A bikát felbőszíti a vörös szín

A bikaviadalok végső fázisában vörös rongyot lóbálnak a megvadult bika előtt, ezért sokan azt hiszik, hogy irritálja őket ez a szín.

A bikával küzdés hagyománya többezer éves. A görögök az állat hátára ugorva különféle mutatványokat hajtottak rajta végre. A rómaiaknál a gladiátorok bikákkal is viaskodtak az amfiteátrumokban. A mór uralom alatti Spanyolországban a lovagi tornákhoz hasonlóan, a lovagok lóhátról, lándzsával küzdöttek a bikákkal.

A bikaviadalok ma ismert formája a 18-19. század fordulóján alakult ki, spanyol neve corrida de toros, azaz véres játék. Helyszíne egy kör alakú, homokkal borított küzdőtér. Az első, kifejezetten bikaviadalokra épített arénát (plaza de toros) 1785-ben emelték a dél-spanyolországi Ronda városában.

A madridi Las Ventas aréna (fotó: smapse.com)

A bikaviadal tulajdonképpen egy rituálé, amelynek meghatározott szabályrendszere van. Ezek során a bikaviadorok (torerók) megküzdenek a felbőszített bikákkal, akiket direkt e viadalokra tenyésztenek. A bikaviadal Spanyolországon kívül Latin-Amerikában örvend nagy népszerűségnek.

Összesen hat bika és három cuadrilla (bikaviador-csapat) szerepel egy bikaviadalon, így minden csapat két bikával harcol meg a nap folyamán. Egy-egy bikával körülbelül 20 percig tart a viadal.

A matador és a bika (fotó: torostoreros.com)

A cuadrilla élén a matador (leölő bikaviador) áll. A spanyol hagyományban a matador egy köztiszteletben álló, férfiasságának teljében lévő bátor férfi, aki díszes, középkori eredetű ruházatban lép a színre. Minden matadornak hat asszisztense van: két picador, három banderillero és a mozo de espadas.

A viadal kezdetén a matador a berohanó bikát 4-6 kilós köpenyével (capote) irányítja, terelgeti. Ezután érkeznek a fölpáncélozott lovaikon ülő picadorok. A lovak szeme be van kötve, hogy ne ijedjenek meg a dühöngő bikától. A picadorok a lándzsáikkal nyaktövön szúrják a bikát, akinek ettől megsérülnek a vállizmai, amelytől egyre nehezebben tudja mozgatni a fejét.

A picador lándzsával szúrja meg a bikát (fotó: Wiktionary) 

A picadorok után a banderillerók lépnek a porondra, akik fejenként egy pár, színes papírral bevont, horgos végű banderillát szúrnak a bika tarkójába. Ezek az apró lándzsák a speciálisan kiképzett hegyükkel súlyos vérveszteséget okozva az állatnak.

A banderillero egy pár banderillát döf a bikába (fotó: flickr.com)

Ezt követően a matador visszatér, és muleta nevű eszközével (egy fapálcára erősített vörös színű ruhadarabbal), valamint egy "szimulált karddal" száll szembe a bikával. Különböző látványos mozdulatokkal bizonyítja be, hogy képes uralni az állatot.

A viadal utolsó felvonásán a matador a „játékkardot” ívelt végű acélkardra cseréli, melyet a mozo de espadas (a kardok őrzője) nyújt át neki. Ezután a matadornak egyetlen pontos szúrással kell kivégeznie a bikát.

A matador acélkardjával végzi ki a bikát (fotó: mindenpictures.com)

Amennyiben a közönség és a zsűrielnök úgy ítéli meg, hogy sikeres volt a matador szereplése, akkor trófeaként megkapja a bika fülét, különleges esetben a farkát is.

A bátran harcoló bika néha kivívja a közönség elismerését, ilyenkor a tömeg fehér zsebkendőt lenget, hogy meggyőzze az elnököt, hogy kegyelmezzen meg az állatnak. Aki, ha ezzel egyetért, egy narancssárga zsebkendővel jelezi, hogy megkegyelmezett. Ilyenkor a bikát visszaküldik abba a tenyészetbe, ahonnan érkezett, ahol a sebeit meggyógyítják és nyugalomban élhet a természetes kimúlásáig.

A bikaviadalokkal szemben rendszeresen tüntetnek az állatvédők. Két spanyol tartomány, a Kanári-szigetek és Katalónia betiltotta, hogy bikaviadalokat tartsanak a területén, mert azt barbár szokásnak tartják. Ugyanakkor a viadal támogatói a több évszázados kulturális örökség mellett, a rendezvények gazdasági jelentőségével érvelnek, hiszen mintegy kétszázezer munkahely kötődik ehhez az iparághoz Spanyolországban.

A kimúlt bikát öszvérfogaton húzzák ki az arénából (fotó: thebostonglobe.com)

A popkultúra egyik népszerű toposza, ahogyan a matador vörös posztót lenget a felbőszült bika előtt. Ennek a beidegződött képnek a hatására terjedt el az a nézet, miszerint a bikát ingerli a muleta színe.

A 18. század eleje óta tartozik a matadorok felszereléséhez ez az eszköz. A színválasztásnak az volt az elsődleges oka, hogy a vérszomjas nézők többségének a vörös színről egyből a vér jut az eszébe. Ez az asszociáció pedig hatásos előjáték a bikaviadalok véres fináléjához. Másrészt a bikaviadalok sok vérrel járnak, amely a vörösön kevésbé hagy látható nyomot, mint bármely más színen.

A matador a muletával ingerli a bikát (fotó: Wikipedia)

A bikák (a többi szarvasmarhához hasonlóan) bár nem színvakok, de nem érzékelik a vöröset, mert nem rendelkeznek ennek a színnek a „kikeveréséhez” szükséges receptorokkal. Számukra a vörös ruhadarab sárgás-szürkének tűnik.

Egyáltalán nem érdekli őket az előttük lengetett rongydarab színe, amelyet az is alátámaszt, hogy a viadal elején ugyanolyan dühvel támadják a matador köpenyét, a capotét. Ennek azonban az egyik oldala fukszia, a másik pedig sárga. Valójában a matador által lóbált capote és muleta hullámzó mozgása dühíti fel a bikákat.