Olaszország és Portugália után vétek lett volna kihagyni Spanyolországot az idei utazásokból, ezért a nyár utolsó hónapjára beszerveztünk egy két napos utat Valenciába. Mivel itt még nem jártunk, félig strandolós, félig városnézős nyaralást gondoltunk ki, bár utóbbihoz jobb lett volna novemberben menni.
Párom nagy bánatára a sztrájkokkal tarkított, munkaerőhiányos nyár miatt a British Airways a Heathrow hármas terminálról minden járatát ideiglenesen átcsoportosította az ötös terminálra, így ugrott a Cathay Pacific és a Qantas várókban történő lazulás az utazás előtt. Helyette a British Airways ötös terminál fullon lévő váróinak egyikében vártunk. A gépünk szombat délután indult, így még időben landoltunk vacsorához. Mondjuk ez nem nehéz, mert a németekkel ellentétben a spanyolok este tíz óra körül vacsoráznak.
A belvárostól kissé távol eső szállodában lévő szobánk - a recepciós hölgy kedvességének köszönhetően - a város névjegyének számító, 1998-ban nyílt Művészetek és Tudományok Városának hívott épületkomplexumra nézett, így ott kezdtük reggel a városnézést. Az épületeket az egykori Turia folyó medrében húzták fel, amit egy katasztrofális áradás után tereltek el a városon kívülre. A folyó egykori medre ma is látható, mert a mélyedésben egy hosszú parkot hoztak létre. A torkolat előtt kiszélesedő mederben a park mellett kaptak helyet a futurisztikus épületek, melyek mindegyike egyedi, de mégis összehangolt formavilággal rendelkezik. Ha a belvárosból látogatunk ide, busszal és villamossal tudjuk megközelíteni, a metróvonalak sajnos nagy ívben elkerülik.
A legészakibb épület az Operaház, melynek hatalmas, ívelt tetőszerkezete csak az egyik végén csatlakozik az épülethez és mint egy levél magasodik az épület fölé, szerkezetileg egy rémálom lehetett megoldani. Következő épület a Planetárium, melynek tetőszerkezete - melynek oldalát fel is lehet nyitni - az épület gömb alakú központi magjával egy szemre emlékeztet. A Tudományos Múzeum épülete, mely a többi épület tengelyétől eltolva épült, a legnagyobb és talán a hagyományos épület formákhoz legközelebb álló, bár még így is messze van azoktól. A komplexumot a déli oldalon a több, mint egy évtizeddel később épült, ötezer négyzetméteres multifunkciós rendezvényközpont zárja. Az épületekkel párhuzamosan egy pálmaház épült, mely a mélygarázst takarja.
Bár nem kapcsolódik szorosan a komplexumhoz, de meg kell említeni, hogy a folyómeder folytatásában található a több hektáron elterülő Ócenárium, mely kül- és beltéri medencékben és tartályokban mutatja be a tenger élővilágát.
A belváros megnézését az Északi pályaudvaron kezdtük, azon egyszerű oknál fogva, hogy oda tudtunk legkönnyebben eljutni metróval a hoteltől. Nem túlzok, mikor azt mondom, hogy leesett az állunk. A történelmi épület kívülről is impozáns, de a belső díszítése és tisztasága szinte megkérdőjelezi, hogy egy igazi vasútállomáson járunk-e. A falak fejmagasságig faragott faburkolattal, fölötte pedig - beleértve a plafont is - mozaikcsempével van burkolva. Mostanában sokan pedzegetik, hogy a vonatoknak kellene felváltani a rövidtávú légiforgalom nagy részét, de erre azt szoktam mondani, hogy amíg a vasúti infrastruktúra olyan lepusztult, erre esély sincs. Hát, erről az állomásról szívesen indulnék bárhova.
Nem Spanyolország lenne, ha az állomás mellett nem állna egy bikaviadal stadion, melyet sajnos csak a viadalok alkalmával lehet megnézni, egyébként nem látogatható. Az állomástól északra terül el a belváros, melyet az elmúlt években gyökeresen átépítettek és csak pár héttel látogatásunk előtt lett kész. Drasztikusan visszavágták a gépjármű forgalmat, így most már sokkal több sétálóutca és tér áll rendelkezésre.
A legelső a Plaça de l'Ajuntament, azaz a főtér, melyet déli, kövezett felét kétoldalról a városháza és egy régi postaépület határol. A tér északi felén egy kis park és szökőkút található, a kettőt pedig egy szabadtéri színpad választja el. Régen többsávos utak futottak a tér szélén, most teljesen a gyalogosoké.
A tér északi végén választanunk kell. Vagy jobbra fordulunk és egy nagyon kellemes, fasorral szegélyezett, éttermekkel és kávézókkal teli sugárúton jutunk el a katedrális előtti térhez, vagy balra fordulunk és a központi piac hatalmas épületéhez jutunk. Az épület hatalmas szerkezete és tágas tere már önmagában látványosság, persze a standokat is érdemes végignézni. Itt aztán minden kapható: hús-hentesárun, zöldségeken és gyümölcsökön túl tengeri herkentyűk, sajtok, kézműves kolbászok és füstölt húsok, olivabogyók és egyéb savanyított dolgok. A turistákra gondolva sok standon van kóstoló illetve vásárolhatók kis adag sajt- vagy kolbász tálak, olivabogyók, facsart gyümölcs-és zöldséglevek. A Colón metrómegállóhoz közel is található egy piac, melynek szintén érdekes épülete van, de ott a piac nagy részét éttermek, kávézók és bárok alkotják.
A piac mellett a XIII. századi Szent János templom, kettejükkel szemben pedig a XV. század végén épült La Lonja kereskedőház áll, amelynek nagy csarnokaiban a kereskedés mellett pénzváltó és bank is működött. A három épület szinte visszarepít minket a középkorba. Ha gondoljuk visszatérhetünk a sugárúthoz, hogy azon sétáljunk végig, de dönthetünk úgy is, hogy a kereskedőház melletti kis utcákon keresztül vágunk át a katedrálishoz.
Közben figyeljünk, mert ha a Place de Lope de Vega tér felé kerülünk kicsit, akkor megnézhetjük Európa (állítólag) legkeskenyebb házát. 107 cm-es szélességével az öt emeletes ház alig szélesebb, mint maga az ajtó, rejtély számomra, hogy fér el a lépcső belül. Ez már az a kategória, ahova lapra szerelt bútort sem lehet felvinni.
A katedrális előtti tér szintén teljesen megújult és zavartalanul lehet sétálgatni. A tér körül éttermek, kávézók, cukrászdák és boltok találhatóak, a tér közepén lévő pálmafás pihenőrészen a melegben vízpárában lehet hűsölni. Bár a katedrális épülete elfoglalja a tér teljes északi oldalát, mivel szögben áll a térhez képest, homlokzata nem is a térre néz igazából. A katedrális belseje és a torony külön-külön látogatható, utóbbiba a keskeny csigalépcsőn váltakozó irány miatt turnusokban lehet felmenni és lejönni. A bolognai, firenzei és portoi tornyokhoz képest itt széles csigalépcső visz fel, mely ráadásul felfelé egyre szélesebb. A torony elég tágas, a tetején bőven elfér mindenki és szabadon lehet nézelődni.
A másik kilátótorony ahova fel lehet menni a városfal egykori kapujaként szolgált Serranos ikertornyok az óváros északi részén. Ha oldalról megnézzük a tornyokat, pontosan látni hol csatlakozott hozzájuk a városfal. Ezek alacsonyabbak, mint a katedrális tornya és nem is a belváros közepén állnak, így én az előbbit javaslom meglátogatni. Innen pár utcára egy különleges, mini látnivalót találunk, ha fogékonyak vagyunk az ilyen apróságokra. Az egyik ház kőkerítésére a kóbor macskák számára egy átjárót vágtak, köré pedig egy házat formáztak kerttel és garázskapuval.
A városnézés mellett lehetőség van strandolni is, ami életmentő tud lenni a forró nyári napokon. A partra metró- és villamosvonalak is vezetnek, de ez ne tévesszen meg minket, ezek mindegyike a felszínen járó villamos. A megállóktól már csak egy-két utcányi séta, hogy a hosszan elnyúló parton találjuk magunkat. Nagy különbség nincsen hogy hol telepszünk le, a homok és a víz is ugyanaz. Van lehetőség bérelni napernyőt és ágyat, de Riminivel ellentétben a saját törülközőnket is leteríthetjük.
Voltam már pár városban, használtam már mindenféle közlekedési- és jegyrendszert, ezért nyugodtan állítom, hogy a valenciai egy kretén rendszer. A városban vannak metró-metró vonalak, melyek jólnevelt metrókhoz illően életük nagy részét a föld alatt töltik, aztán vannak metró-villamosvonalak, melyek felsővezetékes villamosok, csak néha lemenek a föld alá. Ezen kívül vannak buszok is. Eddig egyszerű lenne, csak éppen ezeket különböző cégek üzemeltetik összehangolt jegyrendszer nélkül, ami azt jelenti, hogy nem minden jegyfajta érvényes mindenhova, de hogy miért nem és melyik érvényes hova, az nem derült ki három nap alatt. Ezen kívül van papír- és műanyag alapú jegy is, előbbire csak az egyszerűbb jegyeket lehet feltölteni. Viszont amíg az érvényes vagy nem lett elhasználva, nem lehet másikat mellétenni. Tehát ha van egy vonaljegyünk rajta és napijegyet szeretnénk, először el kell használni a vonaljegyet, mert addig nem engedi megvenni a másik jegyfajtát.
A parton közvetlenül nem sok büfé van, ha enni vagy inni akarunk, elég sokat kell gyalogolni. Jó hír, hogy a part menti utcákban számos étterem van és az áruk is normális. Mi itt próbáltuk ki a Agua de Valencia nevű koktélt, ami vodka, gin, narancslé és szóda keveréke. Ízre kicsit olyan, mintha a napon megerjedt és már pezsgő narancslevet innánk. Én inkább maradtam a sangria és a tinto de verano ivásnál.
Étel fronton a híres paellat kell kiemelni, ami valenciai eredetű. Ennek eredeti változata csirkével és nyúllal készül, manapság már mindenféle tengeri vackokkal is elrontják készítik. Fontos tudni, hogy az igazi helyek kizárólag délben szolgálnak fel paellát, így ne tervezzünk vacsorát. Helyette próbáljuk ki a tapast, melynek kisebb adagjaiból magunknak válogathatjuk össze a fogásokat. Minél több ember vesz részt, annál többféle fogást tudunk kipróbálni. A katedrális közelében jártunk olyan étteremben, ahol a pultra kitett falatok közül lehet válogatni, majd a fogpiszkálók alapján darabra fizetni. Készüljünk fel, hogy a spanyolok igen későn, 9-10 óra körül vacsoráznak, így akinek 7-kor már korog a gyomra, valamilyen áthidaló megoldást kell találnia.
A két nap pont elég volt a a városnézésre és egy kis strandolásra is, javaslom szezonon kívül tervezni utazást, mert nyáron elviselhetetlen tud lenni a meleg és a páratartalom. A hazautunk egy kicsit meg lett csavarva, mert párom úgy vette a repülőjegyet, hogy az Iberia szélestörzsű repülőgépén élvezhessük a business osztályt Madridból Londonba. Pár évvel ezelőtt már repültünk ezen a járaton és a pozitív élmény miatt most ismét megtettük.
Ehhez utolsó éjszakára a Joaquín Sorolla vasútállomáshoz közelebbi hotelbe költöztünk, mert kora reggel indult a vonatunk, mellyel délelőtt már Madridban voltunk. Csak pár óránk volt a gép indulásig, ezért csak egy rövid sétát tettünk a városban. Mondjuk ez is elég volt ahhoz, hogy leizzadjunk a melegben, de ez nem zavart, mert az Iberia hatalmas Velazquez várójában lehet zuhanyozni és ruhát váltani. Felszállás előtt szokás szerint még az Airbus A350 pilótafülkéjébe is bekéredzkedtem, majd a kényelmes székben élveztük az utat Londonig.
< Előző bejegyzés Következő bejegyzés >
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.