább négy igazolásra van szüksége"
Apuleius • 9 nap
Cikkek a címlapról
Kölcsey Ferenc: Berzsenyi Dániel’ versei
Március 15-én Kölcsey Ferenc kéziratos hagyatékából esztétikai, nyelvtudományi dolgozatokat, továbbá nyelvészeti, statisztikai-demográfiai munkák kivonatait és nem utolsósorban fontos kritikákat, köztük a híres Berzsenyi-kritika (recenzió) egyetlen példányban fennmaradt, teljes, autográf kéziratát…
Kihagyhatatlan programok az idei Budapest Ritmón
A 2016 óta futó Budapest Ritmo világzenei fesztivál Közép-Európa egyik legjelentősebb ilyen eseménye, amely egyszerre mutat be felfedezésre méltó, még kevésbé ismert vagy éppen feltörekvő tehetségeket, illetve hozza el Magyarországra a műfaj világsztárjait. Showcase, unikális filmprogram és…
>