Andreas • 17 év
Talán nem véletlen, hogy éppen Latin-Amerikában értek el hihetetlen népszerűséget az úgynevezett szappanoperák - úgy gondolhatnánk, hogy az itt felvillantott kapcsolati hálók (ki kivel van, ki kit csal meg kinek a kijével) csak a képzelet szüleményei; ezzel szemben az Egyesült Államoktól délre fekvő államok történelme igencsak bővelkedik a fent nevezett "műalkotások" történetvezetéséhez hasonlóan bonyolult eseményekkel.
Egy ilyen időszak Mexikó történelme is az 1910-es években; s hasonlóan bonyolult személyiség Pancho Villa is, aki meglehetősen kalandos életutat járt be. Mai írásunkban az ő történetével ismerkedünk meg röviden.
1878. június 5-én egy Durango állambeli kis haciendájukon életet ad ötödik gyermekének a szegény paraszti család feje, Agustín Arango felesége, Micaela Arámbula - az egy hónappal későbbi keresztelőn a templom nyilvántartásába hivatalosan is bevezetik, hogy a gyerkőc a Pancho Villa José Doroteo Arango Arámbula névre hallgat.
Néhány évvel később az apa vagy elhunyt, vagy elhagyta családját (ami számukra egyet jelenthetett a halálával), így az ifjú Josénak hamar kenyérkeresőnek kellett állnia. Jobbára mezőgazdasági munkákat vállalt - hamar kitűnő lovassá válik -, így iskolába valószínűleg egyáltalán nem is járt. Az 1890-es években már nem csak tisztességes úton keresi megélhetését: kisebb lopások, rablások írhatóak ekkor a számlájára.
Állítólag 1894-ben rálőtt egy jómódú hacienda-tulajdonosra, miután az megpróbálta megerőszakolni a húgát.
A következő években jobbára egymagában élt a vadonban - itt arra is jutott ideje, hogy megismerkedjen a különböző növények gyógyító hatásaival -, majd csatlakozott egy bűnbandához, amelynek részeként nem egy rablás és gyilkosság társtettese volt Durango és Chihuahua államok területén.
Az 1900-as évek elejétől az ekkor is alig húszéves fiatalember több álnevet is használt, ezek közül volt az egyik a Francisco Villa. Ebben az időben tanult meg írni és olvasni is, miközben elhatározta, hogy felhagy a bűnözéssel: építkezéseken, bányákban dolgozott (itt súlyosan meg is sebesül), miközben a szerény jövedelmét mégiscsak kénytelen kiegészíteni a Btk-ba ütköző cselekedetekkel.
Ebben az időszakban erősödtek meg a már harminc éve az elnöki posztot betöltő Porfirio Díazzal szembeni politikai csoportok, amelyek igyekeztek megakadályozni az aktuális újraválasztását. 1910-ben végül egyik ellenlábasa, Francisco Ignacio Madero forradalmat hirdetett - a forradalom (Revolución Mexicana) kifejezés pedig ebben az esetben egy szervezett fegyveres felkelést, de facto polgárháborút takar.
És ekkor jött el Pancho Villa ideje! Miután a forradalom forró heve lángra lobbantotta szívét (értsd: lehetőséget látott a hatalomszerzésre és vagyongyarapításra), Villa maga köré gyűjtötte néhány régi bűntársát ismerősét, akik segítségével rögtön bele is vetette magát a hamarosan igencsak keménnyé váló küzdelembe 1910 novemberétől: Chihuahua állam területén számos alkalommal csaptak össze frissen verbuvált csapatai Díaz elnök erőivel.
Mivel ekkoriban Mexikóban nem nagyon volt lőszergyártás, a muníciót csak nehézkesen, az Egyesült Államokból csempészve tudták beszerezni.
Villa és emberei első jelentős sikerüket 1911 áprilisában érték el, amikor sikeresen elfoglalták az amerikai határ mentén fekvő Ciudad Juárez városát. Ezt követően az amerikai száműzetésből visszatérő Madero megalakította első kormányát, Villát pedig - tanácsadói sugallatára, mondván, veszélyt jelent rá - megkérte, hogy távozzon a "hadseregből".
Pancho Villa ennek eleget is tett, miután 11 ezer pesót kapott szolgálataiért.
A következő hónapok viszonylagos békében teltek Villa számára: letelepedett Chihuahua városában, s kereskedelemmel foglalkozott. Emellett arra is jutott ideje, hogy feleségül vegyen egy nem sokkal korábban megismert leányzót, Piedad Nevárezt.
Az őket összeadó papot - és magát Villát - nem zavarta, hogy a bandita-szabadságharcos már nős, és az előző felesége még él és virul.
Jó, abban nem vagyunk biztosak, hogy virult.
Az időközben felálló, Madero vezette új kormány sem volt gránit betonszilárdságú, s ekkortól már tényleg csak egy szappanopera forgatókönyvírói lennének képesek áttekinteni az aktuális mexikói belpolitikai helyzetet. A mi történetünk szempontjából legyen annyi elég, hogy Villa visszatért a forradalmi harcok kellős közepébe, majd az őt eredetileg megbízó Madero elnök egyik tábornoka, Victoriano Huerta börtönbe vetette, majd kivégzőosztag elé állította, amelyet éppen csak hogy megúszott - vagy azért, mert lefizette a kivégzőosztag tagjait, vagy azért, mert az utolsó pillanatban megérkezett Madero felmentő távirata, ezt csak maga Villa tudná megmondani.
Ezután Pancho Villa az Egyesült Államokba szökött, ahonnan csak 1913 elején tért vissza, hogy bosszút álljon az időközben Maderot megbuktató, Díazhoz hű erőkön és újdonsült vezetőjükön, Huerta tábornokon. 1913 márciusától a határtól faluról falura haladva fokozatosan nőtt csapatai létszáma, ellátásukról pedig az útjukba eső haciendák kifosztása révén gondoskodott. Novemberre a hadjárata olyan sikeres lett, hogy Chihuahua állam nagy részét elfoglalták, Pancho Villát pedig az állam kormányzójává választották. Vagyis inkább "választották".
Időközben a fogságába kerülő katonák közül több százat kivégeztetett.
A Pancho Villa által aktuálisan támogatott, szappanoperánk újabb mellékszereplőjének tekinthető Venustiano Carranza a forradalmi erők élére lépett, miközben egy újabb szereplő jelent meg a színen: az Egyesült Államok. Az amerikaiak 1914 áprilisában megszállták Veracruz kikötőjét, ahova Európából tartó fegyverszállítmányt várt Huerta elnök a csapatai megerősítésére. Carranza a nemzeti szuverenitás megsértésének tekintette az amerikai intervenciót, Villa azonban igyekezett jó kapcsolatokat fenntartani az északi óriással.
A következő években folytatódott a véres háború: Villa szakított Carranzával (majd fegyvert is fogott ellene), miközben a déli országrészben harcoló Emiliano Zapatával szövetségre lépett, ennek ellenére azonban 1915 decemberére jelentősen megcsappant befolyása Észak-Mexikóban. Ekkoriban Villa emberei már rendszeresen hajtottak végre rajtaütéseket az Egyesült Államok Mexikóval határos déli vidékein, amelynek eredményeként Texas déli részén szabályos lincshangulat alakult ki a mexikóiakkal szemben.
Meglehetősen paranoiás volt, már ami a biztonságát illeti: rettegett attól, hogy álmában végeznek vele, ezért éjszaka is gyakran változtatta tartózkodási helyét.
Pancho Villa amerikaiakkal szembeni "hadjáratának" csúcsát az 1916. március 9-én az új-mexikói Columbus városka elleni támadása jelentette: közel ötszáz emberével lerohanta a várost; miközben a bank páncélszekrényét nem sikerült kinyitni, és nem sikerült elkapni egy városban rejtőző, Villát korábban eláruló embert sem, addig - mintegy bánatpénzként - jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak a helyiektől. A mindössze három órán át tartó akcióban több, mint hetven ember vesztette életét (többségük Villa embere volt).
A korábban szabadságharcos-képet magáról kialakító Pancho Villa ekkortól az amerikaiak szemében közönséges banditává degradálódott. Nem sokkal később John J. Pershing tábornok parancsnoksága alatt tízezer amerikai katona indított büntetőhadjáratot Észak-Mexikóba - a cél Villa elfogása vagy kiiktatása volt.
Az amerikaiak általi elfogatást Villának sikerült elkerülnie, de a korábbihoz hasonló befolyásra már soha nem sikerült szert tennie: 1917-től gyakorlatilag egyfajta gerillaháborút folytatott az aktuális központi (szövetségi) kormányzattal szemben Észak-Mexikó hegyei között, s bevételeit vonatrablásokkal igyekezett kiegészíteni (ekkoriban egyszerre soha nem rendelkezett néhány száz embernél többel).
1920-ban Canutillo melletti birtokán telepedett le, ahová magával vitte több feleségét, gyermekét, valamint a harcokban elesett embereinek gyerekeit - a békés időszakot az tette lehetővé, hogy kiegyezett az aktuális elnökkel: cserébe a visszavonulásért és a felelősségre vonás elkerüléséért (mármint a civil életbe történő visszavonulásért) leteszi a fegyvert.
Annak ellenére, hogy visszavonult a közélettől, Villa sokak számára egyfajta Damoklész kardjaként lebegett Mexikó jövője felett, így összeesküvést szőttek a láb alól való eltételére. Végzete végül 1923. július 20-án érte el, amikor egy Hidalgo del Parral nevű város utcáján szabályos sortüzet nyitottak autójára - temetését is itt tartották másnap annak ellenére, hogy Villa Chihuahuában építtetett magának mauzóleumot.
Habár a forradalom (polgárháború) 1920-ban hivatalosan véget ért, a politikai élet konszolidációja még eltartott egy ideig: 1929-től a Nemzeti Forradalmi Párt jutott hatalomra, amelyet nem is engedett el egészen 2000-ig. A párt hosszú időn keresztül tiltotta Pancho Villa emlékezetét, miközben a mexikóiak többsége szabadságharcosként tekintett a banditaként is fényes karriert befutott egykori hadvezérre.
1966-ban végül nevét arany betűkkel írták fel a törvényhozás épületének falára, amely csak az igazi nemzeti hősöknek kijáró gesztus; három évvel később Mexikóvárosban felavatták lovasszobrát is, amelyet később számos hasonló alkotás követett országszerte. A megbékélést mi sem jelzi jobban, hogy az Egyesült Államokban is számos közterület, park viseli Pancho Villa nevét, történetét pedig számos hollywoodi alkotás dolgozta fel.
A politikában és bűnözésben is aktív Villa a magánéletben is meglehetősen termékeny volt: házasságaiból és azokon kívül legalább huszonhat gyermeke született (halálakor négy vagy öt élő, "aktív" felesége volt), s habár sokak fejében az ellenkező kép él róla, megrögzött antialkoholista volt, aki nem dohányzott és támogatta a kábítószer-ellenes küzdelmet is - egyszer egy bort ivó embert ki is végeztetett.
