Politikai büntetőtábor a Balaton felett

Mint egy kegyetlen isten szentélyének romjai a dzsungelben, úgy bukkannak elő a lepusztult rabszállás maradványai a tó felett magasodó erdő fái közül.

Kéknyelű, Kisfaludy, cigányzene, Szegedi Róza, bohém nyarak és szüreti vigasságok, ezek a Badacsony állandó attribútumai. Pedig a vulkáni kúp oldalában működő bazaltbánya – amelyből a környék épületei és Budapest macskakövei egyaránt táplálkoztak –  szívszorító történeteket mesélhetne, tragikus emberi sorsokról. Kevesen tudják, hogy nem Recsk volt az egyetlen magyar gulag, a Badacsony oldalában is működött egy kényszermunkatábor, ahol a politikai foglyokat dolgoztattak.

„1949 tavaszán a Badacsony hegyének egyik legszebb kilátópontján, a régi bánya 70-80 méter magas sziklafalai alatt internálótábort létesítettek a kőbányában dolgoztatott foglyok számára. A tábor magja egy elhagyott bányászlakás volt, amelyben iroda, őrség, raktár stb. kapott helyet, a mellé épített lapos tetős, L alakú, börtönszerű épületben pedig a rabokat zsúfolták össze. Az új tábor első lakói internáltak voltak. De kik is voltak az internáltak? A Rákosi rendszerben őrizetbe vehettek – konkrét bűncselekmény nélkül is – olyan személyeket, akiket a rezsimre veszélyesnek tartottak. Az internáltak 1951-ig voltak a badacsonytomaji táborban, utánuk – de még abban az évben kulákokat hoztak, főleg az Alföldről. De ide kerülhettek azok is, akik nem tettek eleget beszolgáltatási kötelezettségüknek, engedély nélkül vágtak disznót, borjút, vagy kivágtak egy gyümölcsfát.” – írja Kalmár László Volt egyszer egy bazaltbánya… c. könyvében.

„A kulákokat olyan kiskatonák váltották fel, akik Farkas Mihály honvédelmi miniszter rendelete értelmében felállított munkaszolgálatos alakulatokban töltötték katonaidejüket. Őket, mint politikailag megbízhatatlan szülők fiait különítették el a honvédség „rendes” állományától és dolgoztatták szerte az országban. Az első műszak hajnali 4 órától délig, a második műszak pedig déltől este 8 óráig rakta a követ a csillékbe vagy tolta a csilléket. Egyébként a rabszállás mindenkori lakói és a „civilek” egy munkahelyen dolgoztak. A munkaszolgálatosok zsoldja 60 forint volt havonta, aminek a felét azonnal le is vonták. A megmaradt 30 forint kb. egyenlő volt az errefelé szokásos napszámbérrel. “

„Tomaj lakói akkor is kimutatták a rabok iránt érzett rokonszenvüket, amikor azok a falun keresztül masíroztak a „libaúsztatóra” fürödni. Ilyenkor egy-egy kiflit, zsömlét csúsztattak a zárt sorokban menetelők kezébe. A rabszálláson lakók az akkori magyar társadalom szinte minden rétegét képviselték: 1949- 53 között voltak itt gazdagok és szegények, hívők és nem hívők, ügyvédek, kulákok, orvosok, rapsicok, csendőrök, katonatisztek, feketézők, papok, politikusok, vagy ezek fiai. A bányában robotoló rabok nem csak testileg, de lelkileg is megtört emberek voltak, elsősorban a bizonytalanságtól, hiszen a többségük tárgyalás és ítélet nélkül került ide, így azt sem tudhatták, hogy mikor szabadulnak.”

A tábor létezését ma sem verik nagy dobra, bár kétségtelenül nem is titkolják. Az épületegyüttes omladéka váratlanul bukkan elő az erdőből, a Badacsony oldalában túrázók meglepetésére. Parányi emléktábla, néhány koszorú, és egy nagyobb tájékoztató mesél csak a néhány évtizede itt történtekről, ezeket is az egykori rabszálás tövében találjuk, a hegy tó felöli oldalán. Aki Nemesgulács felől mássza meg a hegyet, azt a Gyűrük Ura díszleteire hajazó kőkapu fogadja, és csak a csúcson, a Kisfaludy kilátón túl szembesülhet az egykori bányászok történetével. 

Kép: vitrinfotok.blogspot.com

A helyet azonban számos cikk említi, mivel a tábor romjairól szól Bacsó Péter Nyár a hegyen c. 1967-es filmje, amelyet már csak azért is érdemes megnézni, mert feltűnik benne a régi Badacsonytomaj és egy igazi balatoni legenda, a Kishamis nevű vitorlás – ennek fedélzetéről veti magát a vízbe Mensáros László, a valamikori fogoly, amikor találkozik bányát egykor őrző parancsnokkal.  

Megható és ugyanakkor szívszorító, ahogy a természet birtokba vette a sötét időket megélt falakat. Senki sem tudja már, mit élhettek át itt az ártatlan, többnyire ítélet nélkül elhurcolt foglyok. Nekik csak a tó látványa adhatott némi vigaszt.