Logo Pic
drkardos 2022. szeptember 27.

Használt tárgyak, amikkel ma nagyot kaszálhat

80-as években készült használatitárgyakat vizsgáltunk meg. Vajon melyiket érdemes eladni és melyikkel kell még várni?

hasznalt_dolgok_fo.jpg

Fotó: Fortepan/ Szalay Zoltán

 

A rendszerváltás előtt használt tárgyakat alapvetően két halmazba lehet sorolni. Az elsőbe olyanok kerülnek, melyek az emberek döntő többségében pozitív érzelmeket, nosztalgiát ébresztenek. A második kalapban pedig olyan eszközök kapnak helyet, melyek érzelemmentesen semlegesek (esetleg nem is emlékszünk rájuk) vagy egyenesen a hátunk közepére sem kívánnánk őket újra. Ahogy a cikkben látni fogjuk, ez a nosztalgikus felár bizony a használt termékek hirdetési áriaiban is markánsan megjelenik.

            A cikk elkészítéséhez meglehetősen sokáig egerésztem az ilyen hirdetések között és a tárgyak mostani árát összevetettem az előző rendszer utolsó évében, 1989-ben létező újkori áraival. Mivel az árindex 16,99 ehhez ez évhez képest (ennyivel kell beszorozni az akkori összegeket, hogy a mai árfolyamhoz jussunk), így ezt tekinthetjük vízválasztónak. Az a tárgy, melynek ára nem lett legalább a 17-szerese a ’89-esének, semmiképpen sem nevezhető sem trendinek, sem jó üzletnek (mivel nem befektetésekről beszélünk, így a kamatokról most nem veszünk tudomást). Nézzük hát a használt termékes portálok Kádár-kori sztárjait és sereghajtóit!

 

Műszaki cikkek

 

A KGST ipar nem remekelt a szórakoztató elektronika területén és ez nem csak hazánk esetében igaz, hanem a keleti blokk bármely országa esetében is. Ennek tulajdonítható, hogy noha már alig találni működőképes, nyolcvanas évekbeli masinákat, az értékük mégsem szökött a magasba. Kivételt ez alól csak a magas nosztalgiafaktorral rendelkező termékek képeznek. Nézzünk rögtön egy magnetofont! Bár mindenki a fekete vagy zöld házas és narancssárga gumigombos MK 27-re emlékszik, 1989-ben már az utódja, az 1983-as évjáratú MK-29 dacolt a növekvő külföldi konkurenciával. Ha ön, kedves olvasó nem emlékszik erre a típusra, akkor ne csodálkozzon. Ennél jellegtelenebb terméke nem sok volt a magyar iparnak. Talán ennek köszönhető, hogy újkori ára (2990 Ft) alig a háromszorosára nőtt 33 év alatt, így ma 10 ezer forint körül szerezhető be.

            Ha szeretnénk egy belevaló kazettát venni, akkor a legelterjedtebb TDK D60 1000 forintért vásárolható meg eredeti fóliában, ami nagyjából 7,7-szeres drágulással (eredetileg 130 Ft) még mindig nem tartotta meg az értékét. Közelebb került legalább az értéke megtartásához a Ladák elmeredhetetlen fémes színű, kalaptartó-hangfala a Videoton AB 1010, melyből 1989-ben 1620 forintért adtak egy párat és mára 16 ezret ér egy jó állapotú készlet (9,88 árindex). Ezért bizony már érdemes feltúrni a régi, „autósizék” feliratú dobozokat és elgondolkodni az eladáson. Nem így van ez a Junoszty 402 televízióval, melyből ma is sok szolgál még, és rengeteget adtak el belőle annak idején. Ennek 2,3-es árindexe (4330 Ft 1989-ben és 10 ezer ma) inkább várakozásra int. Akkor mégis mi az, amiért már komolyan érdemes megtúrni a szekrényeket? Nos vannak ilyenek is!

            Keressünk például egy működőképes Smena Symbol fényképezőgépet, az eredeti bőrtokjában! Az eredetileg 429 forintba kerülő masina hibátlan darabjai ugyanis ma 10 ezer forintot érnek, ami bizony 23,3-szeres drágulást jelent. A csúcson azonban nem ez, hanem gyermekkorunk házimozija áll a drágulást tekintve. A Lemezárugyár filmet szakító, elégető kék és rózsaszín árnyalatokban kapható diafilmvetítője több, mint 33-as árindexet ért el. Az eredeti 541 forintos ár mára 18 000-re kúszott fel egy hibátlan, eredeti dobozos készülék esetében. Ráadásul az eredeti filmekkel együtt kínált masina után a bevétel még akár 10 ezer forinttal is több lehet ennél.  

hasznalt_dolgok1.jpg

 

Konyhai eszközök, csetreszek

Bevallom, hogy többet vártam gyermekkorom egyik legnagyobb örömforrásától, a habszifontól, különösen azután, hogy ma már szinte alig lehet hozzájutni. A tejszínhab örök forrása ugyan 6000 forintot ér egy használt termékes portálon, de ezzel csak 11,5-szer ér többet eredeti, 524 forintos áránál. Várjunk még a piacra dobással néhány évet. Inkább vegyük le a konyhaszekrény tetejéről a csehszlovákiai bevásárlótúrák sztárját, a Remoska főzőedényt!

hasznalt_dolgok2.jpg

 

Annak ellenére, hogy ezt a készüléket újonnan is meg lehet vásárolni, nosztalgiafaktora miatt ma 25-ször annyit ér, mint új korában (600 Ft/ 15 000 Ft). Ám a kategóriagyőzelemhez ez is kevés. Azt ugyanis az általunk is az egyik legrandább szobadísznek választott, színes üveghal nyerte el egészen elképesztő, 225-ös árindexszel. Ez az eredetileg 20 forintos kis gyösz ugyanis ma 4500 forintot ér. Azonnal megszabadulni tőle!

 

Olvasnivalók 

 

Az általam vizsgált könyvek nem tűnnek jó befektetésnek ugyanis sem Moldova György „Ki ölte meg a holt tengert?” című alkotása (12,4 árindex), sem a Búvár zsebkönyvek (19,7 szeres drágulás) nem kiemelkedő értékek.

279533428_10217537832477888_660965488105467466_n.jpg

Jöhet pár érdekes sztori és rejtély a Balatonról is? Olvasson bele a Tó-retró blog szerzőjének új könyvébe! Minden, amit nem tudott a magyar tengerről, de nem volt kitől megkérdezni. Lebilincselő olvasmány… Részletek, megrendelés  

 

Ha nagyot akarunk kaszálni, akkor inkább kerítsünk egy eredeti állapotú Kockás képregényújságot 1989-ből, az ugyanis 28 forintról 2-3 ezer forintra drágult. Ez bizony akár 107-es árindexet is jelenthet!

hasznalt_dolgok3.jpg

 

Járművek

 

Ebben a kategóriában már nehéz átlagárakról beszélni, hiszen egy old timer esetében rengeteg dolog befolyásolja a vételárat. A legnagyobb értéket itt egy garázsban tárolt, 10-20 km után örökre leállított darab képviseli. Ha mondjuk találunk egy ilyen paraméterekkel rendelkező Trabant 601 limousint, akkor Németországban 12 ezer eurót! (kb. 4,8 millió forintot) is kereshetünk vele. Ez az eredeti, 91 ezres ár 53-szorosa. Ugyanez a felállás egy MZ ETZ 125 motorkerékpár esetében 3990 eurót jelent (kb. 1,6 millió), ami 66-os árindex az eredeti 24 100 Forinthoz képest.

hasznalt_dolgok4.jpg

 

Persze a bontószökevények ennél jóval kevesebbet érnek. Az MZ árai ugyanis 185 ezer forinttól indulnak, míg a 150 ezres Trabantok alig érnek többet, mint az eredeti áruk... csak 33 évvel később.

Végezetül egy táblázatban is összefoglaltuk a fentieket. A vastaggal jelölt tételek árnövekedése meghaladja a 17-szeres szorzót (árindexet) vagyis többet érnek ma, mint az eredeti áruk mai árfolyamon.

 

Termék ár 1989-ben Mai ár használtan Árindex
Üveg díszhal 20 Ft 4 500 Ft 225
Kockás újság 28 Ft 2-3000 Ft 107
MZ ETZ 125 24 100 Ft 1,6 mFt 66
Trabant 601 91 000 Ft 4,8 mFt 53
Lemezárugyár diavetítő 541 Ft 18 000 Ft 33
Remoska 600 Ft 15 000 Ft 25
Smena Symbol 429 Ft 10 000 Ft 23,3
Búvár zsk 38 Ft 1 000 Ft 19,7
Moldova Ki ölte...? 63 Ft 780 Ft 12,4
Habszifon 524 Ft 6 000 Ft 11,5
Videoton AB 1010 1 620 Ft 16 000 Ft 9,88
TDK D60 kazetta 130 Ft 1 000 Ft 7,7
MK-29 magnó 2 990 Ft 10 000 Ft 3,3
Junoszty 402 4 330 Ft 10 000 Ft 2,3

 

Cikkünkhöz most is az Arcanum Digitális Tudománytárat használtuk. Ha szeretnél te is nosztalgizázni a 80-as évek emlékein, akkor most megteheted. Az Arcanum Kiadója ugyanis a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál ideje alatt (szeptember 29 - október 2) megnyitja adatbázisát az érdkelődők előtt. Az adatbázis itt érhető el.

Vissza a címlapra
Tó-retró
A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján...
Legjobban pörgő posztok
Célegyenesben Felipe Anderson szerződtetése
venember83 • 4 nap
Allegri: „Folytatjuk a pozitív sorozatunkat”
venember83 • 6 nap
Napi érdekes - 516
JTom • 6 nap
Yıldız lehet a megújuló Juve arca
venember83 • 2 nap
A Cagliari elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
Cikkek a címlapról
Dorog Anno...a dorogi németség története DVBE füzetek 3. 1992
Üdv! Egyszer volt…a dorogi németség története… Bár nagyon szerettem és a mai napig szeretem a történelmet, mégis el kellet telni vagy 40 évnek az életemből, hogy Dorog történelmével mélyebben megismerkedjek. Szerintem nagy hiányossága a közoktatásnak, hogy a helyismeret nem kap elég nagy…
Új sportok, régi helyszín: Olimpia Párizsban
A négyévente megrendezésre kerülő nyári olimpiai és paralimpiai játékok az egész világ figyelmét magukra vonják. Szinte minden ország képviselteti magát legjobb sportolói által, akik az érmekkel járó hatalmas dicsőségért több, mint 300 versenyszámban mérettetik meg magukat. Egy olimpia…
>